Kovács Bánk Ferences

vasmisés pap

hitszónok

Belvárosi ferences templom

A Pesti Ferences templom története
A templom barokk formájában a XVIII. század elején épült fel. 1209- ben megalakult ferences szerzetesrend, a Kisebb Testvérek Rendje tagjai, Magyarországon már IV. Béla király idejében letelepedtek, a király maga is Szent Ferenc harmadik rendjének tagja volt, kolostorokat, templomokat alapított számukra, a ferencesek pedig a királyi család tanácsadói és gyóntatói voltak. Ezekben az időkben létesült a mai pesti templom és kolostor, aminek romjaira épült a barokk épület. Az akkori Pest a mai Irányi utca Ferenciek tere Petőfi Sándor utca és a Régiposta utca által határolt területet jelentette. A területet városfal illetve a Dunának egyik ága övezte. Ennek magja a római birodalom területén felépített Contra Aquincum erőd volt a mai Március 15.-e téren. A ferencesek első temploma 1250 és 1260 között a tatárjárás után a városfalakon kívül, a kapuk közelében épült fel. Veronai Szent Péter vértanú tiszteletére felszentelt gótikus templom ugyanazon a helyen állt, ahol ma is áll a templom. A ferences rendházon túl már Rákos mezeje terült el. Az országgyűlések alatt a ferencesek templomában ünnepélyes szentmisét mondtak Te Deumokat tartották, ahol az egyházi méltóságok mellett a király is megjelent. A ferencesek abban az időben nem csak Pest városának híveit, hanem a környék falvainak lakóit is gondozták, a kun missziók munkájában is tevékenykedtek. A szerzetesek letelepedésük kezdetétől hitéleti tevékenységük mellett irodalmi és tudományos munkát is folytattak. Legismertebb tudós szerzetes a 15. században élő Temesvári Pelbárt, aki a budai, később az esztergomi kolostorban tanított. Növendéke Laskai Ozsvát, a pesti templom neves hitszónoka, a kolostor házfőnöke, később a magyarországi provincia helytartója. Laskai háromkötetes munkájában ünnepnapi és nagyböjti szentbeszédeket adott közre latin nyelven, a jobb értelmezés érdekében magyar szavakkal megtűzdelve. Temesvári Pelbárt utolsó munkáját ő fejezte be. A kolostorban élt Vásárhelyi András az Angyaloknak nagyságos asszonya kezdetű éneknek a szerzője. 1526-ban Szulejmán török hada Budavár eleste után, Pestet is elfoglalta, a kolostort, a templomot a várossal együtt felégette. A kolostor szerzetesei a harcban elestek. A ferencesek újjáépítették a templomot. Amikor végleg megszállta Pestet a török, a templomot török imaházzá építették át. Pesten három dzsámi és egy mecset volt. A ferences templom lett Szinán bég dzsámija. A dzsámi alapfalai megmaradtak, ezek a templomhajó bejárati padozata alatt találhatók a dzsámit Kalcher Márton, osztrák származású pesti kőműves alakította át templommá, akit 1701-ben a ma is meglévő kriptában temettek el. Az újabb templom és konventépület1715-re készült el a váci püspök, Dvornikovich Mihály pártfogásával. A végleges, ma is álló templom alapjait 1727-ben fektették le, a templomot Alkantarai Szent Péter tiszteletére emelték, felszentelését ünnepélyes keretek között Patachich Gábor kalocsai érsek végezte 1743. szeptember 21-én
Templomunk kegyképéről
Templomunk kegyképének története több évszázadra nyúlik vissza. Bár maga a kép csak mintegy kétszázötven éve létezik, közel nyolc évszázados előtörténete van. Ez az előtörténet a "tápláló Madonna" képtípusának kialakulásával kezdődik. A XIII. században kezd bontakozni - a ferences teológia nyomán - Krisztus szent emberségének kultusza, párhuzamosan Mária csodás, de valóságos anyaságának tiszteletével. A "tápláló Madonna" képek Mária valóságos anyaságának hangsúlyos és szemléletes kifejezései. Az ábrázolásmód főleg észak- itáliai és németalföldi tájakon gyakori. Nagynevű művészek dolgozzák fel a témát számos kiemelkedő alkotásban. A kegyképeknek egy másik, sajátos csoportja azok a képek, amelyeket összefoglaló néven "könnyező" vagy "vérző" kegyképeknek nevezünk. Legszebb hazai példái Győrött és Máriapócson találhatók. A mi kegyképünk e két különböző képcsoportnak harmonikus összeötvözéséből keletkezett. A templomunkban található kép "ősképe", a Re-i Mária-kép ugyanis eredetileg "tápláló Mária" kép volt. Ez a kép azonban 1494. április 29-én vérezni kezdett. Így keletkezett a mi kegyképünk őse: a Re-i kegykép. A mi képünk ugyanis ennek a "Tápláló" és "Vérehullató" Madonnának a mása. Nem szolgai másolata, hanem szép és vonzó mása, amely közbülső lépcsőkön keresztül jutott el hozzánk.

Kegyképünk előtörténete
Egy itáliai származású budai kéményseprőmester, Francin Péter 1694-ben fogadalmat tett, hogy ha ő és családja az, akkor dúló pestist szerencsésen túléli, hálából, családjával együtt, elzarándokol szülőfalujának Mária-kegyképéhez, sőt a kegykép tiszteletét Budán is meghonosítja. Szülőfaluja az észak-itáliai Re nevű helység volt. A kegykép eredetileg a templom külső falát díszítette, és a tápláló Madonnát ábrázolja. 1494. április 29-én, az esti órákban a templom előtti téren - hasonszőrű barátaival - egy Giovanni Buccono nevű férfi nagy tételben szerencsejátékot játszott. Mindenét elveszítette, ezért esztelen felindulásában felkapott egy követ és a Mária-képhez vágta. A kő Máriát homlokon találta. Amikor az ifjú haragja lecsillapodott, szánta-bánta tettét, szégyenében és bánatában elbujdosott. Másnap reggel, amikor a sekrestyés ki akarta nyitni a templomot, megdöbbenve látta, hogy a Szent Szűz homlokán seb nyílt és vérzik, a vér végigcsorog Mária arcán és a földre hull. Hívta a plébánost és a magisztrátust, és a falu lakóit. Mind megállapították, hogy valóban vérzik a Szűzanya homloka. A kép három héten át folyamatosan vérzett. A vért kendőkkel felitatták és az eseményt jegyzőkönyvbe foglalták. (A kendőket és a jegyzőkönyveket a re-i plébánia máig őrzi.) A képet a hívek rendszeresen látogatták és az imameghallgatások örömével tértek haza. A képet a püspök bevitette a templomba, így az 1694-ben már a falucska plébániatemplomában található. Francin Péter Budáról, a pestist túlélve Re-be zarándokolt, hogy hálát adjon a családjával együtt. A zarándoklat alatt másolatot készített a képről és magával hozta Budára. Budai szőlőjében egy kis fakápolnát épített és ott helyezte el a kegykép mását. Budán viszonylag gyorsan híre ment a képnek, mert itt is imameghallgatások történtek. A kápolna 1723-ban leégett, de a kép épen maradt, ezért a fakápolna helyébe két évvel később kőkápolnát építettek, amelynek "vér-kápolna" lett a közismert neve. A kegyképet és kápolnát először jezsuita, később kármelita atyák gondozták. 1751-ben Mária Terézia királynő tette tiszteletét a kegykép előtt. A városrész, ahol a kápolna állt, az uralkodó Krisztina nevű lányáról a Krisztinaváros nevet kapta. 1791-ben a mi rendi testvéreink veszik át a kápolna gondozását. A kápolna azonban rövidesen szűknek bizonyul, ezért Groll Fábián ferences atya vezetésével 1791 és 1797 között felépült az alsó-krisztinavárosi templom. A kegykép a templom főoltárán nyert méltó elhelyezést. Széchenyi István 1836. február 4-én itt tartott esküvőjének emlékét a kegykép Madonnájának briliáns függője őrzi, z ő, illetve felesége, Seilern Crescentia ajándéka. A két világháború között azonban ez a templom is kicsinek bizonyul. 1944-ben Brestyánszky Tibor építész hallatlan bravúrral a templomot a szentély és a hajó találkozási pontján kettéfűrészelte, és a szentélyt "lábon állva" 10 méterrel előbbre tolta, a szentély és a hajó közé pedig kereszthajót épített. Ma e formában áll előttünk az alsó-krisztinavárosi plébániatemplom, főoltárán Francin Péter fogadalmi képével. A Re-i "Tápláló Madonna" kegykép kultusza a XVIII. században tovább gyűrűzött. Két legközismertebb filiatiója, azaz továbbélése a makkosmáriai templom és a mi templomunk kegyképe. Mindkettő nagyjából egy időben készült, a XVIII. század közepén.
A mi templomunk kegyképe
Templomunkat IV. Béla, "a ferences király" építette a XIII. század derekán. 1444-ben a bosnyák ferences testvérekhez került, majd 1541-ben mohamedán törökök vették erőszakkal birtokukba. Utóbbiak még 1541-ben mohamedán imaházzá, dzsámivá alakították át. A törökök 1686-os kiűzését követően négyévi jogi huzavona után templomunkat 1690. április 9-én kaptuk vissza. Testvéreink a mohamedán dzsámit azonnal visszaalakították keresztény templommá. Az árpád-kori templom azonban ekkor már szűknek bizonyult, így 1727-ben új, nagyméretű templom építésébe kezdtek. Az új templom építése a Rákóczi-felkelés következtében viszonylag lassan haladt, 1738-ban azonban a felhúzott templomfalakat ideiglenesen felszentelték. Folyamatosan készült a templombelső berendezése is. Főoltárát Grassalkovich Antal építtette 1740-ben.a jelenlegi Mária-kápolna szép barokk oltára és retablója (oltárfala) 1743-ban készült el. Miután a Groll Fábián-építette "vér-kápolna" a Re-i Madonna képével már 1725 óta állt Budán, kézenfekvő volt, hogy a budai kegykép tápláló Madonnája legyen mintája a mi Mária-kápolnánk oltárképének is. A mi Mária-képünk ugyan szintén "tápláló Madonna"-kép lett, ugyanúgy értelmező szalagfelirattal, mint a krisztinavárosi Mária-kép, de csodálatosan szép, barokk megfogalmazásban. Kápolnánk oltárképét kegyképpé azonban természetesen nem barokk művészi szépsége teszi, hanem azok az imameghallgatások, amelyek tiszteletét hitelesítették. Ezeknek az imameghallgatásoknak ékes bizonyságai azok az ezüst és viasz-offerák, valamint nagyszámú hálatáblák, amelyek kápolnánknak igazi díszei voltak egykor. Az idők folyamán ugyanis az offerák az utolsó szálig eltűntek. A tároló vitrinek a kegykép két oldalán ma üresen állnak, a hálatáblák nagy része pedig a templomfolyosóra költözött. E háladokumentumok eltűntével a kegykép és a kápolna legfőbb ékességeit veszítette el. Reméljük, a kegykápolna méltó helyreállítása csak idő kérdése.
+páter Dr. Kis Csongor OFM