Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Hitünk Igazságai

Bátorító hivogatás a dogmatikus teológia tanulmányozására.
Sokan megijednek, ha görög, vagy latin kifejezésekkel találkoznak. A szakkifejezés: theologia azt jelenti: beszéd Istenről, vagy Isten beszéde. A címben az első jelentés értelmében használjuk, mert itt Isten hozzánk intézett üzeneteinek értelmét tudományos alapokon fejtjük ki. A teológia szakterületei: dogmatikus teológia, morális teológia, biblikus teológia. A dogmatikus jelző azt jelenti, hogy ezen a szakterületen Istennek a hitigazságokra vonatkozó kinyilatkoztatásait vizsgáljuk, mit, hogyan, miért kell hinnünk. Az egyes hittételek tartalmát pontosan kifejtjük, utána bemutatjuk, hogy erről a kérdésről a történelem folyamán mások hogyan vélekedtek. Felsoroljuk, hogy Isten könyve, a Biblia melyik lapján találjuk meg a tétel igazságát kifejezetten, egyértelmű szavakkal. Megvizsgáljuk, mit mondanak a tételről a Szenthagyományt közvetítő egyházatyák. Befejezésül megvizsgáljuk, a hit által megszentelt ész mit tud a tételről kifejteni. Előadás sorozatom 2014.évben is folytatódik. Szívesen várom az új hallgatóként csatlakozni kívánókat. Előadásaim minden pénteken 18-19 óráig tartanak. A helyszín: pesti ferences templom Greccio hittanterme. Szíves szeretettel hívok és várok mindenkit, aki szeretné jobban megismerni hitét és annak tartalmát, hogy jobban és biztosabban tudja megvédeni azt.