Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Ősi Advent - December 22.

Amikor megtalálták a Megváltó születésének megünneplésére legalkalmasabbnak vélt napot, örömmel szerkesztették meg a liturgiáját. A legmegfelelőbb időszak egy nagyon régi pogány hit hűlt helyének felfedezése lett. A hatalmas Római Birodalom első keresztény császára, hivatalosan még mint pogány ifjú, váratlanul esélyt kapott arra, hogy a birodalom legfőbb ura legyen. A legutolsó keresztényüldöző császár, Diocletianus ugyanis hiába döbbent rá kiváló jogászként, hogy a birodalmat függetleníteni kellene a felkent személytől, aki nagy méltósága ellenére előbb-utóbb meghalni kényszerül, mint a legegyszerűbb rabszolga. A császárok halála után pedig rendszerint nagy lesz a bizonytalanság: ki és miért éppen ő lesz a birodalom új és jó irányítója? Diocletianus hatalma teljében úgy rendelkezett, hogy az ősi latin világ helyén legyen a főcsászárság Róma székhellyel, és egy majdnem egyenrangú társcsászár éljen az ősi görögök helyén. Ők lesznek az Augustusok, a felségek. Az ő fél birodalmukból kiszakítottak egy-egy részt, azokat Augustus első római császár atyai jó barátjának, a méltatlanul megölt Julius Caesar nevéről cézároknak tisztelték (Ebből a személynévből keletkezett a legfelsőbb vezetők címe: Kaiser, császár) A Gallia provinciát kormányzó caesar, Constans, nem hajtotta végre igazán a keresztények üldözését. Titokban megismerte egyik alattvalóját, Helénát, egy kocsmáros lányát, aki Jézuslángoló szívű tisztelője volt. Caesar, a Birodalom negyedik legfőbb ura benne megtalálta szíve szerelmét, a hozzá egyedül illő párt, akit hivatalosan nem, de titokban feleségének ismert el. Saját nevéről kicsinyítő képzővel Constantínusnak nevezett el. Fiuk nevelését az édesanya vállalta. Egyáltalán nem csoda, hogy ismerte és szerette édesanyja Messiását, az Isten Második Személyét, aki érettünk emberré lett, és szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltotta a világot. Az Ő megváltó keresztjét látta megjelenni a császári cím sorsát eldöntő csata elő estéjén, az égen ezzel a körirattal: „In hoc signo vinces!” (E jelben győzni fogsz) Parancsára az összes pogány jel eltűnt a fegyverekről, és az addig halált hozó jézusi kereszt ragyogott Konstantin minden katonáján. Iszonyú küzdelem volt, de legyőzték a keleti caesar fiát, Maxentius-t. Ezután a keresztények teljes jogú állampolgárként éltek-haltak. (Róma, Milvius-híd, 312) 313-ban pedig Milánóban kiadta császári rendeletét (Edictum Mediolanense), amely a kereszténységnek minden jogot biztosított. A szó szoros értelmében élni kezdett a Katolikus Egyház. Nem csodálom, hogy a megújult történelmi körülmények között az ősi advent szerkesztői is az egész Szentírást akarták felvonultatni, és annak fontos üzeneteit a Szűzanya ajkára adták. Szent Lukács ezt a gyönyörű éneket magától Máriától hallhatta. Lehet, hogy benne is felmerült a csodálkozás, mint az egyik beszélgető társamban: Mária énekében miért nincs egyetlen saját sora sem? Én úgy gondolom, hogy az idézett személyek és gondolataik ismerete és elfogadása azért történt, hogy az egész üdvtörténet benne zengjen a Magnificat-ban, és az Újszövetség imádkozóiban zengjenek a gyönyörű gondolatok a világ végéig.„Mária erre így szólt: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Hab 3,18) „mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát” (1Sám 1,11). „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Ter 30,13), „mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas,” (MTörv 10,21), „és szent az ő Neve” (Zsolt 111,9). „Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik” (Zsolt 103,13.17). „Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket” (Zsolt 89,11). „Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt” (Zsolt 147,6). „Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat” (Zsolt 107,9) Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról” (Iz 41,8-9); (Zsolt 98,3), amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre” (Ter 17,7)