Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Az Atya, a Fiú lelke - Negyedik elmélkedés

.Jézus az eddig adott tanításokhoz hozzáfűz egy új gondolatot: „Ezeket képekben mondtam el nektek. De elérkezik az óra, amikor már nem beszélek képekben, hanem nyíltan hirdetem nektek az Atyát. Azon a napon majd a nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy kérem értetek az Atyát, mert az Atya maga is szeret titeket, mivel ti is szerettetek és hittétek, hogy az Atyától jöttem. Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot, és visszatérek az Atyához”Erre a tanítványok megjegyezték: Most már nyíltan beszélsz, nem képekben. Így világossá vált előttünk, hogy mindent tudsz, s nincs szükséged rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél. Jézus így felelt: Most hiszitek? Eljön az óra, s már itt is van, amikor szétszéledtek,  ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,25-33) Milyen különös, hogy Jézusnak egy már tisztázott gondolatsort újra meg újra elölről kellett magyaráznia. Az angyalok a próbatétel hallva végleges döntést hoztak: Mihály és angyaltársai azonnal átlátták, hogy Jézust a megtestesülés után is Istenként kell imádni. Luciferék nem akarták az Emberfiát imádni. Rövid, villanás-szerű gondolat-csere, és megátalkodottá vált ez a csapat. Nem is tudnak soha megváltozni. (Jel 12,1-6) Mi, emberek most is tudunk változtatni döntéseinken. Reményünk halálig megmarad.  Jézus az utolsó vacsora termében be akar mutatkozni tanítványainak és nekünk, a későbbi nemzedéknek. Amikor lezárta az 1280 éves bárányvacsora sorozatot, amelyet Isten parancsára az Egyiptomból való szabadulás emlékére rendelt az Úr Mózes közvetítésével az ószövetségi választott nép megnyugtatására, az Újszövetség megkötéséhez érkezett. A sült bárány húsának és a kovásztalan kenyér egy részének elfogyasztása után egy szelet kenyeret vett a kezébe. Az apostolok figyeltek: Vajon mit tesz vele? „Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre” (Lk 22,19b) Mást nem magyarázott akkor. Az apostolok sem érdeklődtek, hogy az előbbi  régi vacsora-törvény  szerint elfogyasztott sült bárányhoz mindenkinek szabad volt kovásztalan kenyeret ennie tetszése, étvágya szerint. Ám a szabadulás délutánján nem egyszerű  bárány-ölés történt, hanem az ősi hagyomány szerint családfő a család papjaként vágta le Istennek tetsző áldozatul  az egy éves hím bárányt. A bárányvérrel ünnepélyesen ki kellett vonulni a ház utcai bejárati ajtajához, és meg kellett vele kenni  az ajtót. Mózes adott magyarázatot: Napszálltakor  a halál angyala végig repül  egész Egyiptomon. Az az isteni  parancs  irányítja, hogy ahol az ajtón látja az áldozati bárány vérét, repüljön tovább. Ahol ilyen áldozati jelet nem lel az ajtón, oda menjen be, és vegye el  a ház lakói  közül minden elsőszülött férfi családtag életét a nagyapától kezdve a napos csecsemőig. Tehát az egyiptomiak minden házában lesznek halottak, mégpedig a családok szemefényei. Az utolsó vacsorán ez a törvény  megszűnik. Jézus egy darab kovásztalan búzakenyeret,a kenyérnek a lényegét, ami a  kenyeret kenyérré teszi, átváltoztatta  a saját testévé, amelyet a vacsorán résztvevők magukhoz vesznek. Nem magyaráz, hiszen az apostolok  hónapokkal korábban hosszú ismertetést kaptak a kafarnaumi  zsinagógában az első csodálatos  kenyérszaporítás utáni napon:„De ne romlandó eledelért fáradozzatok, hanem  olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek, aki mellett maga az Atya tett tanúságot”. (Jn 6,27) „Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik,  örökké él.  A kenyér, amelyet adok, az én testem a világ életéért”(51) „Ugyanígy a vacsora végén  fogta a kelyhet is, és azt mondta:Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak’” (Lk 22,20) „Aki eszi  az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, én meg őbenne” (Jn 6,56)