Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Hamvazószerda

Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel
„Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja”
Amikor Urunk, Jézus Krisztus megkezdte nyilvános működését, abbahagyta addigi iparos munkáját. A teremtés első isteni terve arról szólt, hogy a látható világ legfőbb teremtménye az ember lesz: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter1,26) Isten nevében uralkodik majd a föld anyagán, az élettelenen megjelenő növény- és állatvilágon. A földön értelmével megismeri Istent, meg tanulja szeretni és szolgálni Őt önmagában és emberi teremtményeiben. Így a szeretetben komoly érdemeket gyűjthet: boldogíthatja a rábízottakat, és ezeket az érdemeket Isten a mennyei boldogságban egyenértékű örök boldogsággal jutalmazza. Ez a terv átalakult embermentő tervvé, mivel az ősszülők engedetlenségükkel súlyosan megbántották a végtelenül jó Atyát. Ezért kell Jézusnak szenvedő-megváltásra felkészülnie. Keresztelő János igehirdető helyén bemutatja őt az Atya az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) a Szentlélek galamb képében felette lebeg. Keresztelő János tanúskodva rá mutat. Jézus onnan egy hatalmas hegyhez megy, ami tele van sok barlanggal. Egyet kiválaszt és letelepedik negyven napra. Egyedül van, az Atyjával és a Szentlélekkel. Nem kellenek szavak, együtt gondolják ugyanazt az azonos isteni értelemmel, együtt akarják a megváltás mozzanatait. Csak Jézus emberi értelmének és akaratának kell idő, amíg mindent felfog és mindent elfogad. A teste pedig emberi táplálék nélkül éli át a negyven napot. A kis barlang őrzi és bámulja. Negyven nap elmúltával Jézus felkészülten a nagy küldetésre kilép a barlangból. Íme, ott áll előtte legnagyobb ellensége, a sátán. Leskelődött eddig, most kísérteni akar. Azaz hazudni. Mert ehhez ért. Először kenyérügyben próbálkozik. El akarja hitetni Jézussal, hogy nem kell dolgozni érte. Az Isten mást mond, s neki van igaza. Másodszor az öntelt nagyságot ajánlja: Ugorjon le a templom párkányáról, és teljes a világhír. A nyak a gondolkodó fejet kell, hogy hordja, nem egy öngyilkos idegközpontot. Harmadszor megmutatja a világ összes pénzét: ha leborulsz előttem és imádsz, mind neked adom. Ezt sok szánalmas ember elhiszi, s megteszi a legnagyobb rosszat: elhanyagolja a legfőbb tennivalóját az Isten imádását, és a szerencsétlen becsapott mindent elveszít. Jézussal mi is nagyböjtöt tartunk.


„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással” Az Anyaszentegyház hamvazó szerdával bűnbánati időszakot kezd. Lényege az Istenhez fordulás, mégpedig teljes szívvel, egész egyéniségünkkel, minden erőnkkel. Ezt Isten mind az Ó-, mind az Újszövetségben ajánlja azoknak, akik az üdvösség útját keresik. Joel próféta mai üzenete: „Térjetek hozzám teljes szívetekből böjttel, sírással és jajgatással!” Urunk, Jézus Krisztus pedig nyilvános működésének kezdetén így kínálja programját az üdvözülni kívánóknak: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1,15) Az Ószövetség is, az Újszövetség is Istenhez térést ajánl. Az Ószövetség emberi eszközöket ajánl, az Újszövetség pedig Isten kegyelmét nyújtja hozzánk érkezett Fiában. Ha Jézus tanítását figyeljük, akkor tudjuk, hogy a kettő együtt érvényes. Jézus alaptörvényében, a hegyi beszédben nyilatkozik így: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem”. (Mt 5,17) Az evangéliumban mindjárt meg is magyarázza, hogy mit jelent ez a beteljesítés a bűnbánati gyakorlatban. Ugyanazokat az eszközöket ajánlja, mint régen tették, de igazabb lélekkel.A böjt, vagyis a koplalás egész nap vagy csak részlegesen a nap egyik szakában, mint eszköz megmarad Jézus gyakorlatában is. „Amikor böjtöltök, ne legyetek búsképűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel föltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek, ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked” (Mt 6,16-18) Nálunk tehát a lelkület az érték. Az imádság lényege az Istennel való beszélgetés. A szándék más a régi és az új személetben: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, Megfizet majd neked”. (6,5-6) Miért? Mert te csak az Atyát keresed. A harmadik böjti segédeszköz az alamizsna, a jótékonykodás. „Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek, megkapták jutalmukat” (6,1-2) Jézus tehát a böjti eszközökkel valóban Istenhez akar vinni bennünket. Ez a nagyböjt célja most is, amikor a képmutatás mesterség, sőt életművészet lett ugyan, de értéke Isten előtt semmi. Istenben mindent megtalálunk, nélküle mienk lesz és marad a nyomor.


„Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel!”Hamvazó szerdával elkezdődik a katolikus Egyházban a nagyböjt. Ez annyit jelent, hogy felnőtt híveitől Egyházunk elfordulást kér megszokott szórakozásainktól, különösen bűneinktől, és forduljunk tudatosan és nagyobb erővel életünk teremtőjéhez és végcéljához, Istenhez. Eszközként Egyházunk a tudatosabb imaéletet, az irgalmasság cselekedeteit és a böjtöt ajánlja. A cél azonban az: engesztelődjetek ki Istennel. A kiengesztelés azt jelenti, hogy akit megbántottam, attól bocsánatot kérek, ha kárt okoztam neki, akkor megtérítem, ha goromba voltam hozzá, szelíd alázattal feledtetem vele a kínos eseményt. Amennyiben Istent bántottam meg, és ennek voltak külső, nyilvános jelei, akkor a közösség előtt is kifejezem megbánásomat, a bűnbocsánatot pedig jó szentgyónással igyekszem elnyerni. Természetesen akkor is szükség van a kiengesztelésre, ha ember embertestvérét bántotta meg. Ilyenkor rendszerint oda-vissza történik a bántás, a kiengesztelésből pedig kölcsönös kiengesztelődés kell legyen. A liturgikus reformok idején a béke-kívánás helyett erre szólította fel a miséző pap a jelenlévő híveket. Jézusunk ugyanis így nyilatkozott erről: „Amikor tehát felajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened  hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat” (Mt 5,23-24) A nagyböjt legfontosabb célja tehát teljes kiengesztelődés Istennel és a megbántott emberekkel. Erre komolyabban hangolódni kell, amihez kiváló eszköz az ima, a böjt és az alamizsna. Imádkozni mindig kell és nem szabad belefáradni. Kapcsolatunk naponta legyen Istennel, mert állandóan kegyelemre van szükségünk, azt pedig folyton kérni kell. A húsvéti előkészületben többet gondoljunk az értünk szenvedő Jézusra. Erre szolgál a keresztúti ájtatosság, a fájdalmas rózsafüzér, és esetleg gyakoribb részvétel a szentmisén, ami Jézus kereszthalálának jelenvalóvá tétele. A nagyböjti bűnbánati idő régen negyven köznapon át igazi böjtöt jelentett a felnőtteknek. Legfeljebb napi háromszori étkezés, ezek közül vagy délben vagy este lehetett jól lakni. Minden pénteken szigorította böjtjét a katolikus felnőtt azzal, hogy a böjt vagyis a koplalás mellett húst, húslevest, vért, velőt sem evett. Ma mindössze két napon van kötelező böjt: hamvazószerdán és nagypénteken. A többi napon jól teszi, aki böjtöl, de nem kötelező bűn terhe alatt. Az idei nagyböjt kap még egy másik nagy célt Istentől: alázattal és szeretettel kérem vegyük észre, hogy Urunk minden magyart teljes kiengesztelődésre vár. Felajánlja kegyelmét, hogy ha visszatérünk hozzá, nehéz helyzetünkből fölemel minket. Ezekért a célokra imádkozom, viselem sorsomat. Tegyük együtt.


A húsvétot megelőző negyvennapos nagyböjt kezdete a hamvazószerda idén február 14.-ére esik. Hamvazószerda abból az ősi hagyományból ered, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Hamvazás, impositio cinerum. A nagyböjt kezdetét jelző szertartás  A 4. századtól a nyilvános bűnbánatot tartó és nagycsütörtökön feloldozást nyerő bűnbánók a nagyböjt első napján mezítláb, zsákszerű vezeklő ruhában, a templom kapujában várták a püspököt, aki a templomba vezette őket. Elmondták a bűnbánati zsoltárokat, majd a püspök fejükre tette a kezét. Megszórta őket hamuval, feladta nekik a ciliciumot, kirótta a penitenciát és meghintve őket szenteltvízzel, miként az Úr a paradicsomból Ádámot, kiutasította őket a templomból. A nagyböjtben többé a templomba nem mehettek, csak az ajtóban állottak és a betérő hívek imádságát kérték. Eleinte a hamuval való megszórás csak nyilvános bűnbánók szertartása volt. A hívek közül azonban sokan csupán alázatosságból szintén meghintették magukat hamuval. A 10. századtól kezdve külön megáldották a hamut, melyet az előző év virágvasárnapi barkáiból állítottak elő. A nyilvános vezeklés megszűntével, a 14. századtól a hamvazás szertartása mint a nagyböjt kezdete általánossá lett. A hamvazás személy szerint szól a hívőnek. A pap az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából keresztet rajzol a hívő homlokára a hamuval, vagy a fejére hinti a hamut, a következő szavak kíséretében: „Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel” vagy: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumnak. A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást. Mivel a vasárnapokat az Egyház nem számítja böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. Miért éppen negyven napig tart a nagyböjt? A Szentírásban számos esemény kapcsolódik a negyvenes számhoz, ami ezeknek a jelentőségét hangsúlyozza. Jézus Krisztus nyilvános működésének megkezdése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig tartózkodott a Sínai hegyen és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében. A böjt vallásos gyakorlata a figyelem középpontjába állítja a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozat és a könyörgés fontosságát, jelzi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és az érte való áldozatvállalását


„Ekkor az Úrban féltő szeretet ébredt országa iránt"  Hat vasárnap és negyven köznap nem énekelünk Alleluját, szinte kivétel nélkül lilába öltözik a miséző papság. Az Egyház bűnbánatot hirdet, böjtöt kér és hangos,rimánkodó imát.Össze akarja gyűjteni Isten mellé az embereket: véneket és fiatalokat, még a csecsemőket is, hogy könyörögjenek Istenhez irgalomért, mert Isten nagy csapásokkal fogja sújtani a világot. Joel prófétát szólaltatja meg az Egyház, az ő gondolatait, Istennek rábízott igéjét látja fontosnak és helyénvalónak. Joel nem sorol fel bűnöket csak büntetéseket. Más próféták részletesen vádolják az embereket istentagadással, bálványimádással, emberek elleni bűnök sokaságával. Joel nem említ ilyeneket. Talán úgy eláradt már akkor a bűn, vagy a végítélet előtti időkre gondol, amikről maga Jézus is azt érzékelteti: „amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?” (Lk 18,8) Szívbéli megtérést sürget a próféta. A bűnbánat külső eszköze volt a zsidóknál a ruha megszaggatása. Isten ebből nem kér, de azt, hogy a szívüket szaggassák meg igen, hogy eltűnjön belőle a gonoszság, az önzés, és helyette betöltse a jóság és bűnbánat szelleme. A mi korunknak is vannak igen nagy bűnei. Felesleges sorolni, mert mindenki jól tudja. A legveszedelmesebb vonás: sima képpel mutogatni a másikra, hogy íme, ő a bűnös. Ez nemcsak a politikában van így… Isten nekünk szól: magunk és mások bűneit mélységesen megbánva kérjük Istent, bocsásson meg, és amit Ezekiel próféta ígért: „kőszívünk helyére adjon végre hússzívet”(Ez 11,19) Az Egyház nagy bűnbánati idejének a feladata jól felkészülni Jézus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának megünneplésére „Szaggassátok meg szíveteket, nem pedig ruhátokat" A nagyböjtnek sosem volt célja a böjtölés, önsanyargatás. A böjt: nem eszem semmit, vagy kevesebbet a szokottnál, csak egyszer-kétszer, legfeljebb háromszor étkezem napjában, és ezek közül csak egyszer lakom jól. Ez fegyelem dolga. Az egyéb önsanyargatás sem cél. Mindkettő eszköz, hogy testemet, lelkemet, főként akaratomat egyre inkább Isten szolgálatára, a szeretet nagy művének előmozdítására tudjam irányítani. Már az ószövetségi próféta, Joel is ezt hangsúlyozza: Istenhez kell térnünk „böjttel, sírással és jajgatással”(12), de még inkább „szaggassátok meg szíveteket, nem pedig a ruhátokat.”(13) hogy szaggassuk meg szívünket? Isten felé nyissuk meg: szívbéli, nem lélektelenül elhadart imával közeledjünk Atyánkhoz. Isten kegyelmi időket, napokat rendel: használjuk ki ezeket, hogy többet beszéljünk róla, tanuljunk tőle. Szentírásból, hittankönyvekből, jó olvasmányokból. Emberek felé: „nem színlelt szeretetben”(2Kor 6,6), hanem a másik javát önzetlenül akarva, szolgálva. Sok keserves probléma gyötri népünket, világunkat. Ez a nagyböjt legyen teljes Isten felé fordulás, Nagyboldogasszonyhoz térés testi és szívbéli módon.


A megváltás ünnepeinek előkészületei  Bár a keresztény ember egész életének folytonos nagyböjtnek kellene lennie, mégis legalább ezeknek a szent napoknak a megtartásában tanúsítsunk teljes buzgóságot, hogy a többi idő hanyagságait helyrehozzuk.” (Szent Bernát) A nagyböjt először a hívők számára volt a lelki megújulás ideje. A böjt fejlődött ki legelőször. Szent Iréneusz püspök szerint a második században a húsvéti böjt csak egy vagy két napig tartott, Nagypénteken és Nagyszombaton, mikor az Isteni Vőlegényt kiszakították övéi közül, s azok utána szomorkodtak. A harmadik századból való feliratok szerint már két hétig tartott a böjt. A negyedik században már majdnem általános volt a „quadragesima”, a negyven napos böjt. Ez a mai első böjti vasárnappal kezdődött, de mivel vasárnap nem böjtöltek, ezért tulajdonképpen csak 36 napon át tartott. Valószínű Nagy Szent Gergely pápa csatolta még ide a Hamvazószerdától vasárnapig terjedő négy napot, hogy teljes legyen a negyven nap, amint az Úr Jézus is negyven napig böjtölt. Amikor Európa népei még jórészt pogányok voltak, akkor ez a negyven nap arra szolgált, hogy a kateckumeneket, a keresztségre kijelölt hittanulókat előkészítsék a szent keresztség felvételére, melyet Húsvét vigiliáján, azaz Nagyszombat éjszakáján szolgáltattak ki. Ez Rómában a IV. és V. században virágzott, de Európa többi országaiban a VII. századig tartott. Ez az oktatás különféle vizsgákkal és szertartásokkal járt, amelyek a mai miseszövegekben is megtalálhatók. A kora középkorban még egy másik szertartás is járult a nagyböjthöz: a nyilvános bűnösök vezeklése. Ez nagyböjt elején kezdődött, amikor a vezeklők elhagyták a közösséget és nagycsütörtökön fejeződött be az ünnepélyes visszafogadással. Ez a szokás a XII. századig volt szokásban. Ma is megvannak a nyomai a hamvazásban és a nagycsütörtöki szertartásban. Az Úr Jézus szenvedése az első négy hétben még nem domborodott ki a liturgiában, csak az utolsó kettőben. Az első négy hét lelkileg arra készített elő, hogy a szenvedés hetén és a nagyhéten teljes együtt érző lélekkel vegyünk részt az Úr Jézus szenvedésében.