Kovács Bánk Ferences

gyémántmisés pap

hitszónok

Napi Evangélium


KATTINTS A KÉPRE
Úrnapja után elmélkedés ötödik rész  
Isten helyreigazította Sára szavait. Nem keményen, hiszen az idős asszony különös kíméletet érdemel, a kíváncsiság pedig igen erős kísértés számukra ifjan és öregen egyaránt. Isten azonban az igazságot nem hagyhatja sértve, helyre kellett igazítania. A fontosabb és nehezebb tennivaló ezután következett. Rendet kellett teremtenie Szodoma és Gomorra dolgában. Ebben a tekintetben nemcsak a lakosok büntetése volt az igazság védelmének fontos pontja, hanem az is, hogy mind Ábrahám, mind a mennyország hatalmas tábora is jól értse az elkövetkező nap szörnyű büntetését. Hiszen az angyalok figyelik embertestvéreik sorsát, és azt kizárólag a földi történéseken keresztül mutatja meg nekik a fölséges Isten. Az angyaltábor üdvözült és elkárhozott része nagyon kíváncsi lehetett a megtestesülés előtti idők egyik leggyökeresebb büntetése valóban indokolt-e? „A férfiak (az Istent kísérő és látszólagos embertestbe öltözött angyalok) elindultak és Szodoma felé ették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. Akkor az Úr így szólt: Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök? Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe. Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig egész háza népének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki”. (Ter 18,16-19) Az Úr emberi módon gondolkodva eltöprengett a távoli jövőn: Annak a kétezer évnek a végén vajon szólhat-e majd az akkori júdeaiaknak (zsidóknak), akik büszkén Ábrahám fiainak vallják magukat, és dühösen védik előjogaikat a galileai Názáretből való rabbival szemben, ha most nem fedi fel legalább rejtelmesen az igazságot. Amikor Ábrahám észrevette a három vándort és eléjük szaladt, majd mélyen meghajolva köszöntötte őket, tulajdonképpen csak az egyikhez szólt:„Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat” A vendéglátás már mindhármuknak szólt (Ter 18,1-5) Most tehát jónak látta felfedni kilétét, és megjelenése további célját. Mi viszont, akik már az Újszövetség részesei vagyunk, idézzük fel igazi kilétét: Jézust, az Atya Fiát, a megtestesült Igét, szamaritánusnak bélyegzik a kevély júdeaiak: „Hát nincs igazunk, amikor szamáriainak és ördögtől megszállottnak mondunk? Nem vagyok ördögtől megszállott felelte Jézus, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse, és ítéletet mondjon. Bizony, bizony mondom, mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.” A zsidók közbevágtak: Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad? Jézus így válaszolt: Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, s megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki. A zsidók felháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”. Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot” (Jn 8,48-59) Visszatérünk Ábrahám idejébe. Még együtt áll a jövendő Megváltó, a földi és mennyei közbenjárók. Csak Jézus tudja, hogy nincs mentség azoknak, aki saját döntésükkel örök kárhozatra ítélték magukat.  Már menthetetlenek.

Úrnapja után negyedik elmélkedés
Amint láttuk a Szentírás szövegeiben,a sátán világszerte elterjesztette a bálványimádást. Ezzel gyakorlatilag kiszorult az egy igaz Isten tisztelete az emberek életéből. Úgy vélte az ördög, hogy Isten teremtő célja, az egyre szaporodó fogadott gyermekeiből álló családja elapadt. Mintha még az egyetlen kiválasztott, Ábrám, is csak vergődne hitével. A neve szerint ugyanis ő egy bálvány fia, hiszen úgy szólítja mindenki: Apám Rám. Most, hogy a bizalmát vesztett Sárai, aki neve szerint csak Ábrámnak úrnője: (az Én Úrnőm), már nem reménykedik egyéni anyaságban sem, nem hogy sokaság anyja lehetne, meg kell hallania, hogy Isten nem tekinti a szolgáló fiát az áldás fiának. Istennek a terve változatlan: Sárai szülni fog, amikor az Úr terve teljesül.„Amikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt, az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá: Én El Shaddái vagyok, (ami mindenható Istent jelentett, aki még a hegyeknek is Ura) járj előttem és légy tökéletes. Szövetséget hozok létre köztem és közted, s megsokasítalak, szerfölött megsokasítalak. Erre Ábrám arcra borult, Isten pedig azt mondta neki: Nézd, ez az én szövetségem veled. Te népek sokaságának atyja leszel. Ezét ne hívjanak Ábrámnak, hanem Ábrahám (Áb-rahám) legyen a neved, mivel népek sokaságának atyjává teszlek. Szerfölött megsokasítlak, néppé teszlek, és királyok származnak tőled. Szövetséget kötök köztem és közted, majd utánad utódaid Istene leszek.  Neked és minden utódodnak adom a földet, amelyen most mint jövevény tartózkodsz: Kánaán egész földjét birtokul, és én Istenük leszek”(Ter 17,1-8) A szövetségem jele: Minden fiút születése nyolcadik napján körül kell metélni.Ezt a jelet Ábrahám Izmaelen és férfi rabszolgáin sürgősen végre is hajtotta és maga is fölvette. Egy év múlva újabb fontos jelét adta atyai jósága és igazságossága működésének. „Az Úr megjelent neki (Ábrahámnak) Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. Fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt, és így szólt: Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat, és telepedjetek le a fa alatt. Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat. Azok így szóltak: Tedd, amit mondtál” (18,1-5) Ábrahám ezzel gyorsan ügyes gazdaként maga rendelkezett. A sátorba lépett, Sárának szólt, hogy vegyen három adag lisztet, kelessze meg és süssön belőle lepényt. Utána a távolabb legelésző állatokhoz futott. Kiválasztott egy „fiatal és erős borjút”. Szolgája kezére adta, hogy készítsen belőle finom ételeket a három vendégnek. Előételnek tejet és vajat kínált. Aztán amint elkészült a bográcsgulyás, eléjük tette a bográcsot, ő maga pedig ott állt előttük a fa alatt. Mindet a szigorú keleti udvariasság szerint végezte. Amikor aztán elfogyasztották az ételeket, a fővendég, akit Ábrahám Istennek kijáró leborulással köszöntött, így szólt: „Hol van a feleséged, Sára? Ezt válaszolta: Itt a sátorban. Az folytatta: A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz. Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg. Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: Miért nevet Sára, és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád, és Sárának már fia lesz. Sára tagadta és azt mondta: Nem nevettem. De ő így válaszolt: Igenis, nevettél”(9a-15)  

Úrnapja után elmélkedés harmadik rész
A végtelen szeretet Istene évmilliókat szánt a megteremtett világmindenség kialakítására.  A célja mindezzel nem az, hogy valamit kapjon teremtményeitől, hanem hogy a teremtmények döbbenjenek rá arra, hogy Istennek semmi sem sok, ha boldogságot oszthat. A Szentháromság végtelen benső boldogsága mellett szülessenek anyagból és lélekből álló új életek, akik ismerni és szeretni tudnak, akik boldog örömmel ejtik ki ezt a drága nevet: Mi Atyánk. Szaporodjanak a földön az ajkak, akik az „édesapám és édesanyám” kiejtése után megtanulják, és folyton ismétlik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved!” Én pedig körülragyogom napfénnyel, termelem nekik az ízes ennivalót, alakítom szállásukat, ébresztem bennük a pazar gondolatokat és dús érzelmeket. Az én világom a végtelen igazság és önzetlen szeretet világa. Az ellenségem mindennek az árnyékát képes nyújtani nekik. A csodás érzést, a döntést szabadon hagyom nekik, dönthetnek mellettem vagy ellenem. De egyszer végső döntést kell hozniuk, amit megváltoztatni már sohasem lehet. Küldtem „helyettem beszélőket” prófétákat, majd a fiamat. Úgy gondoltam, „Őt csak becsülni fogják. De amikor a szőlőművesek meglátták a fiút, így biztatták egymást: Itt az örökös. Gyertek, öljük meg, és mienk lesz az öröksége.  Nekiestek, kidobták a szőlőből és megölték. Amikor majd megjön a szőlő ura, vajon mit tesz a szőlőművesekkel? A gonoszokat a gonoszok sorsára juttatja, szőlőjét pedig más bérlőknek adja ki bérbe, akik idejében beszolgáltatják a termést”. (Mt 21,38-41) így következtettek a gazdag farizeusok. Jézus azonban a Mennyei Atyáról beszél, aki nem farizeus, hanem Isten. Most négyezer évre kezdünk visszatekinteni, hogy lássuk és kezdjünk normálisan gondolkodni Atyánkról és az Ő Fiáról. Amikor az emberiség behódolt a sátánnak, Isten keményen büntette őket: vízözön (Ter 6,13-8-22); Bábeli torony (11-1-9); zsidók lázadása után a negyven éves vándorlás és az idősebbek kipusztítása (Szám13,1-21,9); Izrael- állam elpusztítása (Kr.e.722); Jeruzsálem pusztulása (587-586). Isten keményen bünteti a bűnösöket, de nem pusztítja el a világot. Mindig élve marad a remény a Messiásban.
A MESSIÁS kora
Isten meghívja Ábrámot. „Az Úr így szólt Ábrámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-4) Ábrám is, felesége Sárai is hatvan éves. Gyermektelenek. Ez szörnyű szégyen. A gyermek Isten áldása. Az Úr áldása gyakorlatilag biztosítva van. De mikorra? Majd. Hinniük kell benne. A Messiás első megjelölt ősapja vezekel az emberiség nagy vétkeiért, a gyermekek elutasításáért. Sikertelen kísérlet az akkori kor szokása szerint Sára ötletére: legyen az ő rabszolganője Ábrám mellékfelesége, és annak a fia számítson be az isteni ígéretbe. Oktalan magatartás. Iszonyú háborúk kezdete, amely Kr-e. 2000-től tart a mai napig. Ebből mi következik? Isten a jóindulatú, de az akaratával ellentétes megoldásokat nem áldja meg. Kemény, szinte reménytelen állapot, amely talán örökké tart? Ez az út nem járható az üdvösség felé. Ábrahám megnyugodott: van már fia. A kérdés megoldódott. Isten: Nincs megoldva. Körül kell metélni Izmaelt is, tizenkét fejedelmet fog nemzeni, de nem ő a Messiás őse. (Ter 17,20)

Úrnapja után második elmélkedés
A Második Isteni Személy tökéletes mása a végtelenül jó Mennyei Atyának. Vállalta a megtestesülést, hogy emberi természete is legyen, amit isteni természete mellé erősített és így igaz Isten és igaz ember lett. Ezen a két természeten keresztül válik majd valóra Atyjának csodálatos terve, hogy emberi lelke az összes ember lelkének, az összes angyali lénynek, emberi teste pedig a világmindenség minden anyagi létezőjének ősformája lehessen. Az Atyának az volt az eredeti terve, hogy amikor elérkezik az idők teljessége, öröktől kiválasztott szűz anyától szülessék ténylegesen az Isten Fia, úgy ahogy sok évszázaddal előbb Izajás prófétával Acház királynak előre megmondta: „Az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el” (Iz 7,14) A próféták királya ezt a nem kért születést jelnek, csodának nevezi. Így is fogadták el közel nyolc évszázadon át. az Immánuel születése, azért lehetett csoda, mert édesanyja nemcsak a foganásig volt szűz, hanem azután is. Ez azt jelenti, hogy a fogantatása nem a Teremtő által a többi embernek megadott módon történt.„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál. E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek. Az angyal ezt válaszolta s mondta neki: A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint. Erre az angyal eltávozott”. (Lk 1,26-38) Érdekes megfigyelni, hogy alakult ősszüleink élete mindjárt a kezdet kezdetén. Az Úr atyai jósága minden jót megadott ember gyerekeinek. Rövid idő után a sátán első hazug szavára tönkretettek minden mennyei tervet azzal, hogy kimondták: Nem Isten kedvencei, hanem vele egyenrangú urai akarunk lenni. Nem engedelmeskedünk neki, hanem mi mondjuk meg, hogy mi az igaz, mi a jó. A súlyos bukás ugyanolyan hirtelen történt, mint az angyali próba idején. Az Atya azonban irányukban nem hozott pokolra küldő ítéletet. A sátánt büntette előbb, csak utána a nagyravágyó asszonyt: „Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba. Az asszonyhoz pedig így szólt: Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak között szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad” (Ter 3,15-16) Isten legfőképpen azt sajnálta, hogy a gyermekeket szülő, a mennyországot benépesíteni tudó édesanyát büntetnie kell végig a történelem évezredein. A büntetésük pedig azért lesz nagyon fájó, mert nem tudják kimutatni gyengéd anyai szeretetüket: hol a férj hibája, hol a gyerekei hálátlansága, hol meg a saját dacos ellenállása miatt szenvednek kegyetlenül. Mi a sokszor figyelmetlen és hálátlan gyerekek, ne nehezítsük sorsukat. Éva első fia testvérgyilkos lett. Ábrahám felesége kilencven éves koráig kell, hogy várjon az anyai örömökre. Amikor a Messiás-unoka a kétezer évvel korábban felvett ifjú testének hangján mondja, nem meri elhinni a sátorlap mögé bújó vendéglátó Sára.(Ter 18,10)

Úrnapja után elmélkedés első rész
A sátán ravaszsága súlyos bűnbe keverte Szodoma és Gomorra népét, aki tudta, hogy ezzel haragra gerjeszti Istent, mert az embert családi életre teremtette, hogy megélje a szeretet emberi változatát. Az Úr Ádám egyedüllétét látva foglalta ezt írásba, mint megdönthetetlen igazságot: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő” (Ter 2,18) Olyat, akiben tükörképét fedezheti föl: „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból. Asszony (Ísa) a neve, mivel a férfiből (Ís) lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (23-24) Az emberélet megkerülhetetlenül súlyos alapparancsává teszi az egy férfi és egy nő egész földi életre szóló házasságát, mert csak ebben a környezetben tudják teljesíteni Isten alapvető másik parancsát: „Isten megáldotta őket. Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,28) Mire való rendelkezés ez? A szeretetnek egyik igen fontos formája a szerelem, amelyet Isten útmutató ujjának is neveztek régen: mindenkinek segítség ez Istentől, hogy a legény is és a lány is házasságra éretten biztosan találja meg, kit rendelt melléje házastársnak az Úr.Itt az utódok sorsa az első szempont, de megmarad az egymásiránti szeretet-igény is, mint igen fontos érték. Mivel a szeretet áldozatba kerül, mindenkor felülírja az önzést mindkét oldalról, ezért sokan feladják vállalt életfeladatukat. Ez csemege a kísértőnek és kerékkötője a boldogságnak, amely csak az önzetlen szeretetből fakadhat. Jézus tudta ezt, és a megváltás fontos szempontjaként jelölte meg a házasság szentségét. A krisztusi, szentségként kiszolgáltatott házasság a kegyelem állandó forrása, amely az egész földi élet folyamán biztosítja az Isten természetfeletti ajándékait, a kegyelmeket, amelyek erőt adnak a házastársaknak, hogy a házassági feladatokat vállalni tudják akkor is, ha az már hősiességet kíván. Jézus a megváltással orvosolni akarja ezt a problémát is: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test (valamilyen komoly célt szolgáló isteni szervezet) lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,4-6) A megváltást komolyan vevő katolikusok sokáig harcoltak ezért a teremtői és megváltói alapeszméért.  Jótékony elmék is akadtak, akik segíteni próbáltak, de főként az emberi gyarlóság működött közre abban, hogy a legkeresztényibb földrész, Európa már a második világháború végén kikényszerítette XII. Pius pápából a fájdalmas megállapítást: „Európa missziós terület”.Elpogányosodott. Jelenleg sorra adják el az államok keresztény templomaikat. Ennek egyik oka az elnéptelenedés. A másik, hogy nem vállalják a házasságot, nem kell az egy igaz Isten szigorú üzenete: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet” és akaratomnak megfelelően nevelve küldjétek őket majd hitük és áldozatos szeretetük alapján eltöltött földi élet után mennyei boldogságom örök életébe. Megkóstolták, hogy az áldozatok nem vállalása ugyan megkönnyíti a földi életet, de kiüríti a mennyország számukra készített részeit.