Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

A Megváltó adventje - A Nicea-Konstantinápoly-i hitvallás szerint

A Nicea-Konstantinápoly-i hitvallás szerint: „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű, és minden általa lett.” Erről az utolsó sorról már szóltunk. A messiási küldetés ebben az elmélkedés-sorozatban, azzal kezdődött, hogy az Atyaisten arra kérte Fiát, hogy vegye fel az emberi természetet isteni természete mellé, kapcsolja össze a két természetet egyelőre csak elvben, majd ha elérkezik az ideje, a valóságban is. Így mind az emberi teste, mind az emberi lelke ősmintája lehet a teremtendő világ alkotóelemeinek. Az Ő emberi teste az emberi testeknek legyen ősmintája, de az állati testeknek a növényi testeknek, de az egyszerű földnek is. Az emberi lelke ugyanígy legyen az angyali lelkeknek és az emberi lelkeknek az ősmintája. Érthető a zsoltáros ujjongása: „Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal. Boldog az ember, aki reményét az Úrba veti. Aki a bálványok szolgáit nem követi, sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek. Mennyi csodát tettél, Uram és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető! Ha elmondanám vagy hirdetni próbálnám, felsorolni se győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet” (Zsolt 2,4-9) „Bíztam az Úrban, bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat. Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet. Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal. Boldog az ember, aki reményét az Úrba veti, aki a bálványok szolgáit nem követi, sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek. Mennyi csodát tettél Uram, és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető! Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, de megnyitottad fülem a halásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet” (Zsolt 40,2-9)