Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Magyarország és az Isten Országa

Szent István király országunk alapítója. Ezerkétszáz éve él itt, a Kárpát-medencében népünk, ebből ezer év Szent István nevéhez és alakjához tartozik. Ünnepe nemzeti ünnep. Legalábbis az volt 1948-ig. Azután megpróbálták az ő alakját háttérbe szorítani, elhomályosítani, jelentőségét minimálisra csökkenteni. Hosszú időn keresztül ünnepének fénypontja volt a budapesti Szent István bazilikában mondott szentmise, utána pedig az egész nemzet vette vállára épen maradt jobb kezét, a Szent Jobbot. Az ország újkori fővárosában ünnepélyesen hordozták körül utcákon, tereken. Megmutatták a fővárosnak és népének, hogy a te tiszteleted központja ez az ezer éven át épen maradt férfi-kéz kell, legyen, amelyet nem okos és ügyes orvosok foltozgatnak az éj leple alatt, hanem amit a Gondviselés őrzött a nagy király emlékére népünk eleven irányítójának, sorsa intézőjének, valódi ereklyének. Ünnepe ugyan nagyon régi, de új idők járnak, helyette adjunk új tartalmat, amely kitörli majd a magyarok emlékezetéből ezt a gondolatot. Ekkor rendelték el, hogy legyen augusztus 20-a az új kenyér ünnepe. A magyarok szeretnek enni, a magyar kenyér finom ennivaló. Aztán hozzá illesztettek egy új eszmei alapot is: az Alkotmány ünnepét. A mostoha hazapótlék sok magyar testvérünknek nem ad kenyeret (megélhetést, állást, biztos keresetet a családnak, sőt ezrével válnak földönfutóvá magyar családok tagjai). Mások istentelen gyökereken felnőve merészen csúfolják az ősi, hősi magyar történelmet, és annak egyik éltető gyökerét, az istenhitet. Ha Madách Imre most szövegezné az Ember tragédiáját, illusztrációért nem kellene Rómába utaznia kétezer éves bomlott viszonyokat, kifacsart emberpéldányokat keresni: találna most és itt, magyar földön is példát eleget. Úgy-e, jó lenne segíteni ezen az állapoton, ezeken a súlyos bajokon? Itt volt pár napja Nagyboldogasszony ünnepe. Szent Istvánnak ez a nap igen nagy ünnep volt: misére ment minden hívő magyar. Aki pedig tudott, az egész ország területéről gyalogolt, búcsút járni sietett Székesfehérvárra, az ország akkori vallási központjába. Teljes öntudattal hívta segítségül Nagyboldogasszonyát, vagyis Mennyei Királynőjét. Most el kell kezdenünk az életjobbítást. Lélekben, hitben, imában, testvériségben a Magyarok Nagyasszonya mellé állnunk, egymás kezét szorosan megragadnunk, egymással, s Istennel kibékülve kezdeni újra magyar, vallásos, józan életet. Mi lehet ennek akadálya? Lustaság? Közöny? Elvakultság? Imádkozzunk és segítsük egymást.