Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Apostolok Cselekedetei - ApCsel 1,17-1,26

Tartalomjegyzék

1,17: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban”. Júdás valóban tagja volt az apostoli kollégiumnak. Jézus tudatosan választotta ki őt is, mint a többi tizenegyet. A kafarnaumi zsinagógában az eucharisztikus nagy beszéd végén sokan elhagyták Jézust: „Jézus azért így szólt a tizenkettőhöz: Talán ti is el akartok menni? Simon Péter azt felelte: Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és megismertük, hogy te vagy az Isten Szentje. Jézus azt felelte nekik: Nem tizenkettőt választottam ki közületek? Egy közületek mégis ördög. Ezt pedig Júdásra, az iskarióti Simon fiára értette, mert ez árulója lett, egy a tizenkettő közül.” (Jn 6,67-71) Jézus tehát kezdettől fogva tudta, hogy kifogja Őt elárulni. Ennek ellenére úgy kezelte őt, mint a többieket. Sőt, rábízta az apostoli közösség pénzét. Így próbálta bizalommal gyógyítani pénzéhségét, ami később nagy mohósággal árulóvá tette. János kifejti ezt a meggyőződését. A betániai vacsorán, amikor Mária drága kenettel megkente Jézus lábát, „erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta.”(Jn 12,4-6) Az árulás gondolata lassan érlelődhetett meg a lelkében. Az utolsóvacsorán aztán „az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt”. (Jn 13,2) Nem szólnak az írások arról, hogy nem vállalkozott a küldetésre, amikor az Úr kettesével küldte tanítványait hirdetni az evangéliumot, gyógyítani a betegeket, ördögöket űzni a megszállottakból.(Lk 9,1-6). Amikor visszatértek kőrútjukról, nyilván ő sem hiányzott a sikereknek örvendők kórusából (Lk 9,10) Mindezt elfeledte? Annyi bizonyos, hogy az utolsóvacsorán, amikor Jézus egyedül neki kedveskedett egy bemártott falat kenyérrel, „mindjárt beleszállt a sátán”. (Jn 13,27) Ezután megtörtént a szakítás eddigi közösségével: „Ő pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt”. (Jn 13,30) így nyilvánult Péter beszéde igaznak: „Ő közénk tartozott, és részes volt ebben a szolgálatban” Sajnos, csak volt.

1,18: „Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt, és minden bele kiömlött”. A betániai vacsoráról Júdás elosont Jézus ellenségeihez, a főtanácshoz, hiszen vérdíjat tűztek ki Jézus fejére: „Azt mondta nekik: Mit akartok nekem adni, hogy átadjam őt nektek? Azok megígértek neki harminc ezüstöt. Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt”. (Mt 26,14-15) a vállalt feladatot elvégezte. A Getszemáni kertben csókkal megmutatta az idegen fogdmegeknek, a kis csoportból melyik Jézus. Titkon talán remélte, hogy Jézus kivágja majd magát szorulthelyzetéből, mint tette a templomban, amikor korábban el akarták fogni. (Jn 10,39) Jézus azonban most nem menekülni akart, hanem önként szenvedni és meghalni értünk, ezért engedte, hogy megkötözzék. „Amikor Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és véneknek. Azt mondta: Vétkeztem, elárultam az igaz vért. Azok azt felelték: Mi közünk hozzá? A te dolgod! Erre beszórta az ezüstöket a templomba, aztán eltávozott, elment, és felakasztotta magát. A főpapok pedig felszedték az ezüstöket, és azt mondták: Nem szabad ezeket betenni a kincstárba, mert vér díja. Miután tanácsot tartottak, megvásárolták rajta a fazekas földjét az idegenek számára temetőnek. Azért hívják azt a földet Vérmezőnek mind a mai napéig” (Mt 27,3-8)

1,19: „Erről tudomást szerzett Jeruzsálem minden lakója, úgyhogy azt a telket az ő nyelvükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek hívják”. Péter apostol tényként említi, hogy Jézus történetének epizódjaként futótűzként terjedt el az áruló Júdás gazemberségének története is. Egyrészt maga a tény, másrészt a becstelen árulás azonnali büntetése is. Mivel közel volt ez a hely Jeruzsálemhez, sokan látták az akasztott ember himbálózó holttestét. Azt is észlelték, hogy a fa ága nem bírta el a rá nehezedő testet, letörött és az alsóbb ágak felhasították a hasfalat. Az emberek az öngyilkosságban úgyis valami tragédiát sejtenek, itt a sejtést még megtoldotta a látvány: íme, az embernek jól elrejtett belső részei gyalázatos látványként kitárulkoztak, valami rettenetes bűne lehetett ennek a szerencsétlen öngyilkosnak, aminek előbb-utóbb fel kell tárulnia. Negyven nap elmúltával már az apostolok biztosan tudták a nép ajkán tovaterjedő hírt.A fentebbiekben már megemlítettük, hogy a templomban szétszórt harminc ezüstöt mint gyűjtötték össze a főpapok, és mint hozták meg a határozatot, hogy Jézus vérének díját nem szabad visszatenni a templom kincstárába, hanem helyette idegenek temetőjére költik. A legszentebb Vér pedig él, minden szentmisében újra életre kelti a bűnös lelkeket. Persze csak azokat, akik kérik vagy legalább hagyják magukat megmenteni. Júdás ezt nem kérte. Az Egyház így sosem jelentette ki, hogy Júdás elkárhozott. Dante úgy véli, hogy a pokol tölcsér alakú bugyorrendszerének legalján Lucifer főördög személy szerint maga gyötri a világ két leggonoszabb árulóját: Júdást és Brutust.

1,20: „Meg van ugyanis írva a Zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék pusztasággá, s ne legyen, aki benne lakik (Zsolt 69,26), és elöljárói tisztségét kapja meg más” (Zsolt 109,8) Kár lenne azon vitatkozni, hogy ez a szentírási részlet eredetileg Júdás miatt volt-e megírva. Szent Péter tekintéllyel magyarázza a Szentírást, mint föntebb erre már utaltunk. Júdás az utolsóvacsora terméből önként távozott, kiszakadt az apostoli kollégiumból. Jézus szándékát jól ismerték, tudták, hogy tizenkettőnek adott apostoli küldetést, benne a feltámadás melletti tanúságtételt. Júdás eme utóbbi ténynek tanúja már úgysem lehetne.

 

1,21-22: „Ennélfogva szükséges, hogy azok közül a férfiak közül, akik együtt voltak velünk minden időben, amikor az Úr Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvétetett tőlünk, ezek közül valaki velünk együtt az ő feltámadásának tanúja legyen”. Tehát Jézus feltámadása istenségének a legfőbb bizonyítéka, de a Jordán-parti történéstől kezdve tudni és lehetőség szerint szemmel látni kellett Jézus messiási küldetésének ezer részletét. Ott nyilatkozott meg először a Szentháromság, ott hangzott az égből az első atyai szó: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik” (Mt 3,17) Jézusnak sok tanítványa volt, a tizenkettőn kívül kisebb tekintélyű hetvenkettő (Lk 10,1). Ezek közül a kafarnaumi beszéd hallatán többen elhagyták Jézust és nem jártak többé vele (Jn 6,66), de maradtak azért bőven, akik közül választani lehetett.

 

1,23: „Kijelöltek tehát kettőt: Józsefet, akit Barzabásnak, melléknevén Jusztusznak hívtak, és Mátyást”. Péter ugyan nevezhetett volna ki egyedül is apostoltársat, hiszen teljhatalommal rendelkezett, és erre a teljhatalomra hagyatkozva nevezik ki utódai, a pápák az apostolutód püspököket ma is, mégis jobbnak látta, ha a jelenlévő közösség jelöl megegyezés alapján a sok számba vehető közül kettőt, akik közül majd külön gonddal választanak. Az első jelöltnek a második neve valószínűleg apjára utal: Zabás fia.

 

1,24: „Majd így imádkoztak: Urunk, aki mindenkinek a szívét ismered, mutasd meg a kettő közül az egyiket, akit kiválasztottál”. Péter említett egy fontos szempontot Júdás utódjának a kiválasztásához: aki kezdettől fogva velünk volt. A két jelölt között Istennek kellett döntenie. Az Ő szempontja pedig nem is lehetett más, mint a szívbéli megfelelőség. Júdásnak is voltak jó tulajdonságai, de a szíve sohasem volt igazán Jézusé. Utódjának ne legyen ilyen fogyatékossága!

1,25.”hogy átvegye ennek a szolgálatnak és apostoli hívatásnak a helyét, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, és eltávozott az őt megillető helyre” Az apostolok neve küldöttet jelent. Ők a küldőt, Jézust képviselik, ügyét szolgálják, ahogyan a földről való távozása előtt megparancsolta nekik. A feltámadás tanúi, sőt vértanú jelöltek. Az apostolság hívatás is: senki nem választhatja magának. Jézus „másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak.” (Lk 6,13) Eme tizenkettőnek ígért később tizenkét bírói széket:”Bizony mondom néktek, ti, akik követtetek engem az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsőséges trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét,(Mt 19,28) Ezt a helyet föltétlen be kell tölteni. Az apostolok helyeit püspöki széknek, Péterét ma is Apostoli Szentszéknek nevezzük. Júdás hűtlenül hagyta el a székét, megígért jövendő trónját és eltávozott a maga helyére, amit maga választott magának: ez az áruló gyalázatos helye, a kitaszítottság pokolbéli tüzes máglyatrónja.

1,26. ”Aztán sorsot vetettek rájuk,és a sors Mátyásra esett,aki a tizenegy apostol közé sorolták” A sorsvetéssel Isten döntésének kinyilvánítását kérték.Ez a módszer nem volt ismeretlen az Ószövetség idejében.Amikor Jónás próféta megszökött a küldetése elől, Ő pedig szörnyű vihart küldött a tengerre,a hajósok fölfedezték a hajó gyomrában alvó embert, fölcipelték a fedélzetre,aztán sorsot vetettek,hogy megtudják, ki miatt rontott rájuk Isten haragja. A sors Jónásra esett.(Jón 1,7) Az újszövetség kezdetén a felfeszített Megváltó ruháját elosztották, a köntösére sorsot vetettek, hogy kié legyen.(Jn 19,23-24) Itt a sors Mátyásra esett, a második jelöltre, és ezzel a választás be is fejeződött:”A tizenegy apostol közé sorolták”