Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Apostolok Cselekedetei - ApCsel4,1-12

Tartalomjegyzék

4,1: „Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szaddúceusok”. Természetesnek mondható, hogy ilyen komoly csoportosulás feltűnt a hivatalos közegeknek, akik a templom rendjéért voltak felelősek. Ha pedig kicsit belehallgattak Péter beszédébe, azonnal gyanakodni kezdhettek, hogy nem kívánatos eseménynek lehetnek a tanúi. Különösen a szaddúceusok voltak kényesek arra, ha valaki a feltámadásról beszél, hiszen ők, a zsidó nép materialista pártja, nem hittek sem a túlvilágban, sem a feltámadásban, sem a lélek halhatatlanságában.

4,2: „Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban.” Már életében is sokat támadták Jézust, halála után talán megnyugodtak kissé, most azonban hangosan állítják itt a templomban ezek az ismeretlen emberek, hogy Jézus feltámadt halottaiból, él az égben, és a nevében gyógyult meg egy születésétől béna fiatalember. A főtanács tagjainak egy része is szaddúceus volt, a papság pedig szinte testületileg az. Kényes ügy tehát ez a jelenség.

4,3: „Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett”. A rendőri letartóztatásnak ma is fokozatai vannak. Ez az eljárás nem érhetett véget aznap, mert a főtanács nem ült együtt folyamatosan, estefelé pedig már összegyűjteni sem lehetett őket. Nyilván közölték Péterrel és Jánossal, hogy a hivatalos eljárás csak másnap kezdődhet el.

4,4: „De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret.” A két apostol tanítása tehát nem volt eredménytelen. Arra is számíthattak, hogy a hivatalos eljárás során lesznek majd tanúik, akik látták és hallották a történteket. A szemtanúk ugyanis a zsidó bírói eljárásban nagyon fontosak voltak. Nem is volt ez a tanúságtétel veszélytelen, mert a főtanács nyilván nem a csodát kifogásolja majd, hanem azt, hogy az általuk perbefogott Názáreti Jézus nevében történt isteni csoda. A főtanáccsal, mint nemzeti és vallási vezető testülettel pedig nem volt tanácsos ujjat húzni. –Az a megjegyzés, hogy a Jézusban hívő férfiak száma elérte az ötezret, igen számottevő. Rendkívül gyorsnak tekinthető Gyarapodás Jézus menybemenetele és a Szentlélek eljövetele óta, amikor még százhúszan voltak a keresztények.

 4,5-6: „Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből”. A főtanácsnak a fővárosban volt a székhelye. A vezetők a főpapok voltak. Valószínűleg Kaifás volt a csúcsvezető, hiszen Jézus halálra ítélésekor ő, mint annak az évnek a főpapja szerepelt. Ő tette föl a döntő kérdést Jézusnak, ő szaggatta meg elsőnek a ruháját, és ő mondta ki: Jézus káromkodott! Ezért méltó a halálra. (vö. Mt 26,65)

4,7: „Miután középre állították őket, megkérdezték: Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Minden bizonnyal alaposan tájékozódtak a béna meggyógyulásának körülményeiről, mielőtt behívták volna az apostolokat. Ők hívő emberek voltak, nem a csoda lehetőségét vonták kétségbe, és ha a hírek arról szóltak volna, hogy Jahveh nevében gyógyult meg a férfi, akkor nem is tartottak volna vizsgálatot. De mindenki a Názáreti Jézusra hivatkozott, akit ők minden áron elvetettek, kidobták a zsidó közösségből, pogány kézzel ölették meg, kifogásolták halála után, hogy Pilátus az ítélet jogcímét így fogalmazta három nyelven: „A Názáreti Jézus a zsidók királya” (Mt 27,37) Amikor pedig az őrség berohant hozzájuk húsvét hajnalán és egyértelműen tanúsították, hogy angyal dobta el a sír zárókövét, tehát nem emberi kéz, Jézus holtteste pedig már előbb kiment a sírból, tehát feltámadt, lepénzelték őket, hogy hazudják: A tanítványai ellopták holttestét. (Mt 28,11-15) Elhangzik a fontos kérdés: „milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ezek az egyszerűnek látszó emberek is lehetnek elvileg csodatévők, hiszen a próféták egy része is egyszerű ember volt. De nyilván érdeklődtek már előre a részletekről, és Péter hangosan beszélt a templomban a Názáreti Jézusról, mint akinek a nevében gyógyult meg a fiatalember. Itt azonban a vádlottak szájából akarták hallani a tényt. A téma kényes: a Názáreti Jézus is ott állt középen annak idején, amikor a pere folyt. Kihallgatták, bűnösnek mondták ki, mert Isten Fiának mondta magát. Ezt a kijelentését minősítették istenkáromlásnak, amiért a törvény halálbüntetést írt elő. Most nem kisebb ügy forog kockán, minthogy az a Jézus halála után csodát tud művelni? A megbízottainak tud ilyen isteni erőt kölcsönözni? Egy káromkodónak lehet ilyen hatalma? A tényállás tehát nagyon kényes.

4,8: „Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: Népünk vezetői és ti vének, halljátok!” Péter izgalom nélkül válaszol a tekintélyes gyülekezet előtt. Jézus mondta nekik még földi életében: „Amikor bíróság elé hurcolnak titeket, ne aggódjatok előre, hogy mit beszéljetek. Mondjátok azt, ami abban az órában megadatik nektek. Hiszen nem ti vagytok, akik szóltok, hanem a Szentlélek”. (Mk 13,11)

 4,9: „Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges”. Felelősségre vonni rosszat tevőket szokás. Tudjuk, hogy titeket mi izgat: a magatok rossz lelkiismerete! Hiszen ezen a helyen ítéltétek halálra azt, akinek a nevében mi csodát műveltünk. Úgy vélitek, hogy ti vagytok az igazság letéteményesei, illetőleg ti magatok hozzátok létre az igazságot. Óriásit tévedtek!

 4,10: „Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, aki ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen”. Péter tehát mindenkihez szól, aki Jézus halálra ítélésében részt vett: a főtanács itt, zárt ülésen, majd kint a téren, amikor rábeszélték a népet, hogy ők is követeljék Pilátustól Jézus elítélését.(Mk 15,11) Péter nem fél, egyenesen vádolja azokat, akik neki bíráik szeretnének lenni. Ekkor először találkoznak a főpapok és társaik azzal a tanúságtevéssel, hogy Jézus valóban feltámadt, él, és annyira él, hogy éltetni tud. Íme, itt az eredmény, ez a súlyos betegségből meggyógyult ember.

4,11: „Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett”. Péter most a minden zsidó előtt ismert zsoltárt idézi (Zsolt 118,22). Ott arról van szó, hogy házépítésnél az építők nem tudtak mit kezdeni egy kővel, félredobták. Ez jelképes tett volt, előre jelezte, hogy majd az idők teljességében Isten új házat épít magának élő kövekből, és ennek a meghatározó köve az a kő lett, amelyet az építők elvetettek. Az új épületet, az újszövetséget, a zsidóknak kellett volna felépíteniük. De a szegletkő adva volt: a Názáreti Jézus. Az Ő lénye tud csak irányt szabni az új lelki épületnek, mert az valóban új kell, legyen, nem toldozása, foldozása az Ószövetségnek.

4,12: „és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell”. Az üdvösség, üdvözülés Isten örök boldogságába való bejutást jelenti. Jézus halálával kiérdemelte, hogy megszabadultunk a kárhozattól: Ez a tárgyi, vagyis objektív megváltás. Aki részesülni kíván ebben, annak ezt a tanítást el kell fogadnia, és akarnia kell. A mennyországba jutni ugyanígy tárgyilagosan lehetséges, mert Jézus mennybemenetele alkalmával megnyitotta a menny kapuját, az addig meghalt és üdvösségre ítélt emberek lelkét diadalmenetben vezette be Atyja boldog színe látására. Péter apostol azt mondja ki a főtanács előtt, hogy ez a boldog mennybe jutás csakis Jézus nevében, az Ő akarata és ereje által lehetséges. A tanács tagjai nyilván megrökönyödve hallgatták ezt, hiszen ők még ószövetségi síkon gondolkodtak, különben is ők voltak azok, akik a Názáreti Jézust elvetették, semmibe vették vallomását, hogy Ő az áldott Isten Fia, aki majd a világ végén isteni fönségben láthatóan jön el, - most pedig ez a Jézus-tanítvány szemükbe mondja, sem Mózes, sem a Törvény nem tud mennybe juttatni emberfiát, csak a keresztre feszített, általuk megtagadott Jézus. De nemcsak nekik szól Péter kijelentése, hanem minden kor minden emberének. A most élőknek is. Napjainkban százával alapítanak új vallásokat. Ezeknek nagy része vissza akarja forgatni az üdvtörténetet az Ószövetségbe. Tagadják Jézus istenségét. Átírják a Szentírást. Ki nem ejtik Istennel kapcsolatban az Atya nevet. Ennek az oka, hogy tagadják a Szentháromságot, és ha Atyát mondanak, akkor Fiút is kell vallaniuk. „Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban Isten benne marad, és ő Istenben”.(1Jn 4,15) „Ki más győzi le a világot, mint aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?” (1Jn 5,5) Amint Péter komoly figyelmeztetést adott a főtanácsnak és rajtuk keresztül a zsidó népnek, hogy meg kell térniük, hinniük kell Jézus istenségében, ha üdvözülni akarnak, úgy kell nekünk is figyelmeztetnünk a Jézus-tagadókat: „Minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben eljött, Istentől van. És minden lélek, amely nem vallja Jézust, nem Istentől van. Az Antikrisztus az, akiről hallottátok, hogy eljön, és már most a világban van”.(1Jn 4,2-3) Fel kell világosítani azokat, akik dicsekszenek, hogy ők az első üdvözültek lesznek: ha nem hisznek Jézus Krisztusban, egyáltalán be sem jutnak a mennybe, mert a vallásalapítójukat nem Isten angyala ajzotta, hanem az Antikrisztus, benne a sátán.