Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Apostolok Cselekedetei - ApCsel 2,32-2,46

Tartalomjegyzék

 

2,36: „Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!”

A főapostol első beszédjének csattanós záradéka ez. A zsidó főtanács hivatalos döntése megtagadta a Názáreti Jézustól a messiási címet, holott tanításával, csodáival és az ószövetségi Szentírásban meghatározott minden messiási kritériummal rendelkezett. Valószínűleg tudatosan, rossz akarattal nem kérdezték meg hivatalosan, hogy a Názáretinek mondott Jézus hol született, mert az perdöntő bizonyíték lett volna mellette. Ugyanígy elhanyagolták családfájának kutatását is, holott a legegyszerűbb zsidó is számon tartotta a magáét. Ők tehát nem kértek Jézus Krisztusból! Hogy még a lehetőségét is elhárítsák messiási voltának, ezért állt érdekükben, hogy Pilátus tiltakozása ellenére makacsul ragaszkodjanak a római rabszolgák fenyítését jelentő keresztre feszítéshez. Gyakorlatilag kiebrudalták a zsidó népből. Erre az elszánt elutasításra utal a főapostol, hogy Isten megdönthetetlen akaratából Ő mégis a Messiás, az ősevangéliumban megígért sátántipró Úr, az egész világ Megváltója. Némely magyar író nagy erőfeszítésekkel bizonygatja, miszerint Jézus nem zsidó származású volt, hanem Noé Kám nevű fiának az utóda, magyar vérvonalú. Ha ez igaz lenne, az egész üdvtörténet hamis lenne, vagyis Isten hazugságban hagyta volna eddig az emberiséget. Az igaz Istenről ilyet állítani semmiféle kutatás nincs feljogosítva. Kár is, mert Jézus, a történeti és a hit Jézusa minket megbecsült2,37: „Amikor ezeket hallották, szívükben megrendültek. Így szóltak Péterhez és a többi apostolhoz: Mit tegyünk, férfiak, testvérek?” Érdekes a különbség a két embertömeg között: azok, akik Pilátus előtt tolongtak, magát Jézust látták rabként, majd megostorozva, megtagadva a vezetőktől, aztán egy köztörvényes bűnözővel szembeállítva , hogy melyik méltó a közkegyelemre, és jött az üzenet: a főpapok és a vének Barabbás mellett foglalnak állást, gyerünk, ezt kövessétek ti is; az a tömeg talán nem rendült meg? Most mi indította őket szívbéli bánatra, és az akkori gyávaság, rosszindulat, a Jézus halálában való részvállalás jóvátételére? A Szentlélek nyilván megérintette lelküket, megadta nekik a bűnbánatra indító kegyelmet. Ezt ők elfogadták. Kérdezték a további tennivalót, készek voltak indulni Jézus felé.

2,38: „Péter azt felelte nekik: Tartsatok bűnbánatot, és mindegyiktek keresztelkedjék meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, akkor megkapjátok a Szentlélek ajándékát”.

A tartsatok bűnbánatot nemcsak azt jelenti, hogy bánkódjatok bűneitek miatt, hanem eredeti jelentése ez: Forduljatok el a bűnötöktől és forduljatok vissza Istenhez! Ennek megtörténte után el kell fogadnotok, hogy Jézus a keresztség szentségét rendelte eszköznek a bűnbocsánatra. Meg is kell keresztelkednetek az előírt módon, mert ez az első és legszükségesebb szentség. Utána vehetitek föl a második szentséget, a bérmálást. Akit az apostolok rendkívüli módon nyertek el, a Szentlelket ti már csak az Egyház közreműködésével kaphatjátok meg, vagyis a bérmálásban, mint az Atya és a Fiú nagy ajándékát.

2,39: „Mivel az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk,Istenünk.” Péter itt az ószövetségre utal. Ebben Isten az összes nemzet közül Izrael népét választotta magáénak, rábízta az egyisten hitet, és a Megváltó megtestesülését. Ha a zsidók elfogadták volna Jézust Isten akarata szerint Megváltónak, Kaifás főpap nem méltatlankodik Jézus Istenfiúságán, hanem leborul előtte és átadja neki, az örök főpapnak az addig viselt tisztséget, akkor a többi nép fiainak előbb a zsidósághoz kellett volna csatlakozniuk, hogy általuk Jézusé lehessen. Ezt a kiváltságot is örökölték volna apáiktól a fiak, de mivel az apák elvesztették, nem volt mit örökölni. Minden nemzet közvetlenül csatlakozhatott Jézushoz, ha megtért és megkeresztelkedett. Jézus mindenkit közvetlenül hív és kapcsol magához, ha a hívást valaki elfogadja és megkeresztelkedik.

2,40: „Számos egyéb szóval is bátorította és buzdította őket: Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől”! A bátorításra nagyon rászorultak, hiszen teljes tudattal felfogták, milyen iszonyatos bűnt követtek el Jézus megtagadásával. Nem volt könnyű megérteni, hogy Jézus szívből megbocsát minden megtérőnek, és erre kéri Atyját is, mint tette a kereszten. A buzdítás is rájuk fért, hiszen vállalniuk kellett a felelősséget népük előtt az újabb döntésért. Nem könnyű egy egész nép elvakultságával szembeszállni. Péter szavai a végső döntésre ösztönözték őket, mert ha ezt a döntést meg nem hozzák, akkor ők is a bűnben megcsontosodottak, tehát a gonoszok közé számítanak.

2,41: „Azok tehát megfogadták szavát, és megkeresztelkedtek, körülbelül háromezer lélek csatlakozott aznap hozzájuk”. Ez a váratlan esemény az első keresztény pünkösdöt az Egyház születésnapjává tette. Az Egyház kifejezés ugyanis a görög ekkaleó igéből származik, ami egybehív, összehív jelentéssel fordítható. Itt ez történt: Isten egybe-hívott a kb. százhúsz keresztény mellé újabb háromezret, jelezve, hogy ettől kezdve rohamos fejlődésnek indul.

2,42: „Ők pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában , a kenyérszegés közösségében és az imádságokban.” Az apostolok tanítása a megtérés és a keresztény élet alapja. Beteljesült Jézus ígérete: „Emlékezzetek a szóra, amit mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak; ha az én szavamat megtartották, a tiéteket is megtartják majd”. (Jn 15,20) Az apostolok rendszeresen tanítottak a templomban, illetőleg a templom Salamon-tornácában. Beljebb, ahol az ószövetségi áldozatokat tartották, nem mentek. Azok már nem értek semmit, hiszen ahol megtörtént a beteljesülés, ott teljesen felesleges minden, ami előkép, előkészítés volt. Az Újszövetség áldozata Jézus Krisztus keresztáldozata. Ezt kellett jelenvalóvá tenni oly módon, ahogyan Jézus cselekedte az utolsóvacsorán. Mivel a keresztényeknek nem voltak kultikus helyeik a legszentebb áldozat bemutatására, az átváltoztatást és a szentáldozást vacsora közben végezték ők is. Imádságaik rendszeresen a Szentlélek ihlette zsoltárok voltak,de mondtak más könyörgéseket is.

2,43: „Félelem fogott el mindenkit:számos csoda és jel történt az apostolok által”. Miért kellett félni, amikor rengeteg jót, csak Isten erejével művelhető csodát is tettek? Ingyen és mindenki javára gyakorolták hatalmukat. Félnivalója az ördögnek volt, mert legyőzte őt Jézus a kereszten.

2,44: „A hívek mind összetartottak, és mindenük közös volt”. Most kölcsönös segítségnyújtásnak nevezhetnénk ezt a közösségi vonást. Jézus is ezt kívánta tőlük: a figyelmes szeretetet. Nem kellett kunyerálni, megalázkodni. Mindenki adta, amije volt. Ha másra nem futotta, biztató szava, kedves mosolya is sokat jelentett a rászorulónak. De a mindenük közös volt, annyit jelentett, hogy ha szükséges volt, anyagilag is számíthattak tehetősebb testvéreikre. Mai világunkban ilyen közösségeket alkotnak a szerzetesek. Nincs egyéni vagyonuk, fizetést nem kapnak, amit munkájukkal szereznek, a közösség javára fordítják. A közelmúlt próbálkozása ezt szerette volna megvalósítani istenhit nélkül. A földalatti mozgalom előbujt 1945-ben. Megszavazták, hogy a városban található egyházi birtokokat mind szétosztják. Az ottani ferencesekét is. De felállt egy szobafestő: a ferenceseket nem hagyom. Az intézetüket évek óta én festettem minden nyáron. Ott a legkisebb testvér is ugyanazt eszi, mint a házfőnök. Ők nagyobb kommunisták, mint mi.

2,45: „Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották, mindenkinek szükségéhez mérten” Ez óriási áldozat volt, hiszen a szántóföld állandó életforrást jelentett a családnak. A termésből is lehetett jótékonykodni. Az Ószövetség törvénye szerint a nemzetség vagyonát egyáltalán nem, a családét pedig véglegesen nem is lehetett eladni, csak a következő jubileumi évig. Az ősegyház idején őszintén alkalmazkodtak Jézus tanításához: „Menj, add el mindenedet, amid van, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; azután jöjj, és kövess engem”. (Lk 18,22) Az is közrejátszott, hogy nagyon rövididőn belül várták az Úr világvégi eljövetelét.

2,46: „Naponta egy szívvel-lélekkel ott voltak a templomban, házanként végezték a kenyérszegést, örvendezve és a szív tisztaságával vették magukhoz az eledelt”. A vers első részét már fentebb megvizsgáltuk. A másik részét viszont jó felidézni: örvendezve fogyasztani eledelünket annyit tesz, mint kincsnek tekinteni az ételt, nem ócsárolni, ha éppen nem ízlik, és nem rontani mások hangulatát, étvágyát modortalansággal, veszekedéssel, szeretetlenséggel. A szerénység, a figyelmes szeretet és a normális etikett a szív tiszta jóságával ma is felüdíti az étkezőket, és felér a legügyesebb szakács fűszerezésével. – A kenyérszegés=kenyértörés az Eucharisztia akkori megnevezése.