Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Adventre készülünk - „Moss egészen tisztára vétkemtől

Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem.
Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem, van szüntelen.
Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz,
Hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságos a te ítéletedben” (Zsolt 51, 4-6)

Dávidnak a kor szokása szerint több felesége volt, asszonyaitól születtek gyermekei. Örülhetett annak, hogy Isten megáldotta házasságait, akkor még egészségesen gondolkodtak az emberek az életről, és azt tartották boldog embernek, aki sokáig élt, elfogadható jólétben élt és sok gyermeke volt. Nem volt tehát szüksége arra, hogy idegen asszonyt, más férfi feleségét hivassa magához, és vele töltsön egy éjszakát. Ezt neki, mint férfinak, nem rótták volna bűnül, hiszen a férfit nem vádolták soha, ha ő tört házasságot. Nekünk, az Újszövetségben élőknek ez fura gondolkodásmód. Amikor Jézus tanított, feltették neki a kérdést, hogy Mózes miért engedte meg az asszony elbocsátását. Jézus így válaszolt: Mózes „a ti szívetek keménysége miatt írta nektek e parancsot. A teremtés kezdetén azonban Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét”. (Mk 10, 5-9) Amikor Dávid beleszeretett a gyönyörű asszonyba, Betszabéba, a kötelékre, amely az asszonyt férjéhez kapcsolta Isten eredeti emberteremtő szándéka szerint, nem gondolt. Azt sem fontolta meg, hogy alattvalóit hadba viheti, ha a haza üdve úgy kívánja, de senkinek a halálát megfontoltan elő nem készítheti. Az élet ura egyedül a fölséges Isten. Amikor prófétatársa figyelmeztette minderre, akkor felsírt benne a tudat, hogy Isten rendelkezései minden emberre, a királyra is egyenlően vonatkoznak, és az ember tudja, hogy ha látszólag csupán embert bánt, akkor is Istent bántja.„Ellened vétkeztem egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz”A mai kor emberének nagyon tetszik, amit egyesek hirdetnek: az ember szabad, annyira szabad, hogy nem felelős senkiknek: sem Istennek, sem embernek. Sok ember annyira ostoba, hogy olyan vezetőket választ, akik ebben a felelőtlenségben őt megerősítik. Elfogadják alapigazságnak, hogy az erkölcs az, amit a társadalom kötelezőnek elfogad. Elfelejt gondolkodni: ha ez igaz lenne, milyen jogon kéri most számon a néhány évtizede felkapott eszmét, és zárja börtönbe azoknak az eszméknek követőit. Az akkori társadalom elfogadta azt az eszmét, akkor az volt erkölcsös, aki a szerint az eszme szerint élt. Következésképpen a mostani erkölcs-nélkülieknek arra kell felkészülniük, hogy ha másik ember által kigondolt eszmerendszer szab újabb határokat, akkor a most igaznak elfogadott eszmét vallók kerülnek a vádlottak padjára. A helyes megoldás az lenne, ha Isten örök szabályait fogadnánk el kizárólagos erkölcsi alapnak, akkor nem kellene mindig újabb és egyre átgondolatlanabb, jogszerű, de nem erkölcsös képződményekhez igazodni. Dávid súlyosan vétkezett több isteni parancs ellen is. Amikor a próféta fejére olvasta ezeket a bűnöket, azonnal átlátta tévedését: „Vétkeztem az Úr ellen!” (2Sám 12, 13) a próféta, pedig ezt közölte vele: „Az Úr meg is bocsátotta bűnödet, nem lakolsz halállal, mindazonáltal, mivel a dologgal alkalmat adtál az Úr ellenségeinek a káromlásra, fiad, aki született neked, meghal”. (2Sám 12, 13-14) a bűnök és a bűnbánat között több mint egy év telt el. Amilyen könnyűnek látszik a bocsánat Isten részéről Dávid esetében, ugyanilyen könnyű a mienkben is. A gyóntatószékben is megkapjuk egyetlen bocsánatkérő szóra a feloldozást. De ne csodálkozzunk azon, ha bűneink bocsánata után jönnek kisebb-nagyobb elégtételek. Mondjuk meg: minden ember- és társadalom elleni bűn Isten ellen van. Kisebb-nagyobb idő múltával, eljön, a számonkérés!