Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Rózsafűzér királynője - Örvendetes rózsafűzér

Sok fajta rózsafüzér ismert a múlt évezredből. Ezeket a régi imamódokat újabb formák követték a közelmúltban. A rózsafüzér legismertebb formáját veszem alapul, a tizenöt tizedes olvasót, mert célom az Üdvözlégy ima alatt ajánlott elmélkedések ismertetése.
A bevezető Üdvözlégy ima kérései:
Aki hitünket növelje.
Az imádság alapállása a hit erényében való növekedés. Néhány fontos üzenet a Szentírásból: „Mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Istenhez járul, annak hinnie kell, hogy ő van, és megjutalmazza az őt keresőket”. (Zsid 11,69) „Jézus ezt felelte neki: Bizony, mondom nektek, ha volna hitetek és nem kételkednétek, nemcsak a fügefával tehetnétek meg ezt, Ha azt mondanátok ennek a hegynek: Emelkedj fel, és vesd magad a tengerbe, megtörténne. Mert mindazt, amit imádságban hittel kértek, megkapjátok”.(Mt 21,21) „Ha tudsz hinni, minden lehetséges annak, aki hisz. A gyermek apja azonnal felkiáltott, és könnyeket hullatva azt mondta: Hiszek Uram! Segíts hitetlenségemen!” (Mk 9,23-24) „Menj, a hited meggyógyított téged”. (Mk 10,52) „Akkor az apostolok azt mondták: Növeld bennünk a hitet!” (Lk 17,5)
Aki reményünket erősítse.
Ez is fontos kérés. Az imádság egyik célja, hogy egyre biztosabbak legyünk az üdvözülésünkben. Bűnre hajló az emberi természet, ezért a kegyelemeszközök (szentségek, szentelmények, ima) segítségére mindenki rászorul, hogy az örök üdvösséget és az annak elnyerésére szolgáló eszközöket remélni tudjuk.
Aki szeretetünket tökéletesítse.
A szeretet a legnagyobb isteni erény (1Kor 13,13), de egyszersmind a legeslegnagyobb az összes erények között. Mivel az emberek sok esetben az önszeretet foglyai, és imáikban is először magukra gondolnak, azért kérjük szeretetünk tökéletesítését, vagyis az erőt, hogy buzgó imával felebarátainkat segítsük elsősorban
Mint a neve is hangoztatja, azokra az örömökre figyeltet bennünket, amelyek Jézus és Mária életét betöltötték úgy, ahogy a Teremtő az emberi történelem kezdetén elrendelte. Az Emberfia már nemcsak az Atya ölén él Isten Egyszülött Fiaként, hanem emberként, a szentcsalád boldog kisgyermekeként élvezi azt az örömöt, amelyet az emberiség boldogságára az Atya megtervezett és elrendelt. A ma élő emberek számára biztatás: Isten most is ezt az örömteli életet kínálja az általa rendelt erkölcsi elvek keretei között.  
Első tized titka:
„Akit te, Szent Szűz, a Szentlélektől fogantál”
Elképzeljük azt a jelenetet, amelyben Mária a világ legnagyobb eseményére készül. Mária nem sejti, mi történik vele, de a Gondviselés megfelelő összeszedettséget teremtett benne és körülötte. Ősi magyar énekünk így fogalmazza meg ezt az áhítatot:„Harmatozzatok égi magasok, Téged vár epedve a halandók lelke: Jöjj el édes Üdvözítőnk!” (Ho 2.1) Belép szerény hajlékába a mennyország egyik főangyala. Mélyen meghajolva köszönti a tizennégy-tizenöt éves gyönyörű lányt, és elmondja Isten üzenetét: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28) és következik a csodálatos üzenet: „Ne félj, Mária, kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz Ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni. A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,30-32.35) a legboldogabb édesanya: Isten Anyja. A jövendő mostani édesanyák Éva ujjongásával köszönthetik áldott állapotukat: „Anyának érzem, ó, Ádám, magam” (Madách Imre, Ember Tragédiája) Ahogy az ember tragédiája boldog reményre fordult, az emberiség, benne a magyarság keserű sorsa egy-egy új anyasággal biztató jövővé válhat. Imádkozzátok a rózsafüzért. Nemzetünk imádkozzunk velük együtt.
Második
tized titka:
„Akit te, Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál”
Mária Gábor angyal távozása után bizonyosan nagyon boldog volt. Ez a boldogság a természetfeletti ajándékok bőségét kísérte: kegyelemmel teljes, Isten Anyja, Fia Jézus nevet kapott az Atyától, tehát a világ megváltója lesz, ősapja, Dávid örökösnek ígért trónját kapja meg. Ez olyan üzenet-sor, amihez hasonlót sem kaphat soha senki a világon. Ő pedig szíve boldogságát elrejtve egyedül örül. Nem szól szüleinek és eljegyzett vőlegényének, Józsefnek sem. Vajon volt-e, lehetett-e természetes öröme, hiszen a fentebbi ajándékok magasabb rendűek? Azok az édesanyás örömök Isten nagy ajándékai minden asszony számára, aki az Úr akarata szerint vállalja az élet szolgálatát. Az anyaság öröme akkor jelentkezik az asszonyoknál, amikor biztosak lesznek, hogy szívük alatt élet fakadt. Mária ezt a Szentlélektől való szűzi foganás pillanatában tudta, tehát teljes okkal örülhetett. A tökéletes örömhöz nem kellett sem nyilvánosság, sem hírverés. Páratlan öröm egyedül is. Örömében viszont újabb forrás nyílott, amikor fülében megcsendült az angyal szava: „íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségében, és már a hatodik hónapban van, akit magtalannak hívtak”. (Lk 1,36) Ez a rokoni öröm is helyet kapott a szívében a maga tengernyi boldogsága mellett, hiszen ismerte Erzsébet gyermek utáni vágyát és sok évtizedes csalódottságát. Újabb öröm tetézte ezt is: nyilván nemcsak azért említette az angyal ezt a jó hírt, hogy ő könnyebben tudja elfogadni a szűzi anyaság lehetőségét, hanem bizonyára biztatásnak szánta, hogy fiatal életerejével menjen segíteni idős rokonának a nehéz napokban Tudta, vagy legalább érezte, hogy a segítő szeretet a legnagyobb örömforrás az embernek. Elindul Názáretből az Ezdrelon síkságon a Jordán folyó felé. Az utat ismeri a jeruzsálemi zarándoklatokról. Félni nem kell: két őrangyal vigyázza lépteit. Az édesanyák tudatos szeretetével már magzatának él. Beszél hozzá. A szeme már úgy nézi a ringó vetést, a kék eget, a környező hegyeket, dombokat, hogy az élete Ura mindenről pontos, lelkes közvetítést kapjon. Közelednek a Jordán felé. Friss vizet kortyint mindkettőjüknek az ország egyetlen komolyabb folyójából. Következik Jerikó. Milyen hévvel mesélheti: tudod, Kisfiam, ez a város egy régi vár helyén épült, amelyet őseink harc nélkül foglaltak el Atyád segítségével. Innen indult a honfoglalás. Aztán jött a meredek út, a tetőn Jeruzsálem. A hegy alatt kanyargó útról fel lehetett látni az ősapa, Dávid síremlékére, fentebb az Isten házára, amit majd olyan szépen fog kiejteni már tizenkét évesen: Atyám háza. Innen aztán már közel Ein Karim. Ott laknak Erzsébeték, ott vár ránk egy másik kis magzat. „Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. És történt, hogy amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, felujjongott méhében a magzat, és Erzsébet eltelt Szentlélekkel. Hangosan felkiáltott: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog vagy te, aki hittél, mert be fog teljesedni mindaz, amit az Úr mondott neked”. (Lk 1,40-45) a látogatás, az üdvözlés és a maga mérhetetlen boldogsága gyönyörű énekben csendül fel Mária ajkán: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék” (46-48)
Harmadik tized titka:
Akit te, Szent Szűz, a világra szültél.
Kilenc hónapig csak a Szűzanyáé volt a világ legnagyobb kincse: a megtestesült Istenfia. Igaz, a kiválasztott előfutár és édesanyja, Erzsébet közvetlenül érezték csodatevő hatalmát, és ez már a jövendő örömforrás előjele volt a bűnös és beteg világnak: itt van a földön a Megváltó. Ám ez nagyon zártkörű és rövid ideig tartó öröm, amely majd mindenkinek az életét megvidámítja, ha a látható világba lép a „Minden vigasztalás kútfeje”, „Jézus, az élet szerzője”. Még az utolsó teljes, tökéletes együttlét: még igazán csak az Édesanyáé. Ezek az utolsó hetek, napok, órák azonban már a nagy eseménynek, a születés titokzatos történéseinek vannak szentelve. A gyermeket szíve alatt szeretgető Édesanya készül a szülésére, az anyai áldozatra, majd az önálló első életjelre: sírva, de boldogan jelzem élek, itt vagyok! Ettől a perctől kezdve a szeretet vég nélküli alázatos szolgálattá változik. Ennek leghamarabbi eszközeit elő kell készíteni. Kis ingecskék, pólya, pelenkák. Ezeket varrni, ezerszer megsimogatni: ez az édesanyák csodaszép élménye. Szent József elkészíti a keleti bölcsőt. Minden kész a szerény házban, hogy Dávid király legigazibb Fiát illően fogadják a késői leszármazottak. Ekkor robban bele terveikbe egy császári rendelet. „Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztus császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kirínusz kormányozta. Elment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába”. (Lk 2,1-3) Elgondolkodik korunk embere: Az Isten Fiának dirigálhat a földi úr? Jézus bele akart születni az emberi közösségbe. Vállalta ezzel az összes kötelezettséget, ami az emberi társadalmat érintette. – Miért kellett Máriának áldott állapota utolsó napjaiban kimozdulnia kínos és hosszú utazást kezdenie? Nem lett volna elég Szent Józsefnek elmenni és bediktálni családja minden adatát? Ez az összeírás nem népszámlálás volt csupán, hanem minden birtokos minden vagyontárgyát: ingó és ingatlan adóalapját saját magának kellett bevallania. Jézus két családfája (Mt 1,15-16)(Lk 3,23) alapján teljesen biztos, hogy Mária és József unokatestvérek voltak. Máriának szüzességi fogadalma ellenére feleségül kellett mennie Józsefhez, mert örökös lány volt, nem lévén fiú testvére, neki kellett örökölnie a családi birtokot, és rokoni házasságával biztosítania kellett, hogy a birtok ne kerülhessen ki a nemzetség köréből. Mivel Dávid király családi öröksége Betlehemben feküdt, erről Máriának kellett gondoskodnia, ha nem is lakott helyben. A legfőbb ok pedig Isten akarata volt. Ő már hatszáz évvel azelőtt megüzente Mikeás próféta által: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Júda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója; származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza”. (Mik 5,1) Nem tudjuk, hogy Máriáék ismerték-e ezt a prófétai írást, de Isten akaratának teljesülnie kellett. A császár is szolga Isten szemében. Egyébként pedig Jézus az egész világnak született. Mária és József tehát összecsomagolták a babakelengyét az útra szükséges holmikkal együtt, és nekivágtak a nagy utazásnak a Jordán felé, onnan a folyó mentén Jerikóba, Jeruzsálem és Betlehem irányába. Megérkezésük után szállást kellett keresniük. Jámbor ájtatosságot tartunk nálunk is ennek emlékére: sajnáljuk a Szentcsaládot, legfőképpen a kicsi Magzatot, hogy szívtelenül elutasítják mindenünnen. Pedig csak ennyit ír az evangélista: „nem kaptak helyet a szálláson”. (Lk 2,7) a szállás tele volt az összeírásra érkezett hazalátogatókkal. A kis Jézus pedig azért rendezte így, hogy kellőképpen hangsúlyt adjon: senkitől semmit nem vár, nem vesz el; Ő akar adni! Kimennek tehát az üres birkahodályba. Ott születik meg a Király.„Megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta őt és jászolba fektette”. (7) Megosztotta sok földönfutó és hajléktalan nyomorát. Első látogatói a pásztorok voltak, akiket viszont angyalok küldtek hozzá. Ők énekelték meg a nagy örömöt, amit a kis Jézus hozott: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!” (Lk 2,14)
Negyedik tized titka:
Akit te, Szent Szűz a templomban bemutattál.
Az Ószövetség szigorú parancsa volt, hogy az elsőszülött fiú, aki anyja méhét megnyitja, Istennek szentelt gyermek. Arra kötelezi a családot ez a törvény, hogy fel kell ajánlani a kisfiút az Úrnak. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy negyvennapos korában az ország bármely részéről oda kellett vinni a szent sátorhoz, később a templomba. Ott a papok udvarán álló égőáldozatok oltára mellett át kellett adni a szolgálattevő papnak a kezébe. Ő elvette a kisbabát, a templom bejárata elé állt vele. Háromszor magasra emelte, így felajánlotta a Magasságbelinek, jelezve: tudjuk, hogy Egyiptomban a fáraó megátalkodott magatartása miatt Isten tízedik csapása az volt, hogy minden elsőszülött fiúnak meg kellett halnia, amikor az esthajnalcsillag, a Merkur feltűnt az égen. Isten a zsidók elsőszülötteit megóvta a hirtelen haláltól, ha az előzetes utasítás szerint a család leölt egy egyéves hibátlan hímbárányt, és annak a vérével a ház bejárati ajtajának keretét megkenték. Ez a hitvallás jele volt: a fáraóval ellentétben mi hisszük, hogy Isten, atyáink: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, az élő, igaz Isten mindenkinek Ura, parancsainak mindenki engedelmeskedni köteles, az engedetleneknek pedig viselniük kell az általa kirótt büntetést. Ezt a hitet jutalmazta Isten akkor az összes elsőszülött zsidó fiú életben maradásával. A későbbi nemzedékek pedig híven őrizték a szövetség idejére érvényes isteni döntést. Ugyanilyen rendelkezése volt az Úrnak, hogy az állatok elsőszülötteit is neki kell szentelni. Így emlékeztette Isten választott népét, hogy el ne feledjék, az élet Ura ajándéka minden új élő. Ezeket az állatokat meg is kellett ölni, így áldozattá váltak,de azt megengedte az Úr, hogy kisebb értékű állattal fel lehetett cserélni a nagyobb állatot. Jézus mindenben ragaszkodott Atyja parancsához. Ezt a gondolatot sugallta Édesanyja és nevelőapja lelkébe. Elvitték tehát Őt is az elírások szerint Betlehemből Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak. Édesanyja beállt az anyák sorába. Nem kért kiváltságot. Türelmesen várakozott, amíg az előttük lévők végeztek. Akkor Mária mellé odalépett egy tekintélyes próféta, az agg Simeon, aki egész életében imádkozva várta, hogy Isten jósága részesítse abban a kegyben, hogy a megígért Megváltót megláthassa. A Szentlélek jelezte neki, hogy ez a perc bekövetkezett. Sietve ment föl a templomhegyre. Semmi külső jel nem mutatta az ég és föld Urát. A Szentlélek vezette oda Mária mellé. Elkérte a kicsi Jézust az Édesanyjától. Öreg szeme könnybe lábadt, szíve megtelt örömmel, és hálaének zendült ajkán: „Bocsásd el most, Uram, szolgádat szavaid szerint békességben, hiszen már meglátták szemeim, akit küldtél, az Üdvözítőt. Őt adtad számunkra csodájára minden népnek, hogy fényeskedjék az egész világnak, mint választott néped dicsősége” (Lk 2,29-32) A tiszteletreméltó aggastyán megjelenése, a suttogó értesítés a vidékieknek: Ez ám a mi prófétánk, a hangos hálaének nem múlt el hatás nélkül. A többi édesanya kicsit talán irigyelte is a Szűzanyát. Pedig elhangzott neki is egy jövendölés: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, amelynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai”(34-35) Az imádkozó, böjtölő Messiás-várás képviselője Anna próféta asszony is hallja, látja mindezt. Örül és hírét viszi az Úr kegyelmének. Az Istenanya pedig szívébe vés mindent. Boldogan öleli kisfiát, és viszi az oltár mellé. A pap mit sem tud az előzményekről. Átveszi a következő csecsemőt, felemeli háromszor előírás szerint, megnézi, hogy előírás szerint átadják-e a galambokat elégő áldozatnak, és visszaadja az immár törvényesen megváltott kisfiút szüleinek. Az Édesanya pedig tudja jól, hogy felnőttként még egyszer oda kell adnia drága Gyermekét ekkor már örökös áldozatul, ahogy Izajás próféta könyvéből pontosan tudhatta. A tőr, amely az ő lelkét járja át, ott lebeg felette. Ám a 109. zsoltárból azt is tudja, hogy Fia az egyetlen örök főpap, aki mindenkit Atyjának ad.
Ötödik tized titka:
Akit Te, Szent Szűz a templomban megtaláltál.
I
sten parancsa szerint a zsidó hívőknek évente egyszer el kellett zarándokolniuk a jeruzsálemi templomba. Ez a kötelezettség tizenkét éves korban kezdődött. Három ünnep adott alkalmat erre a templomlátogatásra: a zsidók húsvétja (menekülés Egyiptomból), pünkösd (a hetek ünnepe) és a sátoros ünnep (a negyven éves pusztai vándorlás emlékére). Az ünnepek közeledtét Jeruzsálemben és az ország magasabb hegycsúcsain lobogó máglyatüzek jelezték. A helységek lakói meg szoktak egyezni abban, kik melyik ünnepre zarándokolnak, így biztosítva volt az otthonuk betörések és egyéb károk ellen. Jézus „szülei pedig minden évben elmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Mikor azután tizenkét esztendős lett, fölmentek mindnyájan az ünnepi szokás szerint. Amikor elteltek az ünnepnapok és már visszatérőben voltak, a gyermek Jézus ottmaradt Jeruzsálemben, és nem vették észre a szülei. Úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék”. (Lk 2,41-45) Tizenkét évvel korábban a negyvennapos kis Jézust a Szűzanya csak Simeonnak és Annának adta kezébe, hogy megnézzék a világ Megváltóját. Amikor pedig a bemutatás szertartásának vége szakadt, a Szűzanya újra karjába vette. Vigyázott rá nagyon. Most, tizenkét évesen, már valamelyest önállónak minősült Jézus és a kortársai, sőt korunkban is így gondolkodnak a zsidó állam keretében a fiúkról: esküt kell tenniük ebben a korban a haza védelmére. Természetesnek tűnt, hogy Mária nem foghatta fia kezét. Mint fiú kortársaival együtt a templomban a férfiak udvarában állt a szertartások alatt, édesanyja viszont az asszonyok udvarában volt. Így érthető, hogy a visszaindulásnál sem keresték: biztosak voltak a szülei, hogy jó helyen van a csoportban. Az első pihenőben azonban elfogta a szülőket a jogos aggodalom, hogy hol lehet a rájuk bízott különleges Kincs, hiszen ott már csak a názáretiek csapata volt jelen. Vissza is tértek a fővárosba megkeresni. Három napig sikertelen volt a keresés. Gondolom, mások is furcsállják, hogy lehet egy templomban három napig nem találni valakit. Ott más volt a helyzet: viszonylag kis templom, Isten lakóháza, ahová csak a napi szolgálatos pap tehette be a lábát a szertartásos tömjéngyújtáskor. Előtte kis udvar volt az égőáldozatok oltárával. Ennek kerítésénél kezdődött a zsidó férfiak udvara, ahol sok tízezren elfértek. Újabb udvar a zsidóasszonyok és lányok részére. Mellette a pogányok udvara, ahová nem-zsidó férfiak és nők is bemehettek imádkozni. Más épületek is tartoztak még a templomhoz, amelyekben tanítások, megbeszélések voltak lebonyolíthatók (Salamon tornáca). Ezen kívül a templomhegynek a Kedron-patak völgyére néző lejtőjén hatalmas lépcsősorok készültek iskolai foglalkozásra. Nos, ott tartózkodott Jézus. Elvegyült a kortársai közé, hallgatta a rabbik tanításait, és kérdéseket is tett föl nekik. Fel is tűnt mindenkinek, hogy ez a fiú nem járt még itt, honnan vette a tudását? „Mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak okosságán és feleletein” (Lk 2,47) „Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: Fiam! Miért tetted ezt velünk? Í me, apád és én bánkódva kerestünk téged. Ő pedig ezt felelte nekik: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem? De ők nem értették meg, amit nekik mondott” (48-50) Mit nem értettek meg szülei? Ha már nagykorúnak kellett kezelni, akkor el kellett kezdenie a küldetését, amiért megtestesült, hogy majd harminchárom évesen elmondhassa: „Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek”(Jn 15,15)