Kovács Bánk Ferences

gyémántmisés pap

hitszónok

Bevezetés - A ferences lelkiség

A ferences lelkiség karizmáiról, különleges kegyelmeiről
Alapvetően megállapítható, hogy a szerzetesrendek között a ferencesek sajátos kategóriát alkotnak. Az egyén megszentelésére kigondolt remeteség után lassan fejlődött a megszentelődés közösségi formája, a szerzetesség. A nyugati szerzetesség ősi szakasza az un. monachálisok:(bencések, ciszterek) Hatalmas monostorokban éltek, önfenntartók voltak mind szellemi, mind anyagi téren. A bencések máig érvényes jelmondata: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! Az imaórák anyagát himnuszok, zsoltárok, szentírási és jámbor olvasmányok, könyörgések képezték. A munka szellemi foglalkozás volt: tanítás-tanulás, írás, másolás. A tanítás, monostori iskola címen gyerekek részére, középiskolai szintűnek volt mondható. Egyes monostorokban magasabb szinten, szaktanári vezetéssel, főiskolás rendszerben folyt az oktatás. Házaikat, templomaikat maguk tervezték és építették. A szakemberek nevelését és továbbképzését mind a mezőgazdaságban, mind iparban és szellemi síkon is biztosították. A Cluny-i reform hatalmas lépést jelentett ezen a téren. Szent István királyunk és utódai is ezért a sokoldalú műveltségért telepítette hazánkba a bencéseket, utódai a cisztereket. Nekik köszönhető, hogy mindkét szinten megközelítettük Nyugat-Európát. Nem zsarolták ki, nem csapták be a magyar népet, nem vitték régi hazájukba a szellemi és anyagi hasznot. Második szerzetesi életforma a tanító rendek az iskolatestvérek, iskolanővérek, piaristák, szaléziánusok, jezsuiták. Harmadik szerzetesi életforma a betegápolók. Negyedik szerzetesi életforma a misszionáriusok, akik pogánymissziókat vállalnak, vagy belföldi misszionáriusok. Mi, ferencesek hová tartozunk? Meg kell állapítanunk, hogy a ferencesség speciális alakulata a nyugati kereszténységnek. „A kisebb testvérek szabályzata és élete: Tartsák meg az evangéliumot!” Alapító atyánk, Szent Ferenc az akkor élő monachálisokat ismerte, meglátogatta, de nem vállalt közösséget velük. A gondviselésnek vele más célja volt. Hosszas vívódás, ima, vezeklés, útkeresés közben rádöbbent arra, hogy a szerzetesek az evangéliumnak kisebb vagy nagyobb részletét, de csak a részletét akarják teljesíteni. Megértette, hogy Istennek az a célja, hogy ő az egész evangéliumot valósítsa meg. Lássa azt, amit Isten megtestesült Fia, Jézus akart megértetni minden emberrel. „Ne csak magadnak élj, hanem mások javára is”, hangzik az egyik neki szánt üzenet. Rájött, hogy Jézus folyton az Atyáról beszél. Van nektek Atyátok a mennyben, akik szeret titeket, mindenben gondoskodik rólatok, még a Fiát is odaadta nektek, hogy tanítson meg benneteket a teljes igazságra, aztán haljon meg értetek, hogy ti boldogan élhessetek örökké. Ezért cserébe azt kívánja, hogy ti is egész szívetekből szeressétek őt és Fiát és a Szentlelket. Szeressétek egymást, szeressetek minden embert. Ez a ferences karizma lényege. Felidézni és megtartani ezerkétszáz év múlva is az evangéliumot. Nem úgy, hogy Jézus nyomdokait keressük a Szentföldön, hanem mindenütt. Szent Rendalapítónk hozzáteszi még az I. Rend Regulájában: „Élvén engedelmességben, tulajdon nélkül és tisztaságban”. A ferenceseknek lényegében így kell megvalósítaniuk az evangéliumot a XIII. századtól napjainkig. A legfőbb elöljárónak közvetlen hatalma van az egész rendre. A főelöljáró rendelkezésre áll a rendtartomány minden személye és anyagi java. Az elöljárók parancsait végre kell hajtani, kivéve, ha a parancs ellenkezik a szerzetes lelkiismeretével. Egyéni újítás volt az általános szerzetesi szokásjoggal szemben: nemcsak egyénileg, de közösségben sem lehet anyagi tulajdona a ferences testvérnek. Lakásuk tulajdonosa valamelyik jótevő vagy az Apostoli Szentszék. A testvérnek két habitus egy csuklyával és kordával, meg a zsolozsmáskönyv képzi a tulajdonát Rendalapító atyánk nagyon keményen elutasította a pénz bárminemű kezelését, birtoklását. Ennek az volt a fő oka, hogy az addigi egyszerű vásárló eszköz, mint a földbirtok és állatállomány kezdett a hatalom jele és eszköze lenni, a ferences élet teljes ráhagyatkozás a Mennyei Atya gondoskodására, külön-kegyelem, azaz karizma. Szent Ferenc ismertebb karizmái a szellemi karizmák voltak. Az Atyaisten különleges figyelmet kap ájtatosságaiban és életvitelében. Az evangélium fő mondanivalója akkor érett meg benne, amikor apja kitagadta a családból istenes élete miatt. Levetette minden ruháját, visszaadta és így szólt apjának: Eddig azt mondtam: Pietro di Bernardone az apám. Mostantól így mondom: Mi Atyánk. Így is élt.A Fiúistent emberségében olyan szeretettel és imádással vette körül, mintha csak pótolni kívánta volna a bukott angyalok tagadását, és sok-sok ember ridegségét. Naponta akart szentmisét és szentáldozást biztosítani. Mivel alázata csak szerpapi szentelést fogadott el, ragaszkodott ahhoz, hogy éljen mellette paptestvér. Az Eukarisztiát sűrűn látogatta. Vándorlásai közben közel-távol látott egy templomot, leborulva így imádkozott: „Imádunk Téged, legszentebb Urunk, Jézus Krisztus, itt és a világon lévő minden templomodban, és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot”. Elrendelte, hogy minden ferences ezt tegye. Rengeteg templomban él magányosan a mindenkiért kiszenvedett Fölség! Ez igen aktuális ferences karizma. Lélekben magunkhoz ölelhetjük hanyag testvéreinket, segíthetjük minden bajuk orvosához és örömük okához visszatalálni. Jézus keze tele van kegyelemmel. Szívesen adja, de nem adhatja, amíg nem kéri valaki. Új világot lehetne teremteni teljesen észrevétlenül, de tökéletesen. Töltsük meg lélekkel otthoni és templomi ünneplésünket.