Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Apostolok Cselekedetei - ApCsel 1,6-1,9

Tartalomjegyzék

1,6: „Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle:Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?” A szövegből nehezen lehet kiolvasni, hogy ezt a kérdést az „egybegyűltek” hol tették fel az Úrnak. Az előző utasításokat étkezés közben adta még, valószínűleg az utolsóvacsora termében, hiszen negyven napon át rendszeresen ott találkoztak. Lukács evangéliumában viszont érzékelteti: „Ezután kivezette őket Betánia közelébe” (24,50). Ezt a helyet kis kápolna jelzi az Olajfák-hegyének gerincén. A kérdés tehát ott hangozhatott el. Miért tették fel ezt a kérdést? Jézus nyilvános működésének idején többször is elhangzott ez az érdeklődés a tanítványok részéről. Jézus mellé többen azért csatlakoztak apostolnak és kisebb tanítványnak, mert Őt vélték a zsidók Messiásának, akinek a közmeggyőződés szerint legfőbb tennivalója lesz felszabadítani Izrael népét a hatszáz éves idegen-uralom alól. Úgy vélték, hogy kardot ránt, népe élére áll, kiveri utolsó rabtartójukat, a római birodalom légióit legyőzi nemcsak a Szentföldön, hanem teljes területén, megalapítja a zsidó világbirodalmat.Mivel Jézus ezt a reményt nem váltotta, sokan csalódtak benne, valószínűleg közéjük tartozott az áruló Júdás is. De akadtak kitartó bizakodók, és ezek remélték, hogy reményeik valóra válnak, mielőtt Jézus elhagyja őket.

1,7: „Ő azonban azt mondta nekik: Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg”. Jézus tehát végképpen lehűti tanítványai földies reményeit. Az Atya öröktől fogva pontosan megtervezte a világ rendjét, ebben nem szerepel a földi világuralom ószövetségi népe számára. Éppen ellenkezőleg: Ábrahámnak azt ígérte, hogy ”benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) A nemzetek leigázása pedig soha nem áldás, hanem szörnyű átok. A zsidóknak módjukban állt volna sokkal nagyobb területet birtokba venni a honfoglaláskor, hiszen Mózesnek meghagyta, hogy a nagy folyóig, tehát az Eufráteszig mindent elfoglalhatnak. (vö. Ter 15,18; Józs 1,3-4) Nem tették. Isten tervei szerint a Megváltónak egészen más volt a küldetése.

1,8: „A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt el majd benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig”. Íme, itt van Isten terve, amit a tanítványoknak meg kell ismerniük és végre kell hajtaniuk. Nincs szó erőszakos térítésről, a tanúság pedig tanító szóval és szelíd vértanúsággal történik. Hatalmuk csak lelkiekben lesz. Jézus azt is hangsúlyozza, hogy az igazi térítő képességet a Szentlélek adja. Érdekes felfigyelni arra is, hogy a zsidó-országi tartományok között az Úr nem említi Galileát, az apostolok szülőföldjét, ahol Jézus a legtöbbet tanított és gyógyított.

1,9: „Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől”. Jézus utolsó szavai tehát nem érzelmes búcsúzkodást jelentettek, hanem a megváltás közkinccsé tételének sürgetését. A történetíró nem is ejt több szót, Jézus látható földi küldetése befejeződött. Most viszont nem tűnt el, mint a föltámadása után tett látogatásai végén. Érzékeltetni akarta, hogy most kilép az érzékekkel felfogott világból. Felemelkedett, tehát nem volt gyors száguldás, mint a rakétakilövéseknél. Védőruhát sem öltött. Szép lassan távolodott kedves környezetétől. Akarta, hogy lássák, hogy beleivódjék szemükbe, egész lényükbe ez az eltávozás. Végül, amikor már csak pici pontnak látszott, felhő takarta el. Így alakja nem mosódott el a kék ég ragyogásában, nem enyészett el, hanem véget vetett a felhő a láthatásnak, Jézus pedig pillanat alatt a végtelen messzi mennyországba, a más-világba érkezett.