Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Próféták a Messiásról

Isten ígérte az emberiségnek, hogy az ősbűn és rengeteg személyes bűn kiengesztelésére Megváltót küld a világra. Ezzel nemcsak a tényt magát akarta közölni, hanem biztossá kívánta tenni a kárhozat veszélyébe sodródott emberi nemet, hogy Isten nem szolgáltatja ki a gonosz és ravasz ősellenségnek, a sátánnak. Ezért az ősbűn miatt bánkódó ősszülőknek kiszabja a megérdemelt büntetést, de a kimenekvésről is biztos ígéretet ad: Megváltót küld, aki ennek a becsapott asszonynak egyik unokájától születik majd a történelem folyamán. A vízözön után Noé Szem nevű elsőszülöttjét tette Isten eme ígéret hordozójának. Az ő leszármazottjai közül született később Ábrahám, akinek a hitét jutalmazta az Úr a nagy áldással: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége".(Ter 12, 3) Ebből következtethetett az emberiség arra, hogy az ő utódaiból származik test szerint a Megváltó, de arra is, hogy az összes nemzet megváltója lesz. Várta is évezredeken keresztül a hívők népes tábora, hogy ez az isteni ígéret beteljesüljön. Ábrahám utódairól később írásos emlékek készültek: az un. Ószövetségi Szentírás. De szájhagyomány útján más népek is kaptak hírt időnként, hogy az ős-kinyilatkoztatás milyen módon teljesül. Ennek egyik jelentős epizódját hallottuk a mai olvasmányból. Ábrahám Jákob, másik nevén Izrael nevű unokájának népét vezette az Úr az ősapának ígért föld felé. A honfoglalás előtt pihenőt kaptak a Jordán folyótól keletre, Moáb mezején. Ennek a földnek a királya, Bálák, rémülten figyelte Izrael táborát. Attól reszketett, hogy az ő országát akarják elfoglalni. Úgy vélte, hogy háború esetén ő kisebb számú seregével nem tud ellenük győzni. Kigondolta tehát, hogy a Tigris és Efrátesz folyamok vidékén lakó prófétát, Bálámot országába hívja, és megátkoztatja vele az idegen népet. Ettől a bénító átoktól majd erejüket vesztik, és így könnyen legyőzhetővé válnak.Nagy pénzt ígért követei által Bálámnak. Ő egy ideig ellenállt a csábító ajánlatnak, későbbi kísérlet után azonban elfogadta a nagy haszonnal kecsegtető felkérést. Szamarára ült tehát, és elindult dél felé. Ekkor kapta az első figyelmeztetést, hogy nem Isten akaratát teljesíti. Szamara elé állt egy angyal, akit az állat észlelt, gazdája viszont nem. Háromszor állta el útjukat az angyal, szegény szamár kikerülte, amiért Bálám mindannyiszor jól elnáspángolta. Végül megszólalt az oktalan állat, figyelmeztette az angyalra és kardjára. A próféta restellte az esetet, hogy a szamár szeme meglátta az Isten követét, az ő pénzéhes szeme, pedig elvakult. Az angyal tovább engedte, de figyelmeztette, hogy ne tegyen semmit Isten akarata ellenére. (Szám 22, 22-35) Bálák király megmutatta a félelmet, keltő tábort, és kérte Bálámot; bénítsa meg őket átkával. A fizetség igézetét végül is háttérbe szorította Isten parancsa: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit" (Szám 24,15-17) Bálák megharagudott. Bálám azonban boldogan hazatért. Jövendölését mindenfelé elhíresztelték. Ezerkétszáz év múlva a napkeleti bölcsek ennek alapján azonosították a Megváltó születését jelző csillagképet, indultak Izrael országába, keresték a királyi palotában, de az egyszerű házikóban meglelt Messiás-királyt hittel köszöntötték, és nagyon boldogok voltak. Tudásuk és hitük minket is nagyban gazdagít.


Rettegve figyeli Moáb és királya            
Mint özönlik egy nép az ő pusztájába.            
Félelme égig ér táborverés láttán,                  
Mellé settenkedik baljós-szemű sátán:            
Riogatja szívét: ha csatasorba áll                    
S táborából kikél az idegen király,                  
Népedre, magadra a rút halál vár ott. 
             

Nem segít már rajtad csak egy erős átok.        
Nosza, fusson követ távol, Babilonba:              
Bálák király számít Bálám prófétára!                
Jó pénzzel fizeti istenes utadat,                          
e kis szolgálatot tőle meg ne tagadd!              
Semmit nem kell tenned, csak kezed kitárod,    
S folyjék gúzsba kötő félelmetes átkod!
            

A többit elvégzi Bálák király kardja.                  
Nem hős, csak mészáros. De hát ilyen fajta.        
Duplán noszogatva Bálám szamárra ül.                
Nyűvi a nagy utat, töpreng is emberül,                  
Szövögeti a szót, füzérbe az átkot:                          
Ilyen ribilliót ember még nem látott!                      
Mért állt meg a szamár? Lusta? Na, gyí, pajtás! 
 

Ha nem, hát jön a bot s oldalba rugdosás!              
Szegény szürke csak áll, némán tűri sorsát,            
Aztán nem i-á-zik, ember-hangra vált át:                                                        
Nem látod, te bamba, hogy e szikla résen
Vezet át az ösvény, s angyal állt elébem?
Megszelídül Bálám, meg is süvegeli,
S nem okul a tényből, pedig rendkívüli!

Szegény szürke töpreng: az én okos gazdám
Hogy tud ily vak lenni s tenni ilyen maflán?
Fiatal a szamár, nem tudja, van tender,
Amitől megvadul s elvakul az ember.      


„Én alkotok világosságot, és teremtek sötétséget.”
Círusz perzsa király pogány volt. Rengeteg nép felett uralkodott. Miután elődje elfoglalta Babilont, az övé lett minden értéke, az emberek is, köztük a fogságba esett zsidók, illetőleg azok leszármazottai. Ennek a jóindulatú uralkodónak kellett valóra váltani azt a hetven évvel korábban közölt isteni ígéretet, hogy a kiszabott fogság lejártával haza kell engedni a zsidókat, hogy felépíthessék újra a fővárosukat, Jeruzsálemet, benne a templomot is, és az egész ország lerombolt városait. Mivel a birodalom igen nagy része pogány volt a jóindulatú uralkodóval együtt, ezért magyaráz neki Isten a kinyilatkoztatásban arról, hogy a bálványok nem istenek, hanem tehetetlen bábuk, és rámutat az igazságra: a láthatatlan, egyetlen Isten a teremtője, fenntartója és irányítója mindennek, ami van. Példát is említ: „Én alkotok világosságot és teremtek sötétséget, én szerzek jólétet, és teremtek bajt.”(7) a világosság és a jólét pozitív dolgok, amelyeket a szó szoros értelmében létre kell hozni. A sötétség és a baj ezek hiányai: ha elveszi Isten a világosságot és a jólétet, akkor előidézi a sötétséget és a bajt. A teljes igazságot pedig, mondja az Úr, majd a Megváltó hozza el onnan felülről a megtestesülés alkalmával: az égből, felhőkből jön el az Isten második Személye. Emberségét az anyagvilágból kapja, Mária szűzi testéből. Ő hozza el a szabadulást. Isten üzen, Izajás gyönyörűen, költői szépséggel közvetíti, az okos, pogány király pedig megérti. Ma is van ilyen okos a földön?


„Azok a tettek, melyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, melyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem” Jézus korában nagy befolyást gyakoroltak az egyszerű zsidókra azok a rabbik, akik ismerték a Tórát, vagyis Istennek Mózes közvetítésével adott törvényeit. Nemcsak a szövetségkötés félelmetes jelenségei oltották az egyiptomi rabszolgaságból kiszabadult ősök lelkébe az istenfélelem üdvös érzését, hanem az a történelmi tapasztalat is, amit a fogság előtt és alatt is megéreztek: Istenük valóban a világ Ura, nem tehetetlen bálványszobor, ha nem élő és végtelen hatalmas Úr, akinek egyedül van ereje teremteni, fenntartani a világot, egyedül irányítja a csillagvilágot és az emberek világát is. Áld vagy büntet, ki ahogy megérdemli. Ez az örök Isten áll Jézus fölött és minden tette mögött.A hatalmának ez a gyökere. Szent János az evangéliumában elsődlegesen Jézus júdeai működésével foglalkozik. Ott élnek a magukat igaz zsidóknak tartó judeaiak, francia nyelvközvetítéssel zsidók (Juda – Zsüd – zsidó). Ők féltékenyek tudásukra, mindent ellenőriznek mint hivatott rabbik, összetartanak a papsággal. A papok különben nem Júda, a negyedik Jákob fiú, a Messiást adó fejedelmi törzs tagjai, hanem Jákob harmadik törzsének, Lévi utódainak egyik kiemelt családjából, Áron családjából származnak. Az Ószövetségben csak Áron fiai lehettek papok és főpapok is. Mivel a Messiás fogadásában, isteni küldetése ellenőrzésében mindkét kiemelt törzs illetőleg Júda törzséből Dávid király családja, Lévi törzséből pedig Áron családja volt érintve közvetlenül, azért ők követelték a jogot, hogy Jézust is ellenőrizzék, mint aki tanítása és csodái hírében számíthatott a Messiás címére, rangjára, ezért követeltek tőle állandóan új jeleket és igazolásokat. Jézust a hatalmas tekintélyű Keresztelő János több ízben is Messiásnak mutatta be, ezt el is fogadták az előbb megnevezettek de Jézust egyik társaság sem szerette, mindent megtettek azért, hogy messiási küldetését kétségbe vonják. Mivel Jézus Názáretben lakott, ezért adódott az az ellenérv, amit minden ellenfele nagy hévvel hangoztatott: Jézus nem lehet Messiás, mert Galileából nem származhat a Messiás. Ezért ezt a döntő tényt, hogy hol is születtél te Názáreti Jézus, minden magán és hivatalos vitában véletlenül sem kérdezte meg senki. Pedig Heródes kérdésére, amit a jeruzsálemi papoknak tett föl a napkeleti bölcsek informálására, ők azonnal együtt mondták Mikeás jövendölését: „Te Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem, Izrael jövendő uralkodója”(Mik 5,1)Jézus pedig nem említette meg még a perdöntő kérdésre sem mint döntő tényt, hogy Ő bizony Betlehemben született. Ezért mondja a mai evangéliumban is, hogy „nekem nagyobb bizonyítékom van Jánosnál: melyeket az Atya bízott rám, hogy elvégezzek, azok a művek, amelyeket én viszek végbe, tanúskodnak felőlem, hogy az Atya küldött engem”. (Jn 5,36) Mi nem tehetünk úgy,mintha nem tudnánk ezt a lényeges kérdést, amit Mikeás írt nekünk, de alkalmazkodunk Jézus eljárásához: csodáit soroljuk fel elsődleges érvként Messiási volta mellett.


Izajás próféta küldetést kapott Istentől, hogy beszéljen Ácház jeruzsálemi királlyal. A királyt nagy félelem gyötörte. Hírül vitték neki, hogy az északi izraeli király szövetségesével meg akarja támadni Jeruzsálemet, trónfosztottá kívánja tenni Acházt, hogy az új király lépjen szövetségre velük, Asszíriával szemben. Izajás feladata az volt, hogy nyugtassa meg Ácház szívét, Isten megvédi őt minden támadással szemben. Jelet is kérhet a király megnyugtatásul. Ácház elzárkózik Isten nagylelkű ajánlata elől. Az ő szíve akkor már nem szerette Izrael Istenét. Ezért a próféta szemére veti kétszínűségét, és olyan jelet nyújt neki és az üdvtörténelemnek, ami megnyugtató minden keresztény nemzedék számára is: „Ezért az Úr maga ad majd nektek jelet: Íme, a szűz fogan, és fiút szül, s nevét Emmanuelnek fogja hívni”. (Iz 7, 14) A király talán fel sem fogta eme jel fontosságát: A Szentírás magyarázói kedvtelve bizonyítják, hogy e jel elsősorban Acház leányára vonatkozik, nem kell messzemenő következtetéseket levonni belőle. Jézus családfája szerint ősei között ott áll Ácház neve is. Édesanyja tehát nyugodtan nevezhető Ácház leányának, aki szűzen fogan a Szentlélektől, és akit szül, a Magzat nemcsak szép biztatásul hordja az Emmanuel nevet, hanem emberi természete egyesítve van az isteni természettel, benne valóban velünk az Isten. Az evangéliumban, pedig kifejezetten arról hallunk, hogy Ácház késői unokája, a Názáretben lakó Mária angyali látogatásban részesül. Gábor főangyal hat hónappal később, mint hírül vitte Zakariás papnak fia születését, felkereste Názáretben Máriát is. Az előhírnök után hírt visz arról, hogy Isten elküldi az ősszülőknek megígért Megváltót. „Bement hozzá az angyal, és így szólt: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled. Őt zavarba ejtette ez a beszéd, és elgondolkodott, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal, pedig folytatta: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz, és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége.” (Lk 1, 28-33) „Mária erre így szólt: Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint. És eltávozott tőle az angyal”. (38) Jézus születésének ünnepe előtt az Egyház szertartásában egymás után idézi a két csodálatos epizódot. A bajba keveredő ős, Ácház, fanyalgását, hogy Isten segítségét elfogadja-e, amit a próféta kínált fel neki, majd elénk állítja az elszegényedett leányunoka alakját, aki a zsidó történelem nagyjaihoz hasonlóan új nevet kap: Kegyelemmel teljes. Őt egy főangyal informálja Isten terveiről, mégis nyílt szívvel megtárgyalja vele a fontos részleteket, és tisztázva minden kérdést, alázattal, de teljesen önállóan adja beleegyezését a megváltói tervbe. Így lett Mária egyedüli méltóság birtokosa: Fölötte egyedül Isten.