Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Az Atya, a Fiú lelke

Jézus az övéitől búcsúzik az utolsó vacsorán.Tőlünk is búcsúzik, mert mi, az akkor még kétezer év távlatában az Atya terveiben élünk,de az ütemezett jövő indulásra készen áll. Ezt mondja szeretett Megváltónk: „Ha gyűlöl majd benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy engem előbb gyűlölt, mint titeket. Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, gyűlöl benneteket a világ. Gondoljatok a tőlem kapott tanításra: Nem nagyobb a szolga Uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. S ezt mind az én nevemért teszik veletek. mert nem ismerik azt, aki küldött engem. Ha nem jöttem és nem tanítottam volna őket, nem volna bűnük. De így nincs mentség bűneikre. Aki engem gyűlöl, Atyámat is gyűlöli. Ha nem vittem volna olyan dolgokat köztük, amilyeneket senki más nem vitt végbe, nem volna bűnük. De látták ezeket, még származik, Ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok” (Jn 15,18-27) Kérjük Urunkat, hogy ahol kétezer év alatt sem tudott gyökeret fogni Jézus Krisztus országa, mi az idén pünkösd előtt fohászainkkal tudjunk segíteni ezen. Virrasszunk és Imádkozzunk.Jézus az utolsó vacsora elején folytatta a következő évezredeknek szánt üzenetek tudatosítását. Nem volt írógépe de mellette ült a szeretett tanítvány, Szent János. Szeme Mestere arcát figyelte, minden mondata fészket rakott fülében,szíve átvette Jézus szíve ritmusát. Egyetlen hang sem szállt el nyom nélkül. Az Igazság Lelke is vigyázott rájuk.  „Azért mondtam el ezeket, nehogy megbotránkozzatok. Kizárnak benneteket a zsinagógákból, s eljön az óra, amikor az, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz vele az Istennek. Így fognak veletek bánni, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Azért mondtam el ezeket, hogy ha majd eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek. Kezdetben nem beszéltem róla, hiszen veletek voltam. Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hová mégy? Inkább szomorúság tölti el a szíveteket, amiért ezt mondtam.  Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről, amiért nem hittek bennem. Az igazságról, hogy az Atyához megyek, s többé nem láttok. Az ítéletről, mivel a világ fejedelme ítélet alá esett” (Jn 16,1-11) Jézus szünetet tarthatott. A jövőbe látva kitárult előtte megalapítandó, egyetlen Egyháza, amelyet Péter apostolra, mint kősziklára épít. Látja XX. évszázad pápáinak, zsinatainak döntéseit, azok alaptanítását, az Ószövetség negyvenöt könyvét, az Újszövetség huszonhét könyvét előbb tekercsekben, majd  kéziratos könyv alakban (kódexek). A könyvnyomtatás termékeként egyre több családi könyvtárba, kézbe juttatva. Olvashatók voltak a téveszmék egyházilag (zsinatok, pápák által) világosan elítélve. Aki ezeket a tanításokat nem veszi komolyan, mást tanít, bűnt követ el.


Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.  Hanem  amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”(Jn 16,12-15) A levél nem beszél a ma emberének a Szentháromságról szóló fontos tanítások részleteiről,ezért be kell tekintenünk a XX. század óriás könyvtár anyagába, hogy a teljes krisztusi kinyilatkoztatás tükrében jól megérthessük életünket. Mit jelent az, hogy a Fiú az Atyától  születik? Isteni szülés is van, nemcsak édesanyai. A születés meghatározása szerint: „élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Az Atya saját erejéből öröktől fogva birtokolja a mindentudó, mindenható, végtelen, abszolút egyszerű és örök isteni természetet. Ez az egyszerűség azt jelenti, hogy nincsenek benne összetevő részek. Amikor a Fiú mint új Személy  a hajnalcsillag előtt, tehát az idő kezdete előtt megszületik, az Atya kimondja Igeként: Fiam, rögtön odaajándékozza neki csorbítatlanul a teljes isteni természetet. A Fiú ettől végtelen gazdag és boldog. De  azonnal vissza is ajándékozza Atyjának, mert Ő sem élhet istensége nélkül. Ez egy végtelen szép és értékes szeretet-aktus, amely által kettejüktől  származik a Szentlélek egyetlen leheléssel, aki rögtön vissza  leheli a két első Személynek az istenséget.Jézus levele most újra az utolsó vacsora epizódjaként íródik: „Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: Az Atyához megyek. Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok. A tanítványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek? Így töprengtek: Mi az, hogy rövid idő? Nem értjük, mit akar vele mondani. Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: Azon tanakodtok egymás közt, hogy azt mondtam: Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő és viszontláttok? Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki. Azon a napon már nem kérdeztek tőlem semmit. Bizony, bizony mondom nektek: Bármit kértek az Atyától a nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit a nevemben. Kérjetek és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,16-24) Jézus megmagyarázta az apostoloknak is, meg nekünk is, kétezer évvel később élő tanítványainak, hogy mit is jelent. „Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Minden, ami az Atyáé, az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből  kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,14-15)


Jézus kiegészíti ezt a magyarázatot azzal, hogy megmondja:amit kiérdemelt földi életében, azt  a Szentlélek fogja kiosztani a hívek részére: „Egyszer, amikor evett velük (a mennybemenetele előtt közvetlenül), megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről  --úgymond—tőlem hallottatok: Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni. Az egybegyűltek erre megkérdezték: Uram, mostanában állítod helyre Izrael országát? Nem tartozik rátok – felelte, hogy ismerjétek az időpontokat és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmában. De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig. Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment. Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásnyira van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon, és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt”. (ApCsel 1,4-14). Az áruló apostol, a karióti Júdás akkor már negyvenkét napja halott volt. Árulása egyébként is méltatlanná tette a megemlékezésre. Jézus beváltotta jövendölését: Visszatért az Atyához. Egyelőre csak a közös ima volt a kapcsolattartás módja tíz napon át.Amikor Jézus tanítványai aggódó lelkébe lát, hogy megnyugodjanak ezt szóvá is teszi,akkor az emberi élet egyik legizgalmasabb aggodalmára irányítja figyelmünket. Isten az emberi életfakasztást igen megrázó gyönyörrel kötötte össze. Az édesanya aztán a továbbiakban sok örömmel kíséri az új ember alakulásának fázisait, de akadnak olyan kísérő jelenségek is, amelyek nehezek, az édesanyák egyedül észlelik és viselik el hősiesen. Az édesapák figyelmessége sokat segít, és az édesanyák ezért hálásak is. A Bibliában így írják le azt a különleges gondot, amit Izsák és Rebekka egy ideig elszenvedtek, amikor Ábrahám és Sára sorsát viselték. Rebekka anyósához, Sárához hasonlóan egy ideig meddő volt Izsák imádkozott feleségéért. Félt attól, amit szüleitől hallott, hogy csak kilencvenöt éves korukban születhetett meg ő, sok-sok gond közepette. (Ter 21,1-7) Amikor Rebekka áldott állapota megörvendeztette a házaspárt, hamarosan ijedten ébredt rá Rebekka, hogy „gyermekei rugdalóztak méhében, ezt mondta: Ha így áll a dolog, miért élek még? Elment tehát, hogy megkérdezze az Urat; az Úr ezt válaszolta: Két nép van a méhedben, méhedből két nép válik el: az egyik törzs legyőzi a másikat, és az idősebb szolgálni fog a fiatalabbnak. Amikor eljött a szülés ideje, ikrek voltak a méhében. Az első kijött, vöröses volt, egészen olyan, mint valami vörös ruha. Ézsaunak nevezték. Atán kijött a testvére, keze Ézsau sarkát fogta. Ezért Jákobnak nevezték. Izsák hatvan éves volt, amikor megszülettek” (Ter 25,22-27) Az ősbűn miatt a szülés fájdalmakkal jár, ezért utal az Örök Atya szeretetére. Az emberiség nagy újjászületése zajlik, a világ igen fontos mozzanata a megváltás. Jézus az Atya szeretetét vállalva saját maga készül rá. A történelem során később is jelentkező nehézségek elviselése után teljes bizonyossággal ajánlja az apostoloknak és a mindenkor élő Krisztus-hívőknek: „Kérjetek (az Atyától bármit), és kaptok, hogy örömötök teljes legyen” (Jn 16,24)


.Jézus az eddig adott tanításokhoz hozzáfűz egy új gondolatot: „Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. Azon a napon majd a nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek és hittétek, hogy az Atyától jöttem. Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához”Erre a tanítványok megjegyezték: Most már nyíltan beszélsz, nem képekben. Így világossá vált előttünk, hogy mindent tudsz, s nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél. Jézus így felelt: Most hiszitek? Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek,  ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,25-33) Milyen különös, hogy Jézusnak egy már tisztázott gondolatsort újra meg újra elölről kellett magyaráznia. Az angyalok a próbatétel hallva végleges döntést hoztak: Mihály és angyaltársai azonnal átlátták, hogy Jézust a megtestesülés után is Istenként kell imádni. Luciferék nem akarták az Emberfiát imádni. Rövid, villanás-szerű gondolat-csere, és megátalkodottá vált ez a csapat. Nem is tudnak soha megváltozni. (Jel 12,1-6) Mi, emberek most is tudunk változtatni döntéseinken. Reményünk halálig megmarad.  Jézus az utolsó vacsora termében be akar mutatkozni tanítványainak és nekünk, a későbbi nemzedéknek. Amikor lezárta az 1280 éves bárányvacsora sorozatot, amelyet Isten parancsára az Egyiptomból való szabadulás emlékére rendelt az Úr Mózes közvetítésével az ószövetségi választott nép megnyugtatására, az Újszövetség megkötéséhez érkezett. A sült bárány húsának és a kovásztalan kenyér egy részének elfogyasztása után egy szelet kenyeret vett a kezébe. Az apostolok figyeltek: Vajon mit tesz vele? „Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19b) Mást nem magyarázott akkor. Az apostolok sem érdeklődtek, hogy az előbbi  régi vacsora-törvény  szerint elfogyasztott sült bárányhoz mindenkinek szabad volt kovásztalan kenyeret ennie tetszése, étvágya szerint. Ám a szabadulás délutánján nem egyszerű  bárány-ölés történt, hanem az ősi hagyomány szerint családfő a család papjaként vágta le Istennek tetsző áldozatul  az egy éves hím bárányt. A bárányvérrel ünnepélyesen ki kellett vonulni a ház utcai bejárati ajtajához, és meg kellett vele kenni  az ajtót. Mózes adott magyarázatot: Napszálltakor  a halál angyala végig repül  egész Egyiptomon. Az az isteni  parancs  irányítja, hogy ahol az ajtón látja az áldozati bárány vérét, repüljön tovább. Ahol ilyen áldozati jelet nem lel az ajtón, oda menjen be, és vegye el  a ház lakói  közül minden elsőszülött férfi családtag életét a nagyapától kezdve a napos csecsemőig. Tehát az egyiptomiak minden házában lesznek halottak, mégpedig a családok szemefényei. Az utolsó vacsorán ez a törvény  megszűnik. Jézus egy darab kovásztalan búzakenyeret,a kenyérnek a lényegét, ami a  kenyeret kenyérré teszi, átváltoztatta  a saját testévé, amelyet a vacsorán résztvevők magukhoz vesznek. Nem magyaráz, hiszen az apostolok  hónapokkal korábban hosszú ismertetést kaptak a kafarnaumi  zsinagógában az első csodálatos  kenyérszaporítás utáni napon:„De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem  olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot”. (Jn 6,27) „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik,  örökké él.  A kenyér, amelyet adok, az én testem a világ életéért”(51) „Ugyanígy a vacsora végén  fogta a kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak’” (Lk 22,20) „Aki eszi  az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne” (Jn 6,56)


Szent János ugyan nem említi az Oltáriszentség szerzését az utolsó vacsora programjában, de ő sokat tesz ennek a nagy ajándéknak ismertetéséért. Az érdeme igen nagy, hogy Jézus főpapi tisztségét megmagyarázza: „Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged.  Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.  Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül  igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust”(Jn 17,1-3) A zsidó nép büszke volt, hogy Ábrahám ősapától származott. Az Isten áldása így végződik: Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3) Ábrahám Jákob nevű unokája negyedik szülöttének, Júdának adja a messiási áldást. Az ő egyik utódja Dávid király. Az ő családjából született Szűz Mária, aki a Szentlélektől foganta a világ Megváltóját, Jézus Krisztust. Dávid több látomást ír le zsoltáraiban. Számunkra igen fontos a 110. zsoltár: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr,haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart.”Néhány elgondolkodtató szentírási szövegre hívja fel a figyelmünket mind az Ó-, mind az Újszövetség. Az Ábrahámnak adott áldást is az utolsó mondat fényében kell néznünk: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3b)  Amikor Ábrahám legyőzi a Szodomát és szövetségeseit fogságba ejtő négy királyt, s győztesen halad szolgáival sátortábora felé, „Szodoma királya eléje jött Sáve völgyében (ez a Királyok völgye) Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Megáldotta és így szólt hozzá: Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette. S áldott legyen a magasságbeli Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet’. Ő pedig tizedet adott mindenből” (amit zsákmányolt) (Ter 14,17b-20)  Isten akarta így, aki kiválasztotta Ábrámot, hogy a Messiást szülő nép ősapja legyen, de ugyanakkor világossá tette azt is, hogy a  megváltás nem Ábrahám népéből, hanem a népből született Messiás áldozatából jön létre. Ezt emeli ki a tény, hogy Isten eléje küldi Ábrámnak az Őt elsődlegesen képviselő főpapját, és vele áldatja meg Ábrámot, aki ezt tizeddel viszonozza és ismeri el felettesének. Az ezer évvel később élt Dávid királynak ezért kellett a már idézett 110. zsoltárban hangsúlyosan leírnia: „Azt mondta az Úr az én Uramnak (a Messiáskirálynak) Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr megesküdött és nem bánja meg:Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart” (Zsolt 110,1. 4-6a)  Félreérthetetlenül  azt jelenti az ábrámi áldás utolsó sora, hogy nem csak az ősapa miatt, hanem mert Ő, a Messiás, a második Isteni Személy, ezért végtelen értékű az önmaga feláldozása. Ugyanígy  érvel  a Zsidóknak írt levél: „Vajon melyik angyalnak mondta valaha: A Fiam vagy,  ma szültelek? Vagy:Én Atyja leszek, Ő meg a Fiam  „Ám amikor elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: Imádja őt Isten minden angyala.(Zsid 1,5-6)  „Ezért, amit hallottunk, azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük. Ha már az angyaloktól meghirdetett tanítás annyira kötelező volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség elvette méltó büntetését,hogyan menekülhetnénk meg mi, ha semmibe vesszük azt a mérhetetlen üdvösséget, amelyet először az Úr hirdetett, azután a fültanuk megszilárdítottak köztetek, az Isten pedig különféle jelekkel, hatalmas csodákkal,és a Szentlélek tetszése szerint osztogatott adományaival igaznak bizonyított”(2,1-4) „Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: A Fiam vagy, ma szültelek . Másutt meg ezt mondja: Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből engedelmességet tanult. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki, mert az Isten őt hirdette ki főpapnak, Melkizedek rendje szerint” (5,5-10) Az Ószövetségnek el kellett múlnia: „Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam:Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van. E szerint az akarat szerint Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra megszentelődünk” (10,5-7;10) „Már csak rövid, nagyon rövid idő, aztán eljön az eljövendő, és nem késik. Az igaz ember a hitből él, de ha elpártol, nem telik benne kedvem” (37-38) 


Jézus az utolsó vacsorán örökre tisztázta, hogy a világ Megváltója az örök Atya Fia, maga is isteni Személy, aki pap mindörökké Melkizedek rendje szerint. Ezért köt új és örök szövetséget az emberiséggel, mert az Ő egyetlen áldozata nem ismételhető, nincs is arra szükség, hiszen végtelen az értéke. Megmutatja az első újszövetségi papságnak, hogy ezt az áldozatot állandóan be kell mutatni Istennek, de nem megismételve, hanem megmutatva a Mindenek Atyjának az emberek közül erre a célra felszentelt férfiak, apostolutódok szolgálata által: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19) „E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét, és így imádkozott: Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál, részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,1.5) Annak a szentírási szövegnek a fordítói, amelyet újabban használok, a tökéletesebb megértés céljából ezzel az alcímmel látták el: „A főpapi ima” Jézus harminchárom éves volt ebben az időben. Az angyali üdvözlet Mária titka volt, mert senkinek nem dicsekedett el azzal, hogy a mennyei angyallal azt üzente neki az Úr a beköszöntőjében: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”(Lk 1,28-33) Ezeket a titkokat Mária legfeljebb negyven-ötven év múlva mondta el Lukács evangélistának az evangélium írása idején. A Gondviselés által kijelölt családfő, Szent József is angyali szóból tudta meg a nagy titkot. (Mt 1,18-25) Jézus harminc éves koráig nevelőapjával együtt dolgozott, mint építőiparos. Újabban újra mondogatnak szánalmas álmodozásokat, melyek szerint Jézus 12-30 éves koráig híres népeknél tanulta el, amit aztán tanított. Jó katolikusok is felülnek az ilyen ostoba kacsáknak. Márk evangéliuma szól arról, hogy nyilvános működése idején visszalátogatott Názáretbe. Meglepődtek gyönyörű tanításán: "Honnan vette ezt? Hol tett szert erre a bölcsességre? És a csodák, amiket kezével végbevisz! Nem az ács ez, Mária fia?” (Mk 6,2-3a)Érthető, hogy Jézus három éves nyilvános működése alatt végzett küldetését az Atya megdicsőítésének említi: „Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek az elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,4-5)  A Fiú dicsősége az volt, hogy isteni születésekor ajándékba kapta az Atyától a végtelen isteni természetet. Attól a pillanattól kezdve állandó oda- visszaajándékozás tárgya lett a két Isteni Személy között, de kétségtelen, hogy az örökség elsődlegesen az Atya ajándéka. Jézus istensége a földön el volt rejtve embersége mögé, csak a csodáiban ragyogott fel ismételten. Ezért kéri a Fiú Atyjától, hogy a borzalmas szenvedések után majd emberi természetén ragyogjon át istensége. Ezt az Atya meg is adja. Isteni trónjára ülteti megdicsőült emberségét, megmutatja mindenek fölötti hatalmát például a hét pecsétes könyvtekercs felnyitásában (Jel 4-5), a sátán felett aratott győzelemsorozatban. (Jel 14-22) Ő az egyetlen ítélőbíró a holtak felett: „Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli” (Jn 5,22)


Miután Jézus a főpapi imájában Atyjának előterjesztette kérését, hogy kapja vissza örök dicsőségét és a szenvedésben gyakorolt engedelmességért maga a kereszt legyen dicsőségének örök hirdetője, a főpapi ima így folytatódik: „Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat. Most mar tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. A tanítást, amit kaptam tőled, tovább adtam nekik. El is fogadták, s ezzel elismerték, hogy tőled jöttem, és elhitték, hogy te küldtél engem” (Jn 17,6-8) Amikor Jézus elment Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy kezéből fölvegye annak vízkeresztségét, János másnap az arrafelé sétáló Jézusra mutatott:”Nézzétek, az Isten Báránya” (Jn 1,36) András és János hallották ezt a tanúságot. Otthagyták a Keresztelőt, Jézus után iparkodtak, aki észrevette és meghívta őket szállására. Másnap András Simont, az öccsét hívta, János pedig bátyját, Jakabot. Nem Jézus hívta őket akkor, hanem az Atya,,adta”.Jézus Galileában,a Genezáreti tónál, a munkahelyükön hívta a két testvérpárt, majd még többet is a tizenkettő közé. Az egész apostoli kollégium galileai volt, kivéve a karióti Júdást, aki később árulója lett. Jézus tudta, hogy kit választott. Jézus az utolsó vacsorán így szól a választottairól: Kinyilatkoztattam nevedet az embereknek, akiket a világból nekem adtál. A tieid voltak, s nekem adtad őket, és megtartották tanításodat” Ezt Jézus nagyon fontos jelnek minősíti az utolsó vacsorán. Jézus a jövőre is gondol:”Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert a tieid. Hiszen ami az enyém, az a tied, s ami a tied az az enyém, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi”(9-11) Aki ismeri az elmúlt kétezer évet, annak nem kell magyarázni: a szeretet és a tanítás egysége a döntő.Jézus tovább rimánkodik a földön maradó tanitványaiért, hogy egyek legyenek egymással, vele és az Atyával. „Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia. Így beteljesedett az írás. Most visszatérek hozzád, ezeket pedig elmondom a világban, hogy örömöm teljesen az övék legyen. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók amint én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazságban, mert hiszen a tanításod igazság. Amint te a világba küldtél, úgy küldöm én is őket a világba. Értük szentelem magamat, hogy ők is szentek legyenek az igazságban”(Jn 17,12-19) A felnőtt hallgatóimat gyakran figyelmeztetem, hogy ha vitára ösztönzi őket valaki, tegyék fel nekik ezt a három kérdést: Mi a véleményük az egyről? Mi az igaz? Mi a jó? Ha a válaszuk így hangzik: az egy az, ami azonos önmagával,az igaz, azonos a fogalmával,a jó megfelel a céljának. Ha ezt vallják, akkor érdemes leülni és tisztázni a nézetkülönbségeket. Ha nem így gondolják kár az időért. Ha nem így gondoljak, de nyitottak a téma tisztázásara, akkor el kell magyarázni az Atya és a Fiú tanítását. Egy alkalommal egyik nem katolikus barátom saját mesterét idézte perdöntő érvként. Csak annyit válaszoltam: Sem az én sem a te sem az ő véleménye nem perdöntő, hanem csak a kinyilatkoztatott istené. Imádkoznunk kell, hogy ezt megtaláljuk.


„De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy, s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy  így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk, én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn 17,20-24) Jézus nem egy kisebb rendű egységre céloz. Nyilvános működésének körülbelül a felénél  ellenőrizte, mennyire értik az emberek azt a fontos kérdést: 1.Kinek tartják az emberek az Emberfiát? Így válaszoltak:Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak, vagy valamelyik másik prófétának” (Mt 16,13b-14) A válasz értéke:nulla. Jézus egy ószövetségi személyiségbe nem bújt bele. A személy sohasem változtatható.2.Jézus most hozzájuk fordult:”Hát ti, mit mondtok: Ki vagyok?”15) Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. (16) Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám”(17) Ez a tökéletes válasz! A végtelenül egyszerű, mindentudó és mindenható isteni természetet az Atya öröktől fogva egyedül birtokolja. A Fiú személyisége az Atyától isteni születéssel születik. Az Atya oda ajándékozza a Fiúnak az abszolút egyszerű isteni természetet, aki viszont azonnal visszaajándékozza Atyjának,és ez örökre közös marad kettőjük között. Ketten származtatják az isteni akarat működésével származó Szentlelket, tehát kettőjüktől, az Atyától és a Fiútól származik a Szentlélek. Ő visszaszármaztatja az első és második Személynek. A Szentháromság benső életében minden tettük egyéni. Teljesen együtt működnek a teremtésben és gondviselésben, de tudnunk kell arról, hogy él a tulajdonítás is a Személyek között: Az Atya teremtette, a Fiú megváltotta, a Szentlélek megszenteli a világot. Ebbe a boldog közösségbe kapcsolja be Jézus főpapi imájában apostolait és azok  tanítványát..Jézus főpapi imáját ezzel fejezi be: „Én igazságos Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz,  bennük legyen, és én is bennük legyek”. (Jn 17,25-26) Ezért akarja Jézus végtelen szeretetét naponta minden híve számára láthatóvá tenni a szentmise áldozatban. Ezért nem szabad a szentmisét egyszerű ájtatosságnak nézni. Ezért kell igen nagy figyelemmel kísérni az olvasmányokat, hogy minden nap gyarapodjék ismeretünk. Ezért kell igen nagy vággyal készülni a szentáldozásra: amikor az áldoztató az Eucharisztiában Jézust kínálja, szívünkben lángoljon a szeretet. Azt a pár percet, amíg a Szentostya színe ép, tehát Jézus csodálatos jelenléte Vendéglátás, kizárólag neki szenteljük, majd a szentmise végén vigyük tudatosan az életbe. Abba a napi életbe, amiben neki nem sok figyelem, még kevesebb szeretet jut.  Ne hajtogasd közben, hogy mennyi a baj. Köszönd meg Neki, hogy vannak nagy szeretetű emberek, akik naponta megköszönik a megtestesülésedet, szenvedésedet, halálodat és feltámadásodat, akik neked szülik és nevelik a gyermekeiket, akiket boldogan fogadsz  az öledbe, ha behozzák hozzád a templomba, és akik a hittanórákon nem félnek tanulni   a legnagyobb igazságokat sem. „Uram, Jézus légy velünk, mi egyetlen örömünk!” (Ho 150,1)


Jézus húsvét reggelén találkozott azokkal a jó akaratú asszonyokkal, akik nyilvános működése idején követték a Mestert és tanítványait igehirdető útjain és vagyonukból gondoskodtak napi fenntartásukról. A rémületes nagypénteki eseményeket látván ők is elvesztették ugyan hitüket, úgy, hogy még Jézus temetésének előkészületeiből is teljesen kimaradtak. „A hét (zsidó számítás szerint) első napján (=vasárnap) kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illat-szereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának,mondta a bűnösök kezébe kell kerülnie, felfeszítik de harmadnap feltámad”. Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik”(Lk 24,1-11) Kisfiú koromban felfigyeltem egy érdekes gondolatra. Valamelyik falusi családban gondok akadtak. úgy értesültem róla, hogy a férfiak hangosan töprengtek: mi lehet a megoldás? Csak erre a szóra emlékszem: az asszonyok majd megoldják, nekik hatodik érzékük van. Régóta tudom, hogy minden embernek csak öt érzéke van, de tudom azt is, hogy ha bajba jut a család, az asszonyok könnyebben hajtják le a fejüket, és keresnek kegyelmet ott, ahol van: Istennél. Nagypénteken ők is elvesztették hitüket. Vasárnap a holttest már nem igényelt balzsamozást, de az angyal arra a galileai vigaszra utalt:„Emlékezzetek, mit mondott nektek: Fölfeszítik, de harmadnap föltámad”Az apostolok ezt legalább háromszor hallották tőle. S nem a hatodik érzék, hanem a Lélek hiányzott.Péter mégis menten fölkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken”(Lk 24,12) Lukács evangéliuma azt írja: „Péter mégis fölkelt és a sírhoz futott” Lukács talán azért fogalmaz így,mert két évtized múlva másoktól hallotta a feltámadás történetét is, mint mindent, ami Jézusról szól,Nem pontosan figyelt oda, vagy nem tartotta fontosnak elgondolkodni János egyéni emlékén: „A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy  a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: Elvitték az Urat a sírból, s nem tudom, hova tették. Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak, De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba, és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amivel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta, és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez”(Jn 20,1-10) Mária Magdolna Jézus holttestét kereste, annak akart végső nyughelyet biztosítani. Péter és János látta az üres kelméket, és végül megértették Jézus háromszori jövendölését. Nekik erre a hitre volt szükségük, hisz mindketten rajongó és méltó hitű, óriási szeretetű alapként állnak Jézus egyetlen Egyháza élén azóta is. A Lélek, íme, elkezdte küldetését.      


Négyezer évvel ezelőtt nagyot változott a világ. Az emberek mind bálványimádók voltak. Az egész emberiség behódolt Isten ellenségének, Lucifernek a bukott angyalnak és társainak. Madách Imre, igen meglátta az ősszülők bűnének veszedelmét: Isten sok éves teremtő tevékenysége után végre elkészült a szeretet csodálatos műve. Isten sárból és napsugárból megalkotta az embert. Boldog volt, hogy a végtelen kincsét, istenségét odaajándékozhatta az isteni szüléssel szült Fiának, majd a mérhetetlen közös kincset ketten tovább ajándékozhatták a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Madách talán készakarva nem magyarázza ezt hatalmas művében. Az is lehet, hogy nekem kellene újból elolvasnom Az ember tragédiája című művét. Miért? Mert a pöffeszkedő sátán hiába lesett hibát keresve. Amikor az Úr az elkészült művét, a látható világot bemutatta Ádámnak, neki ajándékozta a dúsan termő földet: „Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,26-28a) A sátán nem kapott semmit. Pimaszságára utal a költő, amikor az élet fájára és a jó és rossz tudás fájára néz és szónokol: „Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy Úr vagy! Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni” (Madách Imre: Az ember tragédiája) Négyezer éve ilyen mélyre süllyedt az emberiség. Bálványimádással csúfította el Isten szép világát. Négyezer éve újra szólt az Isten:„Az atya teremtette, a Fiú megváltja, a Szentlélek megszenteli a világot”Húsvét hajnalán megszületett a boldog hír Jeruzsálem hívő népének: Az Úr feltámadt! Igen, valóban feltámadt! És szaporodtak az ujjongó élmények: „ A hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme, tudtotokra adtam” (Mt 28,1-7) Márk hasonlóan ír a Jézust keresőkről: „Egymás közt így beszélgettek:Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől? De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült (Mk 16,3-5) Így ír Lukács is, csak megemlíti, hogy az apostolok „csak üres fecsegésnek tartották” (Lk 24,11) János megemlíti, hogy Mária Magdolna az üres sírhoz hívja Pétert és Jánost, majd amikor ők elmentek, a háta mögött álló Jézust a hangjáról megismerve boldogan köszönti őt. (Jn20,1-18)—Az ellenség viszont így reagált az őrök hivatalos jelentésére: „Azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik: Mondjátok, hogy éjnek idején, míg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, mi megnyugtatjuk és kimentünk benneteket. Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig elterjedt a zsidók közt” (Mt 28,13-15)  


Amikor a családban gyermek születik, nagy az öröm. Az öröm egyik oka az, amit Istenatyánk a teremtéssel el akart érni: a teremtett világ legkedvesebb rétege az emberiség. Benne a szellem és a mérhetetlen anyagvilág egy lényegben él. A férfi és a női természet lényegében ugyanaz: szellemi lélek és anyagi test, de együtt a kettő két külön világ. Isten úgy akarta, hogy az emberi faj két gyönyörű testéből, lelkéből újabb változat létesüljön. Ezt a kombinációt teljességgel a Teremtő irányítja. Az igazi újdonság a lélek és a személyiség teremtése, majd a test és a lélek egyesítése az igazi remekmű. A szülők gyönyörködve fedezik fel a saját vonásaikat, később tulajdonságaikat is. Isten pedig, a legfőbb tervező, látja a család csodálatos vonalát, és a legtisztábban tud örülni. Négyezer éve kezdte Isten kialakítani Ábrahám vérvonalát, adta rá áldását, és egy szeplőtelen lélek a remek testben készen állt befogadni a Szentlélek teremtő erejét: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”(Lk 1,35) Mária anyai teste az ősszülők romlatlan erejét és szépségét hordja, az apai erővonalat a Teremtő Lélek örök szellemi ereje ajándékozza. Jézus harminc évesen, alkalmazkodva Ábrahám népének jogszokásaihoz, bejelenti, hogy megkezdi küldetését, nyilvános messiási működését. Ennek a bejelentése a nála hat hónappal idősebb rokon fiú, Zakariás pap és a Mária rokonságából született idős Erzsébet asszony fia, Keresztelő János feladata. Ő is pontosan harminc évesen kezdi hirdetni a Jordán partján Izajás próféta beszédei alapján: „A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”(Lk 3,4)János természetesen nem szentségi keresztséget hirdetett: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni. Szórólapátja már a kezében, hogy rendet teremtsen szérűjén. A búzát csűrökbe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzzel elégesse” (Lk 3,16-17) „Ekkor történt, hogy amikor már az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is felvette a keresztséget, és amikor imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (21-22) A Lélek ettől kezdve vele működöttAmikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: Láttuk az Urat!” (Jn 20,19-25) Tamás menteni akarta hitetlenségét, ezért felsorolta, amit hallott: Én is mindezt tapasztalni akarom! Jézus egy hét múlva ismét megjelent nekik. Tamás is ott volt. Jézus neki is megmutatta bizonyítékait: Az oldalsebet és csuklóit. Erre Tamás boldog szóval tett hitvallást. Jézus ezért nem dicsérte meg. Hogyan várja majd el, hogy neki higgyenek, ha ő tíz társának nem hitt.’ Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (29) János még beszámol a Genezáreti tó melletti találkozásról. Péternek háromszor kellett megvallania, hogy szereti Jézust, jobban, mint ezek. (Jn 21,15-17) Jézus pedig örökre rábízta egyetlen Egyházát, amit alapított. Úgy, ahogy Atyja bízta rá, majd Ő a Szentlélekre. 


Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: Láttuk az Urat!” (Jn 20,19-25) Tamás menteni akarta hitetlenségét, ezért felsorolta, amit hallott: Én is mindezt tapasztalni akarom! Jézus egy hét múlva ismét megjelent nekik. Tamás is ott volt. Jézus neki is megmutatta bizonyítékait: Az oldalsebet és csuklóit. Erre Tamás boldog szóval tett hitvallást. Jézus ezért nem dicsérte meg. Hogyan várja majd el, hogy neki higgyenek, ha ő tíz társának nem hitt.’ Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (29) János még beszámol a Genezáreti tó melletti találkozásról. Péternek háromszor kellett megvallania, hogy szereti Jézust, jobban, mint ezek. (Jn 21,15-17) Jézus pedig örökre rábízta egyetlen Egyházát, amit alapított. Úgy, ahogy Atyja bízta rá, majd Ő a Szentlélekre. .Jézus földi életének utolsó napjaiban, majd dicsőséges feltámadása után a földön töltött negyven nap alatt rendszeresen fölkereste apostolait. Megjelent néha másoknak is, de az igazi célja az volt, hogy az apostoli kollégium megmaradt tizenegy tagja lássa, hallja, érintse a feltámadt testét, mert nekik szavatolniuk kell a megtérők előtt, hogy érzékszerveikkel is tanúskodhatnak a feltámadt Test és a kereszten meghalt test azonosságában. Azt is vállalták, hogy ezt vérük ontásával is tanúsítják majd, amikor annak ideje elérkezik. Húsvét napjaitól kezdve már a Szentlélek titkos működése is meg-megjelent, amit követnie kellett megjelenésének is: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,1-8) Miután Jézus ezeket közölte velük, az Olajfák hegyéről fölment az égbe. „Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon, és Jakab testvére Júdás. Mindannyian egy szív, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt”(12-14) Az ima ereje arra ösztönözte Pétert, hogy elkezdje gyakorolni egyházfői hivatalát: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más’” (16-20) Péter tehát lezárja Júdás ügyét.


Jézus földi életének utolsó napjaiban, majd dicsőséges feltámadása után a földön töltött negyven nap alatt rendszeresen fölkereste apostolait. Megjelent néha másoknak is, de az igazi célja az volt, hogy az apostoli kollégium megmaradt tizenegy tagja lássa, hallja, érintse a feltámadt testét, mert nekik szavatolniuk kell a megtérők előtt, hogy érzékszerveikkel is tanúskodhatnak a feltámadt Test és a kereszten meghalt test azonosságában. Azt is vállalták, hogy ezt vérük ontásával is tanúsítják majd, amikor annak ideje elérkezik. Húsvét napjaitól kezdve már a Szentlélek titkos működése is meg-megjelent, amit követnie kellett megjelenésének is: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,1-8) Miután Jézus ezeket közölte velük, az Olajfák hegyéről fölment az égbe. „Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon, és Jakab testvére Júdás. Mindannyian egy szív, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt”(12-14) Az ima ereje arra ösztönözte Pétert, hogy elkezdje gyakorolni egyházfői hivatalát: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más’” (16-20) Péter tehát lezárja Júdás ügyét.Péter gyakorolja teljhatalmát, egyben kötelességét. Jézus tizenkét apostolt választott ki a kezdet kezdetén. Ezt a választást megismételte, amikor már rengetegen hallgatták és a meggyógyításukat kérték tőle: „Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt, mint a pásztor nélküli juhok: elcsigázott és kimerült. Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, mondta akkor tanítványainak. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz’” (Mt 9,36-38) „Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más néven Péter, aztán testvére András, Zebedeus fia, Jakab és testvére János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos, Jakab, Alfeus fia és Tádé, a kánai Simon és  a karióti Júdás,aki később árulója lett”(Mt 10,1-4) A hivatását eljátszott Júdás helyett sürgősen utódot kellett keresni. Természetesen olyat, aki kisebb tanítványként velük együtt járt, szem és fültanúja volt Jézus minden cselekedetének: „Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus Krisztus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki együtt tanúskodjék feltámadásáról. Kijelöltek hát kettőt: Józsefet, akit Barszabbásznak, vagy más néven Jusztusznak hívtak, és Mátyást. Majd imádkoztak: Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe,mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson’.  Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták” (21-26) Az Egyház jelöl, a Lélek választ.    


Jézus az utolsóvacsorán a főpapi imájában tehát ezért könyörög Atyjához:„E szavak után Jézus az égre emelte tekintetét és így imádkozott:Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon.  Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust. Én megdicsőítettelek a földön: a feladatot, amelynek elvégzését rám bíztad, elvégeztem. Most te dicsőíts meg, Atyám, magadnál: részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (Jn 17,1-5) Jézus nagyon sokat tanított. Hangoztatta, hogy a vitapartnerei innen alulról származnak, Ő azonban onnan felülről jött, tehát a tanítása igaz, mert az igazság forrásaiból merítette azokat. A Szentléleknek egyik küldetése, hogy az isteni igazságokat tovább magyarázza. Jézus az Oltáriszentségben vendégünk lesz, ha megáldozunk. Útbaigazításokat sugall, amíg a Szentostya, nem veszíti el a szentségi színeket. A Szentlélek jelenléte bennünk mindig változatlan. Jó lenne, ha a bérmálkozási felkészítőben rámutatnának arra,hogy „a  bérmálás szentség, amelyet Jézus Krisztus rendelt, hogy a  Szentlélek lelkünkbe szálljon, megvilágítsa értelmünket, megerősítse akaratunkat. Ő ezt megteheti, mert Isten, tökéletesen ismeri az Atya velem kapcsolatos terveit, és nekem is megmutatja, ha imában buzgón kérem. Ez döntő fontosságú! Még fontosabb, hogy kérésemre kegyelmeket ad a tökéletesebb életre. „Szentlélek Isten, szállj reánk, elmét derítő tiszta láng. Öntsd lelkeinkbe, melyeket megszenteltél, kegyelmedet” (Ho 102,1) Használjuk ki ezt a csodálatos lehetőséget.Azért szükséges kifejteni a Fiú születését, mert a születéskor „élő jön elő élőből a természet hasonlóságára” Ő az Atya tökéletes önismerete, Képmása. Az Atya ezt ki is mondja: „A Fiam vagy,  ma adtam neked életet. Kérd tőlem, és örökségül adom neked a népeket, birtokodul a föld határait. Vasvesszővel verheted őket, és mint a cserépedényt, összetörheted” (Zsolt 2,7b-9) Mivel ez a világ teremtése előtt, az örökös „má”-ban történt, Isten ezt hangoztatja is. Közli velünk, hogy Fiának föl kell majd vennie istensége mellé egy teljes emberi természetet és azt isteni Személye irányítása alá kell rendelnie, hogy emberi teste legyen minden anyagi létnek az ősmintája, emberi lelke pedig ugyanúgy a szellemi létűeknek az ősmintájává válhasson. Isteni születése teszi ezt lehetővé.(Kol 1,15) „Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte) Az ősszülők vétke után csak Ő lehet egyedül az egész emberiség Megváltója, mert Ő Istenember. A Szentlélek nem születik az Atyától, mert Ő nem képmása, hanem amint a Hiszekegy imádságban valljuk: „Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik.” Urunk és Éltetőnk, tehát Isten. Nem  születéssel kapja ezt a méltóságot, hanem  az Atya és a Fiú közös , állandóan ajándékozott  isteni természetét egyetlen, közös leheléssel  adják át neki  teljes érintetlenségben, és ugyanígy leheli  vissza  mindkettőjüknek. Ez is éppen olyan örök ajándékozás, mint ami az Atya és a Fiú között történik. Ezért imádkozzuk a hitvallásban: „Akit épp úgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával”


Soha nem szabad elfelednünk, hogy Isten Szeretet. Az Atya egyedül birtokolja öröktől fogva a végtelenül tökéletes isteni természetet. Még a teremtés előtt, a hajnalcsillag felragyogtatása előtt megosztotta végtelen tökéletességét az isteni szüléssel született Második Isteni Személlyel. Kettejük végtelen szeretetét közös jósággal lehelik együtt az isteni jóakarat áradásában származó Szentléleknek, „aki az Atyától és a Fiútól származik” Az isteni természet tovább már nem ajándékozható, ezért akarja az Atya a világ teremtését megkezdeni. A teremtményeknek létén ott csillog majd az Atya akarata szerint a Fiún keresztül az isteni fény. Ezért írja evangéliuma kezdő sorait így a szeretett tanítvány, János: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága, (Jn 1,1-4) amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek” (9b-13) Az Ige adja a megváltást. Amint azonban ezt tökéletesen végbevitte, vissza kellett térnie atyjához, hogy ott megdicsőüljön.(Jn 17,1b-5) Az első ember, Ádám testét Isten a föld porából, Éváét Ádám bordájából megalkotta, utána szellemi lelket teremtett nekik, beléjük lehelte a megszentelő kegyelemmel együtt, így lettek az Atya új gyermekei. Az ő gyermekeik is megkapták az ígéretet, hogy amikor a szülők szerelmükkel új életet indítanak az élet útjára, Istenatyánk az ős-szülőkhöz hasonlóan olyan lelket szánt nekik, akit a megszentelő kegyelem azonnal Isten gyermekévé avat. Ez az avatás az ősbűnnel elveszett nemcsak az ősszülők, hanem minden ivadékuk kárára is.Jézus szerezte meg a bűnbocsánatot embertestvéreinek, de a megszentelő kegyelmet, az istengyermekség ajándékát már nem a lélekteremtő Atya, hanem a Jézus által elrendelt keresztség szentsége adja vissza mindenkinek, aki kéri. Jézus ezzel szerzi Atyjának a legfőbb örömöt. A többi kegyelemhez hasonlóan ezt a kegyelmet is a Szentlélek osztja szét. Szent Lukács evangéliumát befejezve így kezdi második Írását: „Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen azután hogy útbaigazítást adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Egyszer, amikor velük együtt evett, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyről, --úgymond—tőlem hallottatok. Mert János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni” (ApCsel 1,1-5)-Valóban rövid idő, feltámadása után a 40. napon Jézus eltávozott a mennyországba. A tanítványok voltak ennek a búcsúzásnak a szemtanúi. De ott, az Olajfák hegyén távozása előtt tisztázta az új helyzetet: Ő elmegy az égbe, vissza az Atyához. Benne teljesült az Ábrahámnak kétezer évvel korábban adott áldás: eljött a megígért Megváltó. Az összes ember minden bűnét és büntetését magára vette, fölvitte a keresztfára: „Megbocsátotta minden bűnünket. A követelményeivel ellenünk szóló adóslevelet eltörölte, az útból eltávolította és a keresztre szegezte” (Kol 2,14) „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,15-16) Már feltámadása estjén megadta nekik a hatalmat: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, akiknek megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,22)


Zakariás papnak szolgálati előírása szerint be kellett lépnie az Úr szentélyébe, hogy a tömjént az oltár tüzére hintve annak ég felé gomolygó füstjével együtt szálljon a hívő zsidók esti imája az ég felé. Ennek a mennyben Isten színe előtt egyesülnie kellett az angyalok tömjénfüstjével.  Lerótta a földiek hódolatát a sokszor megsértett isteni Fölség engesztelésével, majd indulni akart a kint várakozó jámbor emberek felé. „Ám megjelent neki az Úr angyala az illatáldozat oltárának jobb oldalán. Amikor Zakariás meglátta, zavarba jött, és elfogta a félelem. Az angyal azonban így szólt hozzá:Ne félj, Zakariás, mert imád meghallgatásra talált! Feleséged, Erzsébet fiút szül neked, s te Jánosnak fogod nevezni. Örömödre lesz, s te ujjongani fogsz rajta, és sokan örülnek majd születésén. Mert nagy lesz az Úr előtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni. Izrael fiai közül sokat megtérít Urukhoz, Istenükhöz. Ő maga Illés szellemével és erejével előtte fog járni az Úrnak, hogy az apák szívét fiaik felé fordítsa, az engedetleneket az igazak okosságára térítse, s így a népet előkészítse az Úrnak” (Lk 1,11-17) Az angyali jelenés után „a hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak,Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek? Az angyal ezt válaszolta és mondta neki:A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet  is fogant  öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen”(Lk 1,26-37) A megváltás az Atya és a Fiú műve,de a Szentlélek is közreműködik benne.A megváltás gyümölcseit a Szentlélek osztja szét az embereknek. A Szentlelket csak azután ismerték meg az Ószövetségben, miután Jézus a Szentháromság titkára megtanította a korabelieket. Ezért csak az Újszövetség idejéből meríthetünk biztosan néhány utalást a Szentlélek kegyelemosztásáról a szent szövegek alapján. „Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam  köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”(Lk 1,41-45) „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét”. (Lk 2,25-26) – Maga Jézus szól: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy szabadulást vigyek a szegényeknek és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (4,18a-19) „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a  Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” (10,21-22)    


A megváltás gyümölcseit a Szentlélek osztja szét az embereknek. A Szentlelket csak azután ismerték meg az Ószövetségben, miután Jézus a Szentháromság titkára megtanította a korabelieket. Ezért csak az Újszövetség idejéből meríthetünk biztosan néhány utalást a Szentlélek kegyelemosztásáról a szent szövegek alapján. „Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (Lk 1,35) „Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam  köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki”(Lk 1,41-45) „Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét”. (Lk 2,25-26) – Maga Jézus szól: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy szabadulást vigyek a szegényeknek és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (4,18a-19) „Abban az órában Jézus kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben, ezekkel a szavakkal: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, azt csak a  Fiú vagy akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni” A Szentlélek húsvéti működése  Isten végtelen jóság. Az Atya öröktől fogva saját végtelen erejével birtokolja a mindentudó és mindenható isteni természetet. Ezt a kimondhatatlan kincset előbb az isteni születéssel együtt a ajándékozta oda:„Kezdetben volt az Ige. az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő  volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1-2) Az Ige azonnal vissza is ajándékozta Atyjának. Amikor pedig immár közös kincsük volt az isteni természet, azonnal odaajándékozták közös leheléssel a Harmadik Isteni Személynek is, aki azonnal visszalehelte az Atyának és Fiúnak.1932-ben ez volt az Atya egyik legfontosabb kinyilatkoztatása: „Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb került sor az anyagi világ teremtésére, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső, és sok egyéb, amikről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges” (Az Atya szól 23) Ehhez a teremtéshez azonban szükségesnek látta, hogy isteni fénye az egész világon ragyogjon. Ezért Fia felveszi előbb elhatározásban, később a valóságban is legkedvesebb teremtményei, az emberek kettős természetét, hogy mint Istenember ősmintája lehessen minden szellemi és anyagi teremtménynek. „Végül megteremtettem az embert! Meg voltam elégedve művemmel.  Az ember elkövette a bűnt, evett parancsom ellenére a tiltott fáról (Ter 2,16-17) Ettél a tiltott fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél. Az ember így válaszolt: Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem. Az Úristen megkérdezte az asszonyt: Mit tettél? Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem” (Ter 3,11b-13) Ezért és az összes ember bűnéért kellett vállalnia az Istenembernek a kereszthalált. Megtette, de a feltámadása estjén az apostolainak és utódaiknak ezt parancsolta:„Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: vegyétek a S Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akiknek megtartjátok, az bűnben marad” (Jn 20,21-23)


A Szentlélek működése az Egyházban: Péter és utódai Mindig fontos volt, Jézus életében, hogy tanítványai érezzék, lássák, hogy mindig az Atya szándékai szerint cselekszik, és ezt fogja tenni mennybemenetele után is. Amikor ezt kívánta megmutatni, hogy tanítványai nyugodtan nézzenek az ismeretlen jövő elé, akkor feltette a kérdést: „Ti mit mondotok, ki vagyok? Simon Péter válaszolt: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Erre Jézus azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, és az alvilág kapui nem vesznek rajta erőt” (Mt 16,15-18) Amikor meghalt XIII. Leó pápa, mindenki a helyettesét, Rampolla bíborost látta alkalmas utódnak. A konklávén a szavazatok az ő neve mellett szaporodtak, de az osztrák császár megbízottja bejelentette császári vétót. A bíborosok a joghoz alkalmazkodva a velencei pátriárkát, Giuseppe Sarto neve mellé adták szavazataikat. Hiába könyörgött nekik, hogy ne tegyék: Nem vagyok rá alkalmas! A Szentlélek döntött: a szavazatok 2/3 + 1-nél álltak. A bíboros dékán Giuseppe Sarto elé vonult, feltette az előírt kérdést: „Elfogadod?” A Szentlélek ösztönzésére ezt válaszolta:”Accepto in crucem” (Keresztként elfogadom) Az első rendelkezése volt: megsemmisítette az osztrák császári vétójogát.Ugyanígy megreformálta az egyházi zenét, és elrendelte a franciák görcsös tiltakozása ellenére: „A gyerekek, ha meg tudják különböztetni az egyszerű kenyértől Jézus Szent Testét, bármily fiatalon áldozhatnak” Igazi reform pápa lett. Viszont belehalt a valós gonoszságba: „A gyermekeim ölik egymást”(1914-18)     Isten azért teremtette a világot, hogy végtelen szeretetét ne csak a Második és a Harmadik Isteni Személlyel ossza meg. Velük közölhette, odaajándékozhatta nekik a végtelen okos (mindentudó) és végtelenül hatalmas (mindenható) isteni természetet. Mint láttuk, tovább akarta bővíteni a megajándékozottak körét, mert a végtelen atyai szeretet a nem-létezőknek létet akart adni, hogy örök boldogságába, a nekik készített mennyországba gyűjthesse őket.(Mt 25,34) Ez az örök, az egyetlen csodálatos, atyai szeretet. Ezt a szeretetet akarta megmutatni a történelem minden emberének. Ezért emelte ki az általános ördögimádó tömegből Ábrahámot  és ígérte meg neki: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”(Ter 12,3c) Ezt a jövőt először azzal mutatta meg, hogy megengedte négy királynak, hogy legyőzzön öt királyt (Szodomát és szövetségeseit,Ter 14,1-11) Majd Ábrahámot ezek ellen hadba szólította, és 318 szolgájával és Isten segítségével) legyőzte  a négy királyt, kiszabadította a szodomaiakkal együtt fogságba esett unokaöccsét. Mint győztest várta és megáldotta Sálem királya és a Magasságbeli főpapja, Melkizedek. A magával hozott kenyeret és bort áldozta fel az igaz Istennek, akit már Ábrahám is imádott. Ezzel jelezte az Úr, hogy az egész emberi nemet az Ő szolgája, Egyszülött Fia váltja majd meg a sátán uralma alól. A prófétákat informáló Szentlélek Dávid királynak mondja el ezt ezer évvel Ábrahám után: „Azt mondja az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul. Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint  (Zsolt 110,1-4) Dávid után 2-3 évszázaddal Izajás próféta mondja Acház nevű utódjának: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a Szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el” (Iz 7,13-14)700 év múlva „Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.”E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkodni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki:Ne félj, Mária!  Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, és országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt:Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek? Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni” (26-35) Ugyanezt írja Máté evangélista  a jegyese, József, Mária áldott állapota miatt értetlenül álló vőlegénynek: „Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala és így szólt hozzá:József, Dávid fia, ne élj magadhoz venni feleségedet, Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel, mert ő szabadítja meg népét bűneitől’. Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:Íme, a szűz fogan és fiút szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József erre fölébredt álmából és úgy tett, ahogy az Úr angyala parancsolta.”(Mt 1,20-24a) Íme, a Szentlélek küldetése a megváltás előkészítésében.