Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Apostolok Cselekedetei - ApCsel 5,21-5.26

Tartalomjegyzék

5,21b: „Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék őket”. A főpapnak és a főtanácsnak fogalmuk sem volt az angyali mentőakcióról. Teljes hatalmi fensőbbséggel az arcukon bevonultak a templom területére, elfoglalták termüket, helyüket, hogy kellő fenséggel fogadhassák a zavart keltő foglyokat. Izrael összes vénje! Ők persze azt sem tudták, hogy Jézus halálával véget ért az Ószövetség, semmi joga elnöküknek, a főpapnak főpapi funkcióra, hiszen az örök főpap bemutatta önmagát áldozatul, és Isten szemében nincsen más illetékes a közvetítésre Isten és emberek között.

5,22: „De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt, nem találták ott őket”. Megérkezett az első hivatalos jelentés, hogy a mennyország másként gondolkodik és intézkedik, mint egykori földi helyettesei. A foglyok nincsenek a börtönben! Hogyan!? Mi történhetett, hogy üres a jól bezárt tömlöc?

5,23: „Visszatértek tehát és jelentették: A börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott”. A szolgák saját elképedésüket látták viszont a főtanács arcán, amikor előadták a tapasztaltakat. Nem gyanakodtak semmi különösre, amint odaértek. Az őrök rendben strázsáltak. A kulcsokat ők hozták, ők nyitották az ajtókat is. A cellába lépve jött a meglepetés: Nincs ott senki! Hihetetlennek tűnő történet. Pedig ezer évvel korábban Jézus ősapja, Dávid, már átélt hasonló élményt. Amikor Saul király háromezer harcossal üldözte az ártatlan Dávidot, az éj leple alatt leballagott a hegyről a király táborába. Átlépkedett vitézével együtt az alvó katonák, majd a testőrök között. A vitéz felajánlotta, hogy egyetlen lándzsadöféssel földhöz szögezi a királyt. Dávid nem engedte meg üldözője kivégzését, pedig őt magát már korábban Saul utódjaként királlyá kente Sámuel próféta. Csak a király lándzsáját és ivópoharát vitte magával, hogy bizonyítani tudja nagylelkűségét. Mindezt megtehette Dávid, mert a seregre „az Úr mély álmot bocsátott”. (1Sám 26,12) A szentirási élményt ismerhették a vének és főpapok. Még arra is gondolhattak volna: Nem kellene felvetni a kérdést: eme tanítványok Ura véletlenül nem utóda annak a Dávidnak? Most ugyanazt a különleges eljárást választotta: elfedte az őrök szeme elől a börtönből kimenekített apostolokat? A háromezer katona mély altatása nem nagyobb gond Istennek, mint egy angyallal végrehajtott fogolyszöktetés.5,24: „E szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami történt”. Nem csoda ez a megdöbbenés. Ők Jézust csalónak tartották, káromkodással vádolva ítélték halálra, megtagadták Pilátus előtt és keresztre feszíttették vele. Most pedig a tanítványai meggyógyítottak egy születésétől béna férfit, túlvilági közreműködéssel kiszabadultak a börtönből. Mi várható még?

5,25: „Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik:Íme, a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a népet”. Újabb meglepő fejlemény. Valami csodával kimenekültek a hatóság börtönéből, s a helyett, hogy elmenekültek volna, itt a közelben, a biztos újabb elfogatás veszélyében folytatják küldetésüket. Nemcsak, hogy nem félnek, de hősöknek bizonyulnak. Ez a Jézus halottként hogyan tudna nekik ekkora erőt kölcsönözni?Nem kellene Jézus ügyében elgondolkodni, és valami becsületes megoldást keresni