Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Adventre készülünk - Áldott felkészülést! II.

Mint forró sóhaj. Elhaló bús, jaj, Kél halk énekünk. Sötétben járunk, Hajnalra várunk, Jöjj el Istenünk!
Választott néped így sírt föl Érted, Nyögve bús igát. Ősszülők lelke Várta, epedte Isten egy Fiát. A bűn úr most is; gyötör is, foszt is, Sír a jó feléd: Mikor jössz végre kitűzni égre győzelmed jelét? Jöjj, a bűn éget, jöjj, várunk téged, Jézus, Istenünk! Isteni gyermek, ó, hozz kegyelmet, Hozz békét nekünk!" (Hozsanna, 13,1-4)
Az új egyházi éve célja: Újult erővel végig élni Jézus életét: megtestesülését és emberi születését az első ünnepkörben, a karácsonyiban; azután szenvedését, halálát és feltámadását a húsvétiban. A karácsonyra való előkészületet adventnek (Úrjövet) nevezzük. Négy vasárnap és a hozzájuk tartozó köznapok liturgiájában felidézzük a sok évezredes várakozást eljövetelére, igyekszünk méltóan felkészülni az idei karácsonyra, a születés boldog megünneplésére, aztán gondolunk az utolsó ítéletre érkező Jézus illő fogadására is (parousia). Akkor lenne igazán méltó adventi előkészületünk, ha a földön most élő hat és félmilliárd ember egyöntetű lelkesedéssel köszöntené a minden ember Megváltóját. Tudjuk, hogy a Krisztus-hívők mindössze az emberiség egyharmadát jelentik. Mi, római katolikusok mindössze egymilliárd háromszázmilliónyian vagyunk csupán, s ki tudja, hányan vesszük komolyan az adventi előkészületet? A négy vasárnap ünnepi liturgiája és a hajnali ­misék helyett nem plázákba rohangászunk-e ? A gazdasági nyomor idején ráébrednek-e a szegények, hogy a végtelenül gazdag Isten egyszülött Fia teljesen szegényen született közénk, hogy minket gazdaggá tegyen? (2Kor 8,9) Megértik-e végre, hogy csak egyedül Isten törődik velünk? Egyházunk az advent I. vasárnapi zsolozsmájában nem saját hitét akarja tisztázni, hiszen az erős és megingathatatlan, hanem gyenge tagjai mellé áll, az ő nevükben könyörög, hogy annyi földi messiás hazudozása után Istenünk kegyelme világosítsa meg a gyengék értelmét, találjanak vissza Jézus Krisztushoz:„a távolból szemlélve, íme, már látom hatalmas Istenünk eljövetelét és az egész földet beborító felhőt. Menjetek eléje és kérdezzétek meg: Mondd meg nekünk, te vagy-e az, aki uralkodik Isten választott népén? Összes nemzetek, föld minden lakója, gazdag és szegény, menjetek eléje és mondjátok: Hallgass meg, népünk pásztora, ki nyájadként vezeted József népét, mondd meg nekünk, te vagy-e az? Emeljétek föl fejeteket, kapuk, emelkedjetek föl örök kapuk, bevonul a dicsőség királya, aki uralkodik Isten választott népén." (Zsolozsma) A hit elől elzárkózott lelkek kapuit kell nyitogatnunk. Természetesen nem erőszakkal, hanem a kegyelem eszközeivel: buzgó imával, böjttel, önmegtagadással, szentmisénk felajánlásával. Tengernyi a baj és az akadék? Amikor Urunk Jézus a tengeren járt a hullámok tetején, Péter apostol ezt kérte tőle: „Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen. Ő azt mondta: Gyere! Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: Uram, ments meg engem! Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: Te kishitű! Miért kételkedtél?" (Mt 14,28-31) Mi vajon nem félünk? A sátán fújja a világ tengerét, a hullámok locsognak, sőt üvöltve morajlanak. Péter nagy leckét kapott Jézustól. Igaz, a főpap udvarában még egyszer megijedt két asszony nyelvétől és néhány katona ugratásától, de benne is győzött a kegyelem. Az Egyházat jelképesen hajónak gondoljuk. Zászlaján ez a felirat olvasható: Láttam én már más szeleket is. Mind elültek. Én vagyok. Urunk, nyújtsd a kezedet.