Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Bevezetés

ÁLDÁS BÉKESSÉG
KÖSZÖNTELEK A HONLAPOMON

Már papnövendékként alapelvem volt, hogy igyekszem a hit igazságait  jól megismerni, és amikor küldetést kapok a tanításra, az igazságokat hűségesen tanítom katedrán és szószéken egyaránt. Ötvenhárom évig tanítottam a hagyományos eszközökkel élve. Most az internet segítségével próbálom Isten igazságait még szélesebb körben hozzáférhetővé tenni a krisztusi parancs értelmében: „Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15-16) A hit mellé csatlakoznia kell a szeretetnek. Ez azt jelenti, hogy mindig önzetlenül tesszük a jót, mindig mások javáért dolgozunk. Isten szeretetstílusát tanuljuk és gyakoroljuk. Elsődlegesen azt tesszük, ami mások boldogságát szolgálja és komolyan vesszük Isten Ábrahámnak adott ígéretét: „Én vagyok a te igen nagy jutalmad” (Ter 15,1) Pénzsóvár világunkban ez isteni orvosság. Éljünk vele. Ezt az újfajta küldetést is a Szentírás alapján végzem. Bár az egyes részletek az akkori korhoz szóltak, de az egész történelemnek adott üzenetek. Ráadásul az egyes jövendölések, figyelmeztetések után megtalálhatjuk a beteljesülésről szóló beszámolókat is, ami arról biztosít minket, hogy Isten Ura a történelemnek, minden elnyeri jutalmát vagy büntetés

FELIRATKOZÁS A LEVELEZŐLISTÁRA
KATTINTS IDE!

A www.kovacsbank-ofm.com weblapnak, mint ferences honlapnak a legfőbb célja az Evangélium hirdetése. Bánk atya naponta magyarázza Krisztus igéjét a Szentírás és az Anyaszentegyház tanítása alapján. Ha szeretnéd naponta e-mailben megkapni a napi elmélkedés szövegét, iratkozz fel a Szentírási Elmélkedések listára, és a következő naptól elküldjük részedre az aznapi elmélkedést.