Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Szülőfalum Segesd

Megemlékezés a felső - segesdi ferencesek elhurcolásáról
Nem örömünnepet tartunk, hanem Rendünk fájdalmas napjaira emlékezünk.

1950 júniusa. Most csak gondolatban, egykor azonban a keserű valóságban éltük át a szerzetesek szétszólatásának borzalmait.1950. Június 8. A nagyséta napja. Irány a Nyíres, vagyis Szombathely határában levő erdő, amelynek szélén volt a tisztás, ahol futballozni szoktunk. Öt kilométer gyaloglás oda és vissza és közben két óra futball. Azon a csütörtökön azonban semmi jó nem történt. Félkörbe leültünk, és egy országos futóbajnokból lett testvérünk kinyitott egy lepedő nagyságú újságot. A cikk a magyar katolikus szerzetesrendek sorsáról szólt. Egy mondatára élénken emlékszem: „a szerzetesek vagy tanítottak, vagy betegeket ápoltak, vagy szegényeket gondoztak. Mindezt az állam sokkal jobban tudja csinálni. Fel kell oszlatni a szerzetesrendeket” Megéreztük, hogy a főideológus megnyilatkozását gonosz szándék mozgatja. Szomorúan ballagtunk hazafelé. A következő hét elején érkezett a hír: Éjszakánként két-két kolostorunk testvéri közösségét rohanják le az államvédelmis legények. Bezörgetnek. Névsor alapján gyűjtik össze a kolostor lakóit. Kis batyujukkal együtt felrakják őket a teherkocsi platójára, indulnak velük a szomszéd ferences kolostor felé. A műsor ott is ugyanaz, szomorú járat indul valahová. Senki nem mond semmit. Lehet a végcél akár Szibéria is. Egyik éjjel Nagyatád és Felső - Segesd, a másikon Nagykanizsa és Kiskanizsa volt soron. Mi növendékek, akkor még nem tudtunk semmiről. Azon a héten az egész szombathelyi kolostor lelkigyakorlatot tartott. A lelkigyakorlat végén, június 18-án nyolc negyedévet végzett társunk, közöttük Bozsóky Sándor, Fr. Lehel pappá szentelése volt kitűzve. Előtte szombaton a harmadik évet végzettek közül négyen készültünk ünnepélyes fogadalmat tenni, másnap pedig a főpapi szentmisén alszerpappá szentelésünkre került volna sor. Teljes lelki összeszedettségben teltek napjaink.1950. június 15-én délelőtt tíz órakor váratlanul megszólalt a teológusok hívó csengője. Rossz előérzettel sietett mindenki a lépcsőházi pihenőre. Magiszterünk, Páter Dr. Józsa Remig bejelentette, hogy főelöljárónk, Páter Dr. Burka Kelemen megérkezett. Köszöntöttük és némán vártuk szavait. Elmondta, hogy az előző éjszakákon négy rendházunk lakóit ismeretlen helyre elhurcolták. Ezért Rendtartományunk vezetősége úgy döntött, hogy a tartomány növendékeit azonnal hazaküldi a szüleikhez. Így a növendékek remélhetőleg megmenekülnek az elhurcoltatástól és az ismeretlen jövő szenvedéseitől. Lázas csomagolás kezdődött. Öltözékünk, civil ruhánk nem volt. Szombathelyen három társunk: Fr. Dr. Ibrányi Ervin, Fr. Zadravecz Anzelm és Fr Boros Ráfael éjszakai szállásra egy kispap barátunk szüleihez ment. Őket rögtön elfogták és internálták tiltott határátlépés gyanúja miatt. Mi, elutaztunk. Lehel testvér és két másik évfolyamtársa titokban visszatértek a vasárnapi papszentelésre. Lehel három évtizedig titkolta szenelését és kántorként működött. Később Dr. Szendi József veszprémi püspök atya kivételes engedéllyel felvehette papjai közé, és kinevezhette segesdi plébánosnak. Én a továbbtanulás lehetőségét kértem. A szombathelyi Püspök atya felvett kispapjai közé és a budapesti Központi Szemináriumba küldött. Tanulmányaimat a Központi Szemináriumban 1953 júniusában fejeztem be.
Kiváló történész unokabátyám, Bozsóky Pál, Gerő atya tudományos monográfiát írni szülőfalunkról.
Én, mint az utolsó élő, segesdi születésű ferences pap, a magam emlékein keresztül próbálok az emlékekhez adalékokat hozzáadni.Minden bizonnyal fontosak a segesdi ferencesek életéből vett dátumok, de bátran hagyatkozom arra az élőszóban elhangzott megállapításra, amelyet másodéves teológusként hallottam Páter Takács Ince ferences történész tanáromtól Szombathelyen 1948-ban: A mostani segesdi ferences templomunk sorrendben már a harmadik. Nem azonos helyen voltak a régebbiek, mint ahol a mostani templom áll. A másodszorra épült templomról biztos adatok vannak: a kegykápolna közelében a vasút másik oldalán épült és felszentelésének éve1296. Nagyboldogasszony titulusára szentelték, őrizve ősi Mária-tiszteletünket. Az első segesdi ferences templomról konkrét adataink nincsenek. A régi feljegyzések alapján úgy tűnik, hogy László-major területén épült fel. Ince atya arról nem szólt, hogy honnét értesült erről. Mint segesdi származású hallgatója nagyon lelkesen figyeltem erre. Furcsának tűnt,hogy a mostani templomtól két-három kilométerre kelet-északkeleti irányba hogy vitték el a templomot a falutól. Azóta is sokat töprengtem a kérdésen. Az ősi „hodu utu”, mai nyelven hadiút, amelyről nagyon régi feljegyzések vannak, itt ment el a nagydomb, a vár alatti vizesárok mellett élesen jobbra kanyarodva Böhönye felé. Ez a dombvég, ahol a mostani, harmadik templom áll, kiváló tájékozási pont volt már abban az időben, sőt biztosan a római Pannonia tartomány idején is. A katonai térképeken is biztosan szerepelt. A második világháború utolsó nyolc hónapjában itthon tartózkodva mindennapos dolog volt, hogy Somogyszob felől kötelékben repültek a bombázó repülőgépek, és itt a templom felett váltottak irányt Budapest vagy Szombathely felé, és onnan visszatérve újra itt fordultak déli irányba. Lehet, hogy ilyen megfontolásból építették a domb északi végére a várat a magyar királyok. A vár alatt állt nyugatról a hadiút mellett a királynéi vár, aminek romjait pár évtizede Magyar Kálmán vezetésével feltárták. Pár évvel ezelőtt egy mélyszántás alkalmával az eke által László major közelében a földből kifordított angyalszobor tényszerűen bizonyítja, hogy Ince atyának az értesülése helytálló volt. A ferences vonatkozás abból a tényből következhet, hogy IV. Béla király és felesége nagyon kedvelték abban az időben hazánkba betelepült ferenceseket. Maguk is ferences III. rendiek voltak, lányaik a klarisszák rendjéhez kapcsolódtak, akiket Segesdre is telepíthették, mint tették ezt a királyi városban, Esztergomban. Bizonyos, hogy a tatár veszedelem hírére (1241-1242) a király Segesdre menekítette a családját. A vesztes Mohi pusztai csata után nyugatra, Bécs felé menekült a király, de ott nem menedéket, hanem kíméletlen fogadtatást talált, mihelyt szabadult a családjához ment. A tatárok mindenütt követték. Meg akarták ölni, mert korábban visszautasította Batu kán ajánlatát, hogy seregével csatlakozzék hozzá, az egyesített had el tudja foglalni egész Európát, és közösen uralkodhatnának. Béla király ezt visszautasította, mondván: a magyaroknak isteni utasítása van a kereszténység védelmére, hiszen a kereszténység Jézus Krisztus titokzatos teste (1Kor 12,27) Segesdről a családjával, szülés előtt álló feleségével lóhalálában menekült a tengerpart felé. tették a királynéval együtt a nagy fogadalmat, ha Isten megmenti a hazát, születendő gyermeküket Isten szolgálatár szentelik.
A királyi párnak lánya született.
Margit névre keresztelték. Isten szívesen vette a közben járó  születését. A fogadalom értékét, azzal mutatta meg hogy isteni nagyszerűségével  véget vetett a tatár dúlásnak. Meghalt a nagykán, Batu kán azonnal kivonult Magyarországról, hogy az új nagy kán megválasztására hazaékezzék. Ennek hírére IV. Béla családjával együtt visszaköltözött Segesdre. Innét indította el a haza újjáépítését. Néhány évre Segesd vára volt az ország központja. Kevés ilyen történelmi tényt mondhat magáénak egy ősi kisváros, ma éppen csak nagy múltú falú. Az ország a teljes pusztulástól azért menekült meg, mert a királyi pár gyermeke visszavonhatatlan életáldozat lett érte. Ez a szülők érdeme elsősorban, de a felcseperedő királylány hamar megértette, mi történt szüleivel, hazájával, népével. Megértette, megérett benne a gondolat, hogy ez az áldozat akkor lesz teljes, ha ezt ő maga is elfogadja, önként felajánlja életét Isten különleges szolgálatára, minden pompáról lemondó kolostori vezeklésre. Amikor gyermeklányként elvitték a veszprémi domonkos apácákhoz, majd amikor elkészült Buda és Pest között a Nyulak szigetén az új kolostor, ennek felszentelésére az ő életáldozata már tökéletessé vált, boldog örömmel vitte kezében a körmeneti feszületet. Az újjáépülés Segesden is megtörtént. A falu a vár nyugati oldalán gyarapodott, ezt mutatja az újabb templom helye a mostani kápolna közelében a vasút túloldalán. Fontosabb dátumok:
a XIV. században az első somogy megyei ferences kolostor és templom. 1235: királynéi város. 1285: királynői konvent, 1295-1296: Nagyboldogasszony templom 1523: A Magyarországi Ferences Rendtartomány a Burgos-i nagykáptalanon veszi fel a Mariana provincia nevet.
1566: a török elpusztítja Segesdet.
1687: a visszafoglalás után Segesd a Ladislaita (horvát) ferences tartományhoz kerül.Hamarosan elűzik őket a rácok.
1747-ben épült a mostani Szent László templom és a mai kolostor a somogysárdi Somsich-grófok adományából,újra a ladiszlaitáké lesz a segesdi ház.
A rendház konvent rangot kap. Ez azt jelenti, hogy legalább négy rendtag lakja. Mivel a törökök kiűzetése után a hatalmas Somogy megye szinte elnéptelenedett (összesen 42 jobbágyporta maradt Németh Pius atya szerint), ebben a konventben 25 atya lakott és megfelelő számú laikus testvér. Az itteni atyák látták el lelkipásztori síkon a messze vidéket.
1900: A segesdi kolostor a mariánus rendtartományhoz kerül a dél-dunántúliakkal együtt.Ebben az időben telepedett le Segesden gróf Széchenyi Bertalan. Kastélyát, parkját a most is álló templom és kolostor helyén szerette volna felépíteni. Helyettük ugyanekkorát épített volna lent a faluban. A ferencesek nem mentek bele az alkuba, ezért lent létesített 200 holdnyi gyönyörű parkot, megtelepítve benne a világ szinte minden fáját. A volt kastély ma szociális otthon. Hozzá tartozik a kolostor nagy része elfekvő betegek részlege gyanánt.
Bozsóky Pál, Páter Gerő, unokabátyám,történész mesélte,majd a Segesdi Krónika című könyvében leírta
A tanító úr egy alkalommal kivezette osztályát a ferences kolostor szőlője alá. Tőle tanulta meg a bölcs biztatást: Ismerjétek meg lakóhelyetek múltját. A meredek domboldalon ki-kitűntek az ősi segesdi vár téglafalai. A lelkes előadás megszülte benne élete nagy elhatározását: történész lesz. Ez nemcsak álom volt, hanem az első kilépés a föld korlátai közül, a lélek birodalmába. A történelmi események is hasonlóak. A XIII. század elején Árpádházi IV. Béla a magyarok királya levelet kap Ázsiából. A tatárok fővezére, Batu kán írta. Hatalmas sereggel indulok, csatlakozz hozzám. Lerohanjuk egész Európát és megosztozunk rajta. Óriási hódítás, negyed, esetleg fél Európa lehetne Magyarország, latolgatja a király, de más elkötelezettsége van. Levélben válaszol a kánnak: Nem tehetem, mert Isten és a Magyarok Nagyasszonya azzal bízta meg elődömet, Szent Istvánt, hogy védjük Jézus Krisztus titokzatos Testét, a keresztény Európát. Batu kán azonnali indulást vezényel. A parancsot minden harcos tudja: Megtámadjuk és fölégetjük Magyarországot. Mindenkit meg kell ölni, de először Béla királyt. A magyarok királya körülhordoztatja a véres kardot: minden hadköteles, nemes induljon a Mohi pusztára, mert a tatár sereg megindult. Mária országa vagyunk! A nemesség immel-ámmal készülődik. A becsületesebbje ott lesz. A király népes családját az ország távol eső vidékére, Nyugat-Magyarországra menekíti. Ott van a segesdi vár, alatta a királyné palotája. Egyedül száguld vissza Mohira. Ott már építik a szekértábort. Szerencsétlen ötlet volt, az áldozati máglya el van készítve. A tatárok nekirontanak, felgyújtják, a tűzgyűrűből akkora rést is nehéz kivágni, hogy a királyt kimenekítsék. Testőrsége és kis csapat száguld vele együtt. Időnként visszafordul az üldözőket fenntartani egy pár magyar vitéz. A király átjut osztrák területre, de nehéz kimenekülnie az ellenséges kézből, semmi segítség, pedig nyugatot védjük. Amint lehetséges, vágtat ló halálával Segesd felé, majd miután kocsira rakta családját, tovább a tengerpart felé. Be kellett látnia, hogy Európa nem segít, talán örül is a tatár veszedelemnek. Ekkor eszmél föl a szentéletű királyi pár, hogy velünk kizárólag csak Isten és a Szűzanya törődik. Fogadalmat tesznek: születendő gyermeküket, akár fiú, akár kislány, vezeklő életre adják hazánk megmeneküléséért. Isten erre várva azonnal cselekedett: mint az élet egyetlen Ura, kiszólította az élők sorából a tatár nagykánt. Erről tudomást szerezve Batu kán egész seregével visszatért Ázsiába a nagykán-választásra. A tatárok nem örökre, de kivonultak hazánkból. Amikor újra nagy erővel támadtak ránk, Nagy Lajos Lacfi Endrét küldi tízezernyi lófő székellyel ellenük. Margit, aki Segesden nevelkedett, vállalta a vezeklő életet. A király és a királyné lányukat Segesdről Veszprémbe kísérve dominikánus apácák kezére bízta. Szégyenkezve, de szívből kérem nagy vezeklő szentünk bocsánatát, hogy tizenöt éves koromig nem tudtam, mekkora kincs tartózkodott nálunk, és imádkozott négy éven át ott, ahol most engesztelő lélekkel gyűltünk össze pótolni, amit lehet. Megköszönöm Főtisztelendő Borza Miklós somogyszobi és segesdi plébános atyának, hogy a Szent Margit tiszteletet felkarolta a segesdi és környékbeli zarándokokkal együtt.
A hazánkat sújtó új keleti veszedelem 1944-1945
1944-ben a Magyar Ferences Mária Rendtartománynak három segesdi származású növendéke volt. Fráter Bozsoki Pál Gerő teológus, Bozsoki Sándor Lehel és Kovács Lajos Bánk. 1944. október 12-én a szovjet hadsereg gyors előrenyomulása miatt a tartományfőnök Atya minden növendéket hazaküldött a főatyát az aggasztotta, hogy esetleges vallásüldözéstől kell tartani, s ennek az egyszerű fogadalmas testvérek ne legyenek áldozatai. Gerő testvérrel átmenetileg Segesdre jött fráter Kis Lehel Csongor, mert szülei már megszállt területen laktak. Bozsoki Lehellel öt napig utaztunk Esztergomból Segesdig, mert egy bombázást, egy géppuskás repülőtámadást kellett átvészelnünk Kisbér térségében. A kolostor főnöke Páter Weisz Mihály, az atyák és a testvérek fogadtak bennünket. Annak ellenére, hogy két éve vonultunk be az újoncházba, Búcsúszentlászlóra, már senki sem ismert meg bennünket. Minden délelőtt tíz óra körül az ellenséges angol-amerikai repülő rajokat láttuk, céljuk szerint dombunk felett váltva irányt. A bombázások után fölöttünk álltak hadirendbe és indultak Bari felé a halálbrigádok. November 30-án este szüleimnél voltam. A hírek arról szóltak, hogy december 1-én megérkezik az orosz front. Este két német katona kopogott be hozzánk, vacsorát kérve. Pécstől gyalog futottak Segesdig. Előtte este vitték őket Olaszországból Pécsre pihenni, mert a hadtestüket felmorzsolták az amerikai támadók. Ezt neszelték meg a Duna túlpartján várakozó szovjetek, és hajszolták őket idáig. Vacsora közben a házunkkal szemben leállítottak a temetőkapunál két, tizenötös ágyút. Belelőttek a böhönyei erdőbe, a szovjetek megértették, hogy már van ellenállás. A front négy és fél hónapig állt Marcali, Böhönye, Nagybajom, Kutas, Ötvöskónyi,Nagyatád térségben. Kutas és Kónyi között maga a sínpár volt a frontvonal. Minden este az udvarunkon sétálva mondtam a rózsafűzért, és ránéztem a félkörben száguldó nyomjelzős lövedékekre: kemény üzenet volt ez a hétszáz évvel korábbi fájó múltból: segíteni csak Isten tud igazán. Annak ellenére, hogy a Dunántúl egyik nagyon magas dombján a negyvenhat méteres templomtorony tüzér-megfigyelőjéről biztos tudomása volt az ellenségnek, egyszer sem lőttek bele. A véres történelmi múlt üzenete hátborzongató: Az ember könnyen válik szörnyeteggé. A növendék brigád megpróbálta a kilométer messze lévő ki kápolnánk gyönyörű Pietáját bementeni a kolostorba, hogy a pincében elásva a kegyszobrot nem érheti baj. Megtettük, amit terveztünk. Gerő testvér vezényletével kibontottuk a szentély egyik lábazati szellőzőjét, és megnéztük az 1927-ben lezárt szerzetes temetőt. Egy méter magas száraz homokrétegben pihentek a csontok. Nagyon kevés maradt meg belőlük.
A második történelmi áldozat

1945.március 15. Nagy örömmel újságolják a rádiótulajdonosok, hogy nagy nemzeti ünnepünkön csapataink ellentámadásba lendültek. Tíz - tizenöt kilométeres mélységben visszaszorították a szovjet frontot Kaposvárig. Tavaszi győzelem. A közös front enyhe győzelme azonban nem hadiszerencse volt, hanem csak csalfa reményünk. A hónap utolsó napjaiban újra megindult a szovjet front nyugat felé. Rebesgették, hogy a szovjet taktika a Balaton északi partján már nagy előnyöket szerzett, Vas és Zala megyében már a somogyi front mögé került. Nyilván menekülniük kell a magyar-német egységeknek, hogy horvát-szlovén tájakon kikerüljék a félelmetes szovjet fogságot.  Március 29-én, Nagycsütörtök reggel a házfőnök, Mihály atya közölte velünk a helyi német parancsnok rendelkezését. A német csapattestnek meg kellett kezdenie az áttörést a nyugati határ felé, a falunkat feladják. Kivonulásuk előtt azonban este kilenc órakor robbantással ledöntik a templom tornyának felső részét, hogy a szovjet katonák ne tudjanak a toronyban katonai megfigyelő helyet kialakítani. Készüljünk fel, hordjuk ki a templomból mindent, este kilenc óra előtt legfontosabb személyi holminkkal vonuljunk a templomdomb északi peremén ásott futóárkokba. Félelem markolta a szívünket. Tudtuk, hogy az a dinamit-tömeg, amit a berendelt segesdi legények a kórus padlóján kugligolyóként görgettek a harangozó szoba felé, robbanáskor a toronynak a felső részével az alját is azonnal a szélrózsa minden irányába szétvetik. A gyújtózsinórt kintről gyújtják meg, közölték. Ha lett volna bádogvágó ollóm, átmetszettem volna a gyújtózsinórt, de a robbantó csapat ellenőrizné, a szétmetszett zsinórt pedig összekötné, és megölnének minket. A fronttörvények nem a szeretetről és az okosságról szólnak.  Egész nap hordtuk ki a templom kincseit, mindenek előtt a legméltóságosabb Oltáriszentséget. Fél kilenc után kivánszorogtunk a futóárokba. Az udvarról még egyszer visszanéztem a holdvilágnál: mit látok itt néhány perc múlva? Kilenc órakor néma csend. Tíz, tizenkét perccel később iszonyatos robbanás rázta meg a dombot. A hold a gomolygó füsttől elsötétült. Lassan közelítettünk a szőlőből a kolostorudvar felé. Akkor még az sem tudatosult bennem: megtörtént a segesdi kegyhely második történelmi áldozata. A templom homlokfala eltűnt. A kórus, benne az aranyérmes pécsi Angster-orgonánk pozdorjává silányult. Megsemmisült a Lourdes-i barlang.  A tisztuló holdfényben pedig úgy tűnt, a tátongó romok fölött egy föl nem robbant tetődarab mintha azt mormolná: nem tudtam megragadni a kórust és a következő boltívet. A gonoszság erősebb volt mindennél és mindenkinél. Húsvét hétfőn a három Bebics-unoka elkezdtük a romok eltakarítását.  Egy emberi erővel vontatott kordé volt a teherkocsink. Az egyik üresjárattal visszaérve a rengeteg törmelékhez, csodálkozva láttunk 8-10 segesdi férfit katonásan odamenni a romhalmaz széléhez. Tüntetni kívánnak.„Hát itt vannak a romok” volt a magyarázat. Ünnepek után könnyes szemmel, de őszinte egyetértéssel megindult szülőfalunk népe. Júniusban az addigi nevelőnk, Páter Kelemen Alán lett a segesdi gvardián.  Ketten költöztettük. Bámultunk: a törmelék eltűnt.
A Fatimai nagy fény

A Boldogságos Szent Szűz Fatimában azt kérte, hogy ajánlja föl a pápa Oroszországot Szeplőtelen Szívének. Ha ezt nem teszi, a második világháború nem kerülhető el. A háború kitörésének lesz egy feltűnő jele: egy óriási fény. Néhány hónap óta foglalkoztat ez a fényjelenség. Eszembe jutott, hogy kis gyermekként a szülői ház udvarából órákon át magam is láttam ezt a fényt. Nem tudtam, mi lehet ez a hatalmas fény. Hallottam, hogy telente az északi sark közelében vagy nagyon rövid a nappal, vagy a sötétség napokig tart. A Szűzanya portugáliai jelenéseiről semmit nem hallottam, annak ellenére, hogy születésem előtt tíz évvel korábban történt. Udvarunkból a temetőn keresztül északi fénynek néztem és gondoltam a jelenséget. Egy idő múlva Kocsis Laci barátom háza felől hangokat hallottam. Odamentem. Gyerekek voltak együtt: Kocsis Imre és László, Cser József és húga, Magdi, de talán felnőttek is. Magdus egyszer csak keserves sírásra fakadt: „Biztos a szegény gadányi nagymamám háza ég!” Jó szívvel sajnálgattuk. Eszünk ágába sem jutott, hogy annak a hatalmas fénynek mi az üzenete. 1938 január 25-én a fény napján tíz -  tizenkét éves lehettem. Amikor segesdi ferencesek pár száz méterről láttuk a felvillanó fényt a kolostor túlsó oldaláról és a mennydörgés szerű robajt, nem jutott eszembe, hogy Kocsisék kijárati hídja táján levő orosz katonák hallják-látják- ezen a borzalmas jelenséget. Ők az éjszaka leple alatt akarták elfoglalni szülőfalumat, de a robaj és a borzalmas fény rejtélye gyors visszavonulásra késztette őket.  Nem tudták, hogy egy egyenlő oldalú háromszög csücskénél kik kerültek történelmi pozícióba, és ezt a történelmi küldetést ki, hogyan töltötte be… Tény, hogy nyár folyamán nemcsak romok eltakarítása történt meg, hanem elkezdődött az újjáépítés is. A „várhegy” agyagából égették a téglát, Csuka Jani bátyám, mint kőműves mester mindent, a nagy boltíveket is felépítette. Két év alatt elkészült a templom és hozzá a templomtetőig a torony is felépült. Még egy-két év, a torony negyvenhat méter magassága nyolc méterrel megnőtt. Az első ilyen mértékű újjáépítés a segesdi hívek, a polgári, az egyházi vezetők remek összmunkáját dicséri. Legyen érte áldott mindenki. Az első segesdi templom László majorban épült. Évezredünk elején ennek a templomnak romjai közül fordított ki egy mélyszántó gép egy angyal szobrot. 1295-ben szentelték fel a második templomot is Magyarok Nagyasszonya titulusra. Ezt a mohácsi vész után rombolták le a törökök. Helye közvetlen közelében épült a kis kápolnánk nagyasszonyi főbúcsúval ellátva. A Szűzanya szobrát Szent Fiáéval együtt hatalmas körmenetben vittük vissza a kápolnába. Helyére visszatéve Rákár János bíró, akinek fiával, Gézával egyidős voltam, nagyszerű beszédet mondott. A beszédét így fejezte be: „Legyünk boldogok, segesdiek, hogy a jó Isten ennyire szeret bennünket! A saját házát engedte lerombolni, hogy megmentse a miénket!”Jézus korunkbeli tanítványa, Wasszula többször is írja: „a nagy büntetés után Isten, amelyben Jézus rendet teremt a földön, legyőzi és ezer évre tömlöcbe zárja a sátánt, az új boldog Isten-országát egy nagyon kis nép fogja megszervezni. Ezt a kis népet ma nagyon lenézik”.Hiába kerestem e kis nép nevét, könyveiben nem tudja megnevezni. Natália nővér viszont kimondhatja: Ez a kis nép a Magyar.  Készülj fel Szülőföldem, hogy meg tudj felelni a két nagy áldozat után az új feladatnak.
Segesdnek van kegykápolnája is, évszázadok óta  ott végzik a búcsús miséket.
Eredetileg az 1295-1296-ban épült második templom volt a búcsújáróhely. „1433-ban Zsigmond király római császárrá koronázásakor a Marczaly család azt a kegyelmet kérte a pápától a segesdi egyházközség részére, hogy mindazok, akik Nagyboldogasszony ünnepén ide zarándokolnak, teljes búcsút nyerhessenek. A törökök a már szépen virágzó kegyhelyet földúlták, a templomot és a kolostort lerombolták, a nép szétszéledt. – A török időkben a felső segesdi hegy tövében fakadt forrásnál számos beteg nyerte vissza egészségét. Gr. Széchenyi Antal tábornok a csodás gyógyulások hírére a forrás felett kápolnát építtetett, melyet 1744: Acsády Ádám veszprémi püspök megbízásából Stopkovich János plébános szentelt föl. A barokk stílusú kápolna az Alsó- és Felsősegesd közötti mezőn, a Szentkút közelében van. szép ligetben, kb.
1,5 km távolságra a plébániatemplomtól. Kegyszobra Pieta, melynek ősképe a sasvári kegyszobor. A kultusz jelentős emléke a kéthelyi plébániatemplom szentélyében függő votívkép a segesdi búcsúsokkal. Festett, aranyozott fafaragás, mely dekoratív baldachinjával Sasvár egykori, ma már nem létező kegyoltárát is megörökíti.” (Magyar Katolikus Lexikon, XI.989) Büszkék lehetünk erre is. A búcsús nagygyóntatások a plébániatemplomban vannak. Onnan indul a körmenet az utat végig énekelve a kegykápolnához, ahol már szabadtéri oltár áll a szentmiséhez. Gyerekkoromban öt búcsúnk volt: az igazán népes a Nagy- és a Kisboldogasszony búcsúja volt. Mi, ministráns-gyerekek a toronyban a harangok alatt álltunk a búcsúk előtti délutánon, és akármilyen messze láttuk meg a „prosecciót”, elkezdtük húzni mindhárom harangunkat. Estére félsüketen, de nagyon boldogan másztunk le a lépcsőkön. Valami nagyon szépet és fontosat tettünk: Harangoztunk a búcsúsok elé, fogadtuk őket.1944. november 30-tól 1945. márciusig hozzánk közel állt a front. Sem ágyúval, sem repülővel nem okoztak kárt az oroszok, pedig bizonyosan tudták, hogy abból a nagyon magas toronyból minden mozdulatukat látják. Március 29. lehetett. Estefelé telegurigálták a kórust és az abból nyíló harangozó helyiséget a német katonák dinamit pogácsákkal.. Csak lebillentjük a torony tetejét, ne tudjanak követni a menekülés közben, mentegetőztek. Késő este aztán kituszkoltak bennünket a domb peremén ásott futóárokba. Ott kellett megvárnunk a robbanást. Nagypéntek reggel aztán dermedten néztük a ledőlt tornyot, a leszakadt kórust, a ronggyá nyomott orgonát, a mennyezet két boltívét. Szörnyű rombolás volt. Népünkkel együtt sajnáltuk gyönyörű templomunkat. Aztán húsvéthétfő elmúltával nekiláttunk a romok eltakarításának. Egy év múlva felépítették a boltíveket. Kész lett a templomtető, és ennek gerincéig felfalazták a toronyfalakat. Rá két évre kész lett a torony felső fele is. 48 m magas volt eredetileg, az új 52 méteres. Segesdi kőművesek, segesdi ácsok, segesdi segédmunkások, fuvarozó gazdák építették fel öntudattal, Istennek és embereknek találkozó hajlékául. Együtt midig a Segesden szolgáló ferences atyákkal és testvérekkel. Köztük szolgáltunk mi is, am kor tehettük, Segesd szülöttei Bozsóky Pál P.Gerő és öccse, Sándor. P. Lehel és én, az egyetlen még élő segesdi ferences.