Kovács Bánk Ferences

gyémántmisés pap

hitszónok

Rózsafűzér királynője - Dicsőséges rózsafűzér

Első tized titka:
Aki a halálból feltámadott”

Az örvendetes és a fájdalmas olvasó után diadalmas érzéssel kezdünk gondolkodni, elmélkedni a fájdalmas megváltói szenvedés és halál után következő eseményekről. Tudjuk, hogy a halál abban áll, hogy az ember lelke eltávozik a testéből. Isten az első férfi testét a paradicsomkert vörös agyagából hozta létre, és külön megteremtett szellemi lelket egyesítette vele. „Így lett az emberélő lénnyé” (Ter 2,7b) Az első asszony testéhez az első férfi egyik bordájából vette az anyagot, testté alkotta és a szellemi lelket megteremtve bele lehelte.(21) Azonnal beleteremtette a megszentelő kegyelmet mindegyik lélekbe, és ezzel azonnal fogadott gyermekévé tette őket. Ugyanekkor közölte velük azt is, hogy születendő gyermekeik lelkét megteremtve szintén megajándékozza a megszentelő kegyelemmel, és így minden új embernek az istengyermekség jussa lesz. Ezt a felbecsülhetetlen ajándékot az ősbűnnel elveszítették az ősszülők mind a maguk, mind a későbbi leszármazottak kárára. Ezzel elveszett örökre a mennyországba jutás reménye. A megsértett Istent kiengesztelni csak a vele egyenrangú Fiúisten tudta. Ehhez szükséges volt, hogy beletartozzék az emberek családjába, hogy a kiengesztelés érvényes legyen. Mivel az ősbűnért a halál volt a büntetés, a Fiúistennek vállalnia kellett a megtestesülést, a megváltói, a bűnből, adósságból kiváltó halál minden borzalmát. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok. A könyvtekercsben rólam írták: hogy teljesítsem akaratodat” (Zsolt 40,7-9a) Ezért kiáltott Jézus hangosan a halál pillanatában: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet”(Lk 23,46) Jézus valóban megdicsőült a szeretetből vállalt szenvedésben és halálban. Az igazi megdicsőülés azonban Húsvét hajnalán következett be. Húsvétvasárnap kora hajnalban jött fel Jézus megdicsőült lelke a pokol tornácáról, ahol meg kellett hajolnia előtte az egész sátáni közösségnek. „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,8-11) Amint felérkezett a földre, vele együtt az angyalok is odaértek a sírhoz. Egy hatalmas angyal a sírbolt ajtónyi zárókövet marokra fogta, meglóbálta és a távolabb reszkető zsidó őrök közé hajította. Azok elrohantak és mindent elmondtak megbízóiknak, a főpapoknak, akik gyalázatukban még jobban elmerülve a Júdás-pénz után a katonáknak is, hogy hazudjanak, sok pénzt adtak: Amíg mi aludtunk, jöttek a tanítványai és ellopták a testét” (Mt 28,11-13) Jézus édesanyja volt az egyetlen, aki a kereszthalál borzalmait látva sem ingott meg hitében, mint a többiek, akik az apostolokkal együtt elvesztették hitüket. Amikor Mária Magdolna szólt Péternek és Jánosnak, azok odafutva megnézték a sírt és az összehajtogatott halotti lepleket, elmentek a közösségbe. Mária Magdolna visszaért a sírhoz és az angyaloknak bevallotta, hogy Jézus holttestét keresi, mert szeretné magával vinni és illő módon eltemetni. Majd kinézve a sírboltból Jézus kérdésére — miután kertésznek nézte az Urat - csak ezt válaszolta:„Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy elvihessem magammal”Jézus akkor nevén szólította: Mária! Erre megfordult és csak ennyit mondott: Rabboni! Ami annyit jelent: Mester. Jézus azt mondta neki: Engedj! Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez, s vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez. Mária Magdolna elment és hírül adta a tanítványoknak: Láttam az Urat, s ezt monda nekem”(Jn 20,15c-18)
Második tized titka:
Aki a mennybe fölment”
Hittétel az apostoli hitvallásból(50) a vasárnapi és ünnepi miseliturgiában a pap a hívekkel együtt mondja hangosan és érthetőn: „Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján”Az Írás, az Újszövetség Apostolok cselekedeti című könyve így írja le ezt az eseményt: „a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint merőn nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment” (ApCsel 1,9-11) Ez az esemény Jézus ünnepélyes búcsú vacsorája után történt. Szokás most is családi, baráti körökben egy kellemes vacsorát rendezni, ha valaki hosszabb útra indul. Úgy akarnak elköszönni a távozók, hogy rokonaik, barátaik mosolya ragyogja be a távollét magányát, visszavágyását. Ezt s célt szolgálta az. „utolsó vacsora” is. „Húsvét ünnepe előtt történt: Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette”(Jn 13,1)„Amikor (Júdás) elment, Jézus beszélni kezdett: Most dicsőül meg az Emberfia, s az Isten is megdicsőül benne. Ha megdicsőül benne az Isten, az Isten is megdicsőül saját magában, hamarosan megdicsőül. Fiaim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok, de amint a zsidóknak mondtam, most nektek is mondom: Ahova megyek, oda ti nem jöhettek. (Jn 13,31-33) Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom a világot és visszatérek az Atyához” (Jn 16,28) Az Atya is, a Fiú is és természetesen a Szentlélek is mindig mindenütt jelen van, és ha bármit teremtene, akkor ott is jelen lenne mindegyik Isteni Személy. Az „eljöttem az Atyától, a világba jöttem” ebben az értelemben nem az jelenti, hogy a mennyország a Fiúisten nélkül maradt. Nem azt jelenti, hogy ha valaki keresi, csak a földön találhatja meg, hanem azt, hogy az Atya parancsa szerint teljesíteni kezdi Atyja öröktől érvényes akaratát. Tegyen olyat a földön, amit addig nem tett: kezdje meg a megváltás istenemberi művé. Folytassa harminchárom évig, majd az emberek helyett, akiket testvérének fogadott a megtestesülés pillanatában, emberi természete szerint, szenvedje meg. Ezt befejezve pedig úgy jelenjék meg a mennyországban, ahogy eddig nem lehetett: a megváltás öt szent emlékével a testében üljön immár örökre az Atya jobbján az isteni trónra. Az angyali küldöttség a betlehemi jászolban a pólyába takart kisded testében láthatta az Istenségét is. Hasonlóan a Golgotán, amikor emberi lelkét kiáltva adta át a vele és benne együtt szenvedő Atyának. A halál pillanatában a testéből kiszálló lélekből nem távozott el az istenség. Nem távozott el az emberi lelkével együtt az istenség, hanem a holttestben is egyesülten megmaradt. Mária így őrizte ölében istenanyai méltósága teljes átélésével fiának holttestében is istenségét. Így őrködött a szentsírban eltemetett csupa-seb, csupa-vérfolt test felett a két angyal, akiket Péter és János az Úr őreként virrasztva találtak a feltámadás után is. A feltámadt és mennybe emelkedő Krisztus mögé pedig ezzel a tudattal és óriási imádással, hálával és örömmel a pokol tornácáról kiszabadult embersereg, az Ószövetség megváltott szentjei. A mennyben pedig az angyalok kilenc kara várta az isteni fényben ragyogó Megváltó ünnepi trónfoglalását Atyja trónján. Ennél nagyobb ünnep csak az utolsó ítélet győzteseivel vonuló Urunké lesz. Úgy-e, mindent megteszünk, hogy mi is ott énekelhessük: „Üdvözlégy nagy Király, kit szívünk úgy kíván, enyhülés áldott kútfője. Meghajtom homlokom, hűségem úgy hozom Szent test és vér elődbe” (Ho 135.B,1)
Harmadik tized titka:
Aki nekünk a Szentlelket elküldötte”
Ki a Szentlélek? Ezt a kérdést a katekizmusban teszi fel az Egyház, miután az Atyáról és a Fiúról már sok minden fontosat megtanultunk. A válasz: „a Szentlélek a harmadik Isteni Személy, aki az Atyától és a Fiútól származik. Az Atya az első isteni Személy. Személynek nevezzük azt az önálló valóságot, aki egy értelmes természetben székel. Az isteni természet végtelen szellemi önálló valóság, végtelenül értelmes, tehát mindentudó és végtelenül hatalmas, tehát mindenható. Ezt a végtelenül értelmes és mindenható isteni természetet az Atya saját erejéből öröktől fogva birtokolja. Mivel ezt a titkot tökéletesen megérteni nem tudjuk, a saját értelmes természetünkön keresztül próbáljuk megközelíteni. A magam személyét büszkén tapasztalom. Az ember nem valami, hanem valaki, tehát személy, mert a lelkében van értelme és akarata, és ezeket a szellemi képességeket én birtokolom, csak én tudok az eszemmel gondolkodni és az akaratommal akarni. Az értelmemmel nemcsak tőlem független létezőket tudok megismerni, hanem megismerem saját magamat is. Ezt az ismeretet, az ön-ismeretet mintegy magamra kívülről visszatekintve szerem meg. Istennek az önismerete ís így érthető: Isten önismerete végtelen, mert végtelen természetét csak így tudja tökéletesen megismerni. Istenről lévén szó, ezt az önismeretet személyként kell felfogni, mert Istenben, a végtelen egyszerű lényben csak lényeg (természet) van és személy. Ezt az Istenben létező második személyt viszont szükségképpen megilleti, hogy végtelen természete legyen. Az Atya természete végtelenül egyszerű, oszthatatlan: ezért az egészet adja, ha adja vagy semmit. Mivel az Atya mindig Fiának nevezi önismeretét, meg Szónak, Igének, akiben önmagát kimondja, megnevezi, megfogalmazza, ez csak így érthető. Az öröktől fogva létező Istenben örök ez a viszony. Szent János evangélista ezt a titkot fogalmazza meg evangéliuma kezdetén: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt és Isten volt az Ige”(Jn 1,1) a folytatás aztán tovább viszi a szemlélődő értelmet: „Ő volt kezdetben az Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett”.(2-3) Az Ige az Atyától származik. Származása születés, mert nemcsak édesanyás szülés-születés van, hanem a születés fogalma sokkal tágabb körű: A születéskor élő származik élőtől a természet hasonlóságára. A Fiú isteni születése csak így érthető. A természete pedig nemcsak hasonló az Atyáéhoz, hanem egyenesen és tökéletesen azonos az övével, mert az Atya a végtelen természetet nem is tudja, nem is akarja szétszakítani, átadja Fiának az egészet. A Fiú ettől a végtelen ajándéktól végtelenül boldog. De tudja, hogy az Atya sem lehet nélküle, azért abban a pillanatban vissza is adja. Ettől kezdve az isteni lényeg örökös oda-vissza ajándék. Ez a tökéletes isteni szeretet. Ennek a részese lesz az isteni akarat működése során származó (tehát nem születő) harmadik isteni Személy, a Szentlélek. Ő „az Atyától és a Fiútól származik,(tehát kijön, lehelődik tőlük), megkapja az isteni lényeget és azonnal vissza is leheli nekik. Viszont kettejük szeretetét Ő hivatott tovább- osztani a teremtett lények felé. Ezért mondja Jézus az utolsóvacsorán apostolainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött. De senki sem kérdezi közületek: Hová mégy? Inkább szomorúság tölti el szíveteket, amiért ezt mondtam. De az igazságot mondtam: Jobb nektek, ha elmegyek, mert ha nem megyek el, akkor nem jön el hozzátok a Vigasztaló. Ha azonban elmegyek, akkor elküldöm. Amikor eljön, meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről”. (Jn 16,5-8) a bérmálás szentségében beköltözik a lélekbe, állandó vendégként megvilágosítja értelmünket és megerősíti akaratunkat, hogy a hitünket állhatatosan valljuk, és hitünk szerint éljünk. Kérjük mindig bizalommal: „Szállj szívünkbe nagy Isten, Lélek adó Lélek! Úgy lépjünk az oltárhoz a szívünkben véled. Úgy szálljon fel énekünk áldozati füstje ahhoz, aki vigaszul a Szentlelket küldte” (Ho 98,1) Íme, a mienk a Szentháromság.
Negyedik tized titka:
„Aki téged Szent Szűz a mennybe fölvett”
Az újszövetségi Szentírás leírja, hogy a húsvét utáni negyvenedik napon Urunk, Jézus Krisztus kivezette apostolait a Kedron-patak mély völgyén át a Jeruzsálem mellett hosszan elnyúló és a város fölé magasodó Olajfák hegyére. Az apostolok arról ábrándoztak, hogy borzalmas kereszthalált halt Mesterük földi diadalmenetet kezd és új hatalmas Zsidó országot alapít. Jézus utolsó intézkedésként megparancsolta tanítványainak: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig”(ApCsel 1,8) Megadta a történelmi munkaprogram lényegét: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik” (Mk 16,15-16) Azután, hogy ezeket mondta, a szemük láttára fölemelkedett, és felhő takarta el szemük elől. Amint nézték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi termett mellettük fehér ruhába öltözve. Ezt mondták nekik: „Galileai férfiak! Mit álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki tőletek az égbe vétetett, úgy jön el ismét, amint a szemetek láttára a mennybe ment”(ApCsel 1,11) Ezzel megfestették a világtörténelem hátralévő részének kontúrjait: az istenhívők a mennyországba vétetnek, a sátán megtévesztettjei pedig lezuhannak a pokolba. Amikor Jézus haldoklott a keresztfán, „látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: Asszony, nézd, a fiad! Azután a tanítványhoz fordult: Nézd, az anyád!’Attól az órától fogva a házába fogadta a tanítvány” (Jn 19,26-27) Jézus a földi pályáját még be nem végzett Édesanyját a legkedvesebb tanítványának a gondjaira bízta János apostol szeretettel bélelt szerény földi otthont adott neki. Amikor elérkezett az Atyától kijelölt földi élet vége, mint minden embernek, Jánosnak nem a „végső tisztességet”, hanem a tisztes temetést kellett megadnia. A Szűzanya tartózkodási helyéül nagyon régi feljegyzések Efezust jelölték meg. A szent egyházatyák és nagy hittudósok az Istenszülő mennybevételéről úgy beszéltek ünnepi homiliában és szentbeszédben, hogy az a keresztény hívők előtt már ismeretes és elfogadott igazság, de a tényt még érthetőbben fejtették ki. Az ünnep értelmét és tartalmát mélyreható érvekkel tárták hallgatóik elé. Főként azt igyekeztek kifejteni, hogy ezen az ünnepen nemcsak azt ünnepeljük, hogy a Boldogságos Szűz Mária teste nem volt alávetve a romlandóságnak, hanem azt is, hogy halál felett diadalt aratott, és egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak példájára teste is megdicsőült a mennyben. Ennek az egyházi hagyományban levő igazságnak a legkiválóbb hirdetője Damaszkuszi Szent János volt. Amikor a Boldogságos Istenanya test szerinti mennybevételét párhuzamba állítja a többi kiválóságával és kiváltságával, lángoló ékesszólásával azt mondja: Illő volt, hogy ő, aki szüzességét a szüléskor is sértetlenül megőrizte, halála után is megőrizze testét minden romlástól. Illő volt, hogy ő, aki Teremtőjét gyermekeként hordozta méhében, Isten hajlékába jusson. Illő volt, hogy a jegyes, akit az Atya jegyzett el, a mennyei otthonban lakjék. Illő volt, hogy ő, aki szülésekor a fájdalom tőrétől mentes maradt, de amikor a Fiát a keresztfán látta, a szívét döfte át a fájdalom tőre, ott lássa Fiát az Atya mellett trónolni. Illő volt, hogy az Isten Anyjáé is legyen az, ami a Fiáé, és hogy minden teremtmény tisztelje őt, mint Isten Anyját és szolgálóleányát” (Papi breviárium, IV. 1124-1125) XII. Pius pápa Szűz Mária menybevételét nemcsak lélekben, hanem teste és lelke sértetlen egységében dogmaként hirdette ki 1950.XI.1. 
Ötödik tized titka:
„A ki téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott”
Urunk, Jézus! Te úgy indultál a földről a mennybe, hogy istenemberi erőd emelt a magasba. Az apostolok döbbenten néztek utánad: Valóban nem leszel zsidó ország lovag királya? Távozásod volt a válasz: Nekem nem kell a földi uralom. A világmindenség ura és királya vagyok. Semmiféle segédeszközt nem használok, nincs gyorsulási határpont: emelkedem, amíg láttok. Pillanat alatt a mennyek kapujában leszek, s velem együtt lép a mennyig az Ószövetség minden hívője, aki bízott Megváltójában. A menny kapuját is kinyitom, fogadok mindenkit, „aki hisz bennem és megkeresztelkedik” hite jeléül. Nem tudom, ott volt-e az édesanya az Olajfák hegyén, de Jézus pápája, XII. Pius tévedhetetlenül kijelentette, hogy amikor lejárt az ő földi életének küldetése, Fia isteni ereje átölelt téged, édesanyját. Egykor örömmel ölelted át a názáreti házikóban, amint az angyal tisztázó szavai nyomában kiejtetted: „íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(Lk 1,38). „A Szentlélek szállt rád és a Magasságbeli ereje borított be árnyékával”(35) és édesanya lettél. Egész lényed ölelte át akkor szeretetével az Isten megtestesült Fiát, aki abban a pillanatban Szűz Mária Fia is lett. Mária nem szólt senkinek, sem szüleinek, sem Szent Józsefnek. Zakariás pap házába indult, Ein-Karimba, Jeruzsálem mellé. Szolgálni az idős Erzsébetnek, akiről az angyal tett említést: „Erzsébet is fogant (öregségében), mert Istennél semmi sem lehetetlen”(36-37) Belép a rokon „kislány”, köszönti az idős édesanyát, akinek a szíve alatt örömtáncba kezd a hat hónapos fiú magzat. A Szentlélek sugall neki: ez a rokon kislány a Megváltó édesanyja. Pár napos magzatát Isten fogadott fiává avatta a megszentelő kegyelemmel, amit rajtad keresztül árasztott rá. Kilenc hónap múlva Mária újra ezen a vidéken jár. Szülés előtt áll. A túlzsúfolt Betlehem barlangjában megszületik a Megváltó. Édesanyja pólyába takarta és jászolba fektette. A legelőn őrködő pásztoroknak angyal, majd angyalok nagy serege mondja el a jó hírt: „Ma megszületett a Megváltó nektek, Krisztus, az Úr Dávid városában”(2,1) Elmentek,”megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket”(16) Harminchárom év múlva már sok ezren keresik. Egy dühödt, de vezető kisebbség üldözi. Egyik tanítványa árulója lesz. Édesanyja tudja, hogy szenvednie kell, félti követi. Fiát még látja, amint az utolsó vacsorán ünnepélyesen örökre lezárja az Ószövetséget a bárány vacsorával és megköti az újat a saját vérében.(Lk 22,14-20) Másnap ott áll az ordító tömeg közelében és hallgatja a sokszoros átkot Pilátus római helytartó előtt: „Nézzétek, a királyotok! Halál rá! Halál rá, keresztre vele! Pilátus megkérdezte: Keresztre feszíttessem a királyotokat? De a főpapok tiltakoztak: Nincs királyunk, csak császárunk! Erre kiszolgáltatta nekik, hogy feszítsék keresztre” (Jn 19,14b-16) ám Pilátus a feje fölé ezt íratta: A Názáreti Jézus a zsidók királya. Akkor tiltakoztak, de az óta sem változtatták meg a véleményüket. Jézus az emmauszi tanítványoknak felteszi a kérdést: „Nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”(Lk 24,26) Igen, az Úr így ment be és így vitte be Édesanyját is a mennyei királyság dísz trónjára. Egyháza pedig így szólítja azóta: „Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Vértanúk királynéja, Hitvallók királynéja, Szüzek királynéja, Minden szentek királynéja, Áteredő bűn nélkül fogantatott királyné, Mennyekbe felvett királyné, Szentolvasó királynéja, Béke királynéja, Magyarok Nagyasszonya (királynéja) könyörögj érettünk!”Szent István királyunk földi országot adott neki, amikor hazánkat végrendeletileg a Mennybevitt Nagyasszonynak adta.„Felvitetett magas mennyországba, angyali szép örvendetes házba, e nap a Szűz nagy menyasszonyságba, az Istennek drága hajlékába. A mennyei Atya udvarába, felső Sion drága városába, dicsőséges szép palotájába, már bemégyen nagy vígasságába”(Ho 167,1-2)